20080131Öcsifon
Öcsém vett egy ilyen fostos kis készüléket a Magentás majmoknál, ahol mindössze 3000 forintot kértek érte. Motorola FONE F3-nak hívják, ami szépen illeszkedik a Motorjóska új, négybetűs termékskálájába, a KRZR, RIZR, RAZR, ROKR, SLVR, és más elbaszott, recsegtetős nevű telefonok közé. Biztosan azért ez a név, mert így ezt hangosan, magánhangzók nélkül kiejtve máris hallhatjuk, hogy milyen lesz a hangminősége a telefonnak. A Magentás majmok előrelátóan el akarják evvel a készülékkel árasztani a bunkofonpiacot, mert a háromezres árból egy ezrest még le is beszélhetsz. Mert igazából ezzel a készülékkel csak beszélni lehet. Az SMS fogadás-küldés (a nagy képen épp látszik egy fogadott üzenet…) egy kissé fapados, dehát mit vár az ember két forintért. Egy hátrány adódik csak, hogy simlock-os a készülék, tehát csak a tré-mobilos kártyákkal megy. Amíg ki nem ütteted a lock-ot belőle, természetesen, ami köszönhetően a hazánkban igen erős mobil-lobbinak, törvénnyel büntethető cselekedet, hacsak nem a szolgáltatód csinálja. Más kérdés persze, hogy egy kétezres készüléknél mennyiért ütnék ki a lockot belőle? Kétezerért? Pfff.
Hogy a készülékről is szóljak egy-két technikai részletet, idegórok egy-két linket, mert nem az enyém a készülék, és nem volt alkalmam (se kedvem) végignyomkodni mind a hat funkcióját. ![]()
Tehát íme egy telefonguru teszt, egy mobilaréna teszt, egy pc world-ös teszt, és a wikipédia oldala, ahol a beállításhoz szükséges kódok találhatók. Igen, nincs settings menü, specces kódokkal kell ki és bekapcsolgatni a pinkó kérést, az automata billentyűzárat, és még sok más “titkos” beállítást. Végre egy telefon, amit nem tudnak a hülyék elnyomkodni.
Jellemző öcsém bimbódzó sznobizmusára, hogy a lehetséges három nyelvből (magyar, lengyel, angol) a számára legismeretlenebbet, a lengyelt választotta ki.
Olvass még valamit:
6 hozzászólás
Nem kérek hozzászólást.



Bejegyzések


nem mintha a motorolaj bármikor is telefonnak számítana nálam, de felismerték, mire való a telefon: telefonálásra. cool.
Ezt mondta exer — 20080131 19:51 magasságában.
a motorolaj rádöbbent, hogy úgy nyerheti vissza az amerikai fiatalok körében a népszerűségét, hogy primitív telefonokat készít. most nem akarok párhuzamot vonni a buta telefonok és az amerika fiatalok szellemi szintje közt, de… csak így jött össze.
Ezt mondta bachterman — 20080131 20:34 magasságában.
pozlányi sztrávi… XDDDDD
Ezt mondta öcséd — 20080131 21:06 magasságában.
tuti, hogy nem lengyel. hangzás alapján inkább cseszkó.
Ezt mondta bachterman — 20080131 22:00 magasságában.
Höh osztálytársamnak is ilyen van, sztem kva jó teló nekem is ilyen lenne ha a mostani véletlenül tönkremenne v vmi. Tényleg csak azt tudja amit kell. Meg királyul is néz ki úgy mellesleg
Ezt mondta Ákos — 20080201 18:53 magasságában.
lépjél rá véletlenül a mostanira, és követelj a szülőktől egy újat. majd mondd azt sunyin, hogy van egy olcsó telefon, csak három forint…
vagy vedd meg a zsebpénzedből.
Ezt mondta bachterman — 20080201 19:54 magasságában.