20060929efendi girozda
ma este iskola után Bachternével a megszokott helyünkre mentünk étkezni. az efendi gyrosbárba, a színház mellé. megfigyeltük, hogy mostanság igen sűrűn változnak a gyrosgyártó kisiparosok a pult másik oldalán. amikor először mentünk oda enni, a vicces fiú volt a vicces lánnyal, és a vicces fiú tesója (morózus srác) egy másik csajjal. utána a vicces fiú elment onnan, és lett a vicces lány morózus fiú váltásban. jó múltkorában egy mosolygós kopasz srác fogadott minket, aki kislányos zavarban volt (biztosan betanult még), kicsit lassú is volt, és érdekes sorrendben pakolta a pitába a belevalót (alul zöldség, felül hús), de legalább jól elbeszélgettünk vele. beléptünkkor egy újabb arc fogadott minket – nevezzük baumgartnernek, a busa szemöldöke és a sebessége miatt – aki miután felvette az előttünk állótól a rendelést, a kisegítő csaj segítségével tőlünk is megkérdezte, hogy mit ennénk. a szokásos rendelés (kis görög girosztál és nagy görög girosztál csili nélkül) után gyorsan helyet foglaltunk, hogy nehogy az ölünkbe üljenek. utánunk jött a sorban egy terhes csaj a bunkofonálós kanijával, egy szandálos fazon, majd két nemdekoratív luvnya. felvette az ő rendelésüket is, ebből kettőt azonnal összekavart. a szandálos megette a bunkofonos elkaprozott girosztálját, majd miután utánuk a két ronda tyúk is megkapta a kajáját, kezdett egy kicsit furcsa lenni, hogy akkor most mi mikor eszünk? Bachterné odacaplatott, és kérdőre vonta a csajt. ők persze “kis kavarodásra” hivatkozva mégegyszer megkérdezték, hogy mit is rendeltünk? na persze, elfelejtették! szóval egy gyorskajáldában igazi slow kiszolgálásban volt részünk. baumgartner nagy meaculpázások közepette adta ki a kajámat. ráadásul annyira fokhagymás volt a cucc, hogy hazafelé végig mindkettőnk pociját marta, de piszkosul. a tzatziki (gy.k. kapros szósz) enyhén mentás volt, ami ugye a török girosztálak sajátossága. a sajt meg nem a szósz alatt volt, hanem felette. így az jól szétfolyt, le a tányérról is. az egészben az a bibi, hogy ha egy új vendég jön be, neki nem tűnik fel a szar kiszolgálás és a megkérdőjelezhető minőség, mivel még nem alakított ki értékrendet az étkezdéről. nekünk viszont, mivel mi elég sűrűn jár(t)unk oda, egyből kibukott a dolog. megrendült bizalmunkat az étkezde irányába – Bachternével közös megbeszélés alapján – valamelyik másik gyros kajáldában fogjuk istápolni. talán az oli gyrosban – arról már mondtak jót. ők (efendi) meg olyan gyakran fognak minket látni, mint baumgartner a kockás zászlót.
Bachterman és Bachterné, okleveles gasztromókusok
Olvass még valamit:
Egy hozzászólás
Nem kérek hozzászólást.



Bejegyzések


[...] efendibe gyrosozni. az előzménye az volt a dolognak, hogy öcsém kifigyelte, hogy a másik két bénagyerek nem nagyon szerepel, mert nem váltak be, hanem ismét a morózus srác nyomja az ipart. mint [...]
Visszajelzés dinky island » Blog Archive » vacsora — 20070402 18:19 magasságában.