20090604Szpem
Kaptam ma egy levelet. Vagy úgy is írhatnám, hogy levelet kaptam lájf, de azt a citromos ingyenmailszolgáltató már elorozta szlogennek. Szóval nem igazi levél volt, hanem spam. Elcsattant a thunderbird ikonja, és mutatta, hogy új levél van. Néztem az inbox-ot, láttam, hogy van egy olvasatlan, de nem volt a listában, hiába tekergettem lentebb a listát. Aztán hirtelen felindulásból sorba rendeztem olvasottság szerint – eddig dátum szerint volt, legfrissebb legfelül – és rábukkantam a kis gëcire. Legalul volt, mert a feladási dátuma alapján 1977 március 12.-én adták fel. Jó szokásom szerint eljátszottam a gondolattal, hogy hogyan is indult ez a levél útjára ‘77-ben.
A pajeszos-bajuszos hacker már a negyedik Camelt szívta el a 300 baudos vadiúj modemmel ellátott csúcsszuper IBM PC-je mellett. Nem tudott felcsatlakozni a kedvenc BBS-ére, mert az AT&T folyton bontotta a vonalát.
- Hát mi a fasz van már? – csapott az asztalra, felborítva ezzel a kávésbögréjét és leverve hasonló színű, óriási szemüvegét. – Nem tudok egy átkozott levelet felrakni az üzenőfalra?
Óvatosan törölgette a kordbársony nadrágjára fröccsent kávét ruhazsebkendőjével. Az eddig folyamatosan foglalt hangot közvetítő modem hirtelen elkezdett sípolni, recsegni és fütyülni. A hacker összecsapta a kezét:
- Végre! Becsatlakoztam!
Odagördült a zöld betűkkel világító monitora elé, és veszettül elkezdte gépelni a szöveget; Canadian pharmacy drugstore Buy chaep soft Tabs super viagra our price Is $1.15 buy now! more @ +005554102414 Inline bBS majd lenyomta a mentésre és elküldésre szolgáló billentyűkombinációt. Elégedetten dörzsölgette kezeit. Modemje szélsebesen továbbította a biteket a gépébe: 5 percen belül már több, mint tízen olvasták az üzenetét. Beindult a biznisz!
Lazán kapcsolódó posztok:
6 hozzászólás »
RSS a hozzászólásokhoz. | Visszakövetés URI



Bejegyzések


Mielőtt megláttam volna a mondat közepén a “300 baudos vadiúj modemmel” szókapcsolatot, az elején úgy olvastam, hogy “pajeszos-baudos hacker”, ezen pedig el kellett gondolkodnom.
Ezt mondta Istencsászár — 20090604 10:42 magasságában.
gyorsabban olvas az agyad, mint a szemed. ebből szokott lenni a kiváló deja-vu táptalaj.
Ezt mondta bachterman — 20090604 11:57 magasságában.
Biztos jól áll neked a pajesz és a kordbársony nadrág.
Ezt mondta Venator — 20090604 18:26 magasságában.
akkor még lötyögtem…
Ezt mondta bachterman — 20090604 19:27 magasságában.
Én arra tippeltem volna, hogy Dr. Emmett Brown megcsinálta az időgépet, visszament 1977-be, hogy írjon magának levelet (kézbesítés 2009-ben), hogy idősebb korában viagrára lesz szüksége. Mivel ez roppant kínos volt számára, nem bízhatta hagyományos postára, emberekre a dolgot, ezért (mivel ugye a feltaláló minden korban feltaláló) épített egy számítógépet,és úgy állította be, hogy amint internetet kötnek rá, küldje el a levelet (ne egyből, hanem 2009-ben.Vagyis késlelteti a levélküldést). Miután megépítette a gépet, lerakta az akkori önmagának a küszöbére egy levéllel,amire ráírta, hogy: Tudományos kísérlet! Csak 1984-ben szabad felbontani. Ennyi volt benne:”A wc-ben jól mutatna egy óra, ja és kösd be az internetet.Dr.E.B.” Ő persze betartotta a dolgot, mert a tudósok precíz emberek. Ja, és hogy került tehozzád a levél? Véletlenül hamarabb regisztráltad nála az általa kinézett felhasználói nevet.
Ezt mondta matrixhv — 20090604 21:32 magasságában.
ez egy remek sztori! azt hiszem publikálni fogom az internetes webnaplómban! ja…
te is fáradt vagy nagyon.
Ezt mondta bachterman — 20090604 22:21 magasságában.