20081001Weboldal dizájn
Ha beindul a weblapbiznisz, számíthatsz a következőkre:
Nem gondoltam, hogy ilyen lesz, azt ott középen pedig kissé lejjebb, ahelyett a kép helyett meg küldök másikat, a többit szóban, mert így nem tudom leírni…
Nem tetszenek a képek küldök másikat.
Az egyik rokonom, aki ért hozzá, azt mondta, hogy ennyi pénzbe simán beleférne egy kisméretű webáruház is.
Tetszik az oldalam, csak nem tudom megtalálni azt a lapot, ahol a felhasználóim feltölthetik a videókat.
Ezt a kétszáz képet még fel kéne tölteni, mondjuk az f-kategóriához létrehozni a c-h alkategóriát, és akkor az f5-c-zhm, és ezt lehetne alkategóriaként beletenni az M-mappába. ebből száz az f-c-zm-be menne, száz pedig a z-hm-be. Remélem érthetően leírtam, ha nem, akkor csak vasárnap érnék rá reggel hattól max-du-5-ig, hogy alaposabban átbeszéljük a részleteket.
Ez nem tetszik. Most jelentkezett Pista, hogy ő hétezerért sokkal szebbet csinálna. Pista teljes neve Oláh István, és megadtam a címed, elmennének a pénzért amit előre átutaltam, remélem nem haragszol. Azt mondták, csak kettőt fognak csengetni. Ezt a vacak oldalt meg légyszi töröld le…
Az én alapítványomat Gy.F. úr unokatestvérének az öccse is támogatja, aki O.V. úr féltestvére. Amikor legutoljára együtt ebédeltünk a Citadellában, elmondták, hogy egy ilyen alapítványnak, mint az enyém rendesebben is megcsinálhatták volna a weboldalát. Csak szólok. Meg az apehes ismerősöm is mondta, hogy felkeltette a figyelmét ez a tevékenység, kissé jobban oda kellene figyelni. Én szóltam.
És akkor majd megérted, hogy teljesen mindegy, hogy ingyen csinálod vagy pénzért. Ha kiállnál a hajléktalanszálló elé egy nagy lábos pörkölttel, akkor azt mondanák, hogy: Te rohadék, a másiknak többet adtál, adjál még! Mi van, sajnálod?! Mér’ ilyen híg ez a szar? stb. Tudom. Tapasztalatból.



Bejegyzések


Arról nem is beszélve, hogy mi van akkor, ha nincsen szépérzéke a leendő tulajnak. Pont most készítek egy weboldalt, ami annyira randa lesz, hogy nem igaz. Olyan színkombinációkat meg bugyuta megoldásokat kér, hogy sírva nyitom meg a Photoshopot. Ha a megrendelőnek nincsen ízlése, akkor hiába vitatkozol vele. Neki az tetszik, amit kitalált. Csak fizesse ki, és meg elfelejtem minél hamarabb.
Ezt mondta Istencsászár — 20081001 11:22 magasságában.
ezért szokta mondani vaspati, hogy nagyon fontos a webdizájnnál, hogy mi győzzük meg az ügyfelet arról, hogy az általunk választott megoldás jó.
csak olyan nehéééz ez.
Ezt mondta bachterman — 20081001 13:01 magasságában.
Kihagytad:
- Nekem azt mondták egy ilyen egyszerű oldalt egy nap alatt meg lehet csinálni! Mikor lesz már készen?
- Itt van az összes kép, amit készítettünk eddig rendezvényeken, ebből válogassál, kategorizáld szét (szakmailag (virágkötészet)) és mindet vízjelezd meg, a háttereket meg tedd már valahogy szebbé!
- sql-be termékek feltöltése közben: “jó, de hol tudok majd kedvezményeket beállítani?” , természetesen előtte sohasem akart ilyet.
- gondolom én is kihagytam pár (száz) ilyet
Ezt mondta Carter — 20081001 17:29 magasságában.
carter: valóban. az sql kedvezményezést utólag is meg lehet oldani, egyéni vevőkódokkal.
Ezt mondta bachterman — 20081001 18:35 magasságában.
én nem készítek weblapokat, viszont néha tolmácsként közreműködök a kocka és a megrendelő között.
Ezt mondta Pannóca — 20081002 21:35 magasságában.
panna: fájdalmas lehet.
Ezt mondta bachterman — 20081002 22:11 magasságában.
Kimaradt az egyik legjobb változat, amikor a T. megrendelő szentül meg van győződve arról, hogy bizony ő is ért a dologhoz (egyéni mentalitás, hogy mennyit), és elkezd vitatkozni, természetesen a saját elgondolását véve abszolútértéknek. Egyik kedvencem volt, amikor a drága megrendelő hotmail formátumban kérte átküldeni a dizájnt. Egy óra keresgélés és bután nézés után jöttem rá, hogy a HTML-re gondolt…
Ezt mondta PozAko — 20081024 10:31 magasságában.
pozako: ezentúl odaírom, hogy én is tudok hotmail formátumban weboldalt csinálni.
mi lett volna, ha mindjuk ai-ben küldöd el neki?
Ezt mondta bachterman — 20081024 12:26 magasságában.