az én valóságom


Volt egy általános iskolai osztálytársam, akit Merev Joe-nak hívtak. Vagyis általában én hívtam így. Vele fordult elő az az eset, hogy egyszer magyarórán ülve diktálás volt soron, és azt írta le az Arany Bika Szálló helyett, hogy aradi kaszáló. Végül is hangzásban hasonlított, de igen harsányan kiröhögtük érte. Joe amúgy érdekes fazon volt, érdekes névvel. És most a valódi nevére gondoltam, nem a “ragadvány” nevére. A tanárok sosem jeleskedtek a nevek helyes kimondásában, mindig másként szólítottak bennünket. Hogy őt hogyan, azt most inkább hagyjuk. A tanárok szégyene az, hogy nem tudták megjegyezni a 200-300 diákjuk nevét rendesen. Még velem, Tű Pállal is gondjaik voltak…

Kicsit elkalandoztam, mert az Arany Bikáról akartam írni. Nem Hupuczi Laci bácsiról, mert róla negatívat csak akkor tudnék írni, ha az IQ tesztje kerülne nyilvánosságra. Sokkal inkább a Bika gyógyfürdőjéről. Mert aki nem tudná, van ott aztán mindenféle gyógyvizes kezelés, balneoterápia, pancsi-pancsi, és minden ilyen wellness-szes hívószó, ami az ember eszébe jut. Igen ám, de aki kicsit is jártas a nagyfalu gyógyvízrendszerében, az tudhatja, hogy a víznyerő kutak nem egészen a belváros kellős közepén fakadnak, hanem inkább a Nagyerdő környékén. A nagy kérdőjel pedig ott keletkezik, hogy akkor a Bikában a gyógyvíz csapvízből “készül”? Nem, kéremszépen, a vizet viszik oda. Mivel én ott még sosem láttam igazi lajtoskocsit, ezért meglepődtem, amikor fater mondta, hogy a tűzoltóság tartályos kocsijával viszik a gyógyvizet a Bikába. Mert alapvetően a harmadik emeletig kell felpumpálni a vizet, és a locsolókocsi képes ilyen nyomást produkálni. Ergo a tűzoltók rendszeres időközönként megöntözik az Arany Bikát gyógyvízzel.


Lazán kapcsolódó posztok:


4 hozzászólás

  1. Áltsuliban nekem is volt egy hasonló oszttársam, aki produkált néhány magvas röhögnivalót, pl. “nem látja a faltól az erdőt” (ez lényegesen logikusabb a klasszikusnál), illetve versmondáskor elementáris pátosszal: “Szabó Lőrinc: Himnusz…”, nos, magyartanárunk kedvence volt.

    Az de vicces, hogy a tűzoltóságnak kapacitása van az újgazdag ráncos seggű némberek valaga alá tölteni a gyógyvizet. Nem olyan nagy baj, ha véletlenül közben leég egy-két család…


    Ezt mondta exer — 20080224 10:27 magasságában.

  2. 1. miért, a himnuszt nem szabó lőrinc írta?
    2. nem nem. rosszul látod. a tűzoltók mindig szabadidejükben, önkéntesen segítenek a szépülni vágyókon. víztöltés előtt pedig körbekérdezik a falut, hogy nem terveznek-e valahol lakást felgyújtani, vagy hasonló tűzesetet csinálni. mert ha igen, akkor inkább oda mennek. nincs felakadás. :grin:


    Ezt mondta bachterman — 20080224 16:39 magasságában.

  3. Ó, bocsánat. Ejnye, hogy én mindig ilyen rosszmájúan gondolkodom…


    Ezt mondta exer — 20080224 18:15 magasságában.

  4. pedig amúgy nem is. :wink:


    Ezt mondta bachterman — 20080225 19:42 magasságában.

Nem kérek hozzászólást.