20061204szt mikk
az ember életében három nagy korszak van: amikor hisz a mikulásban, amikor már nem hisz a mikulásban, és amikor ő a mikulás. faternak beköszöntött a harmadidőszaka, ugyanis ő lett a mikulás.
no nem nálunk, mert a családban mindenki másodidőszakos, hanem egy vállalkozás révén cégeknél. kapott autentikus (vagy inkább gagyesz) műszakállat, műruhát, műsapit, egy kis benzinpénzt (plusz kopásdíjat), és egy papírt, hogy hová kell mennie a tortákkal. mert ő ilyen tortás mikulás. ha rosszak voltak a corporate meetingen a dolgozók, a tortát a pofájukba kapják. ha viszont sok profitot termeltek, akkor felzabálhatják a krémes finomságot, megemlékezve a gyermekek és árvák védőszentjéről, szent miklósról.
öcsém menyasszonya intézte neki a lehetőséget. ő persze örült neki. gyerekeknek bohóckodnia nem kell, csak tortázni. azt mondta, azzal elboldogul. úgyhogy jóapám mikulás lett, és harmadik trimeszteres.
szent miklós azonban nem volt bérmikulás. a történelem szerint ő volt myra püspöke, az ortodox vallás védelmezője, csodatévő és szent főpap. a harmadik században élt a mai törökország területén. volt egy érdekes szokása, hogy az elesetteket, a betegeket és a szenvedőket támogatta. a legenda szerint egy három lányát egyedül nevelő eladósodott családapán segített, hogy ne kelljen kurvának állniuk. három szütyő aranyat dobott be az ablakukon, mert túl gátlásos volt ahhoz, hogy személyesen adja át. a pénzzel így megőrizte a lányok tisztességét, így férjhez mehettek és megházasodhattak. a szent halála után a városának lakói megtartották ezen szokást, hogy névtelenül adakoztak a szegényeknek.
a mai materialista – ajándékozz minél drágábbat, költs minél többet – megvilágításban sokan azt mondják, hogy santa claus maga a sátán. megint mások azt mondják, hogy a pápa a mikulás. (mint ahogy a meglepi mikit is láthatjátok fent kattintva) azt is hallottam, hogy a pápa a sátán. én azon a véleményen vagyok, hogy az öreg ratzinger ex-bíboros bácsi igen hasonlít palpatine császárra. olyannyira, hogy a star wars episode vii-ben ő lehetne az új főgonosz. darth benedict. bwahahaha!
a pápai mikulásruha egyébként megszokott viselet volt a xvi.században, mint ahogy azt a luther c. filmben is nagyon jól láthatjuk. én nem kicsit röhögtem, amikor megláttam.
legyetek jauk, és ürítsétek rendszeresen a puttonyt.
Olvass még valamit:
Nincs hozzászólás.
Nem kérek hozzászólást.



Bejegyzések

