20060630splat!
mivel a házunkban én vagyok az ügyeletes szakidani, mindenki velem programoztatja a garázs- és kaputávirányítóját. ma is pölö két emberkének nyomtam be az új programot. ebből az egyik a kedvenc garázsajtó-bombázómnak kellett, mert a férje vett egy motort, és majd ő is akarja a garázst használni. nosza, akkor essünk neki. tizenöt időegyeztetés után sikerült egy időpontot összehoznunk. a külső nagykapuhoz létra is kellett, mert ott magasan van a műszer. én vittem a garázsból a létrát, és ott találkoztunk. utána lementünk a garázs szekcionált kapujához is beprogramozni a funkciót a másik gombra. ehhez nem kellett létra, mert elértem a földről is a jeladót. összenyomkodtam, odaadtam neki, ő megköszönte és adott egy tábla milka csokit. naszóval ennyi előjáték után jöjjön a tényleges lényeges rész:
én a létrával és a csokival a kezemben kinyitottam a garazsam ajtaját, és visszaraktam a létrát a helyére. bekattintottam a zárat a kapun, kiléptem a garázsból és megrántottam a kaput, ami nagy lendülettel megindult lefelé. észrevettem, hogy túl közel állok a kapuhoz, és ha nem állok arrébb, jól lábon fog baszni a kapu. megpróbáltam bal lábbal indulva arrébbugrani, aminek az lett a következménye, hogy a két papucsos lábam összeakadt, és én meg elborultam, kezemben a tábla csokival. tenyérre, könyökre és térdre estem. mondták már, hogy nem tudok esni. nem is csoda, mivel nincs alkalmam gyakorolni, mert nem szeretem a feleslegesen önmagamnak okozott fájdalmat.
szóval gyorsan feltápászkodtam, és rohantam felfelé, hogy kimossam a sebeket. lett egy csomó, bosszantóan vérző folt rajtam. a hideg víz úgy marta a nyílt sebeket, hogy majd megőrültem. normális nagyméretű kötszer az nem volt otthon, ezért addig szalvekvikket ragasztottam a sebekbe sebekre. egy órával később ültömben észrevettem, hogy valami csöpög a lábfejemre. néztem, valami narancs színű lé. körülnéztem, hátha megtalálom a felborult fantás üveget. mivel ilyet nem találtam, megtapogattam a térdemen leragasztott sebet, és meglepődve vettem észre, hogy én termelem a narancslevet. a különleges színt a vérrel keveredett nyirokváladék okozta. a folyást később a melóban az elsősegélydobozból megoldottam némi kötszer és géz segítségével. azóta nem folyik annyira, de a vattás gézpárnát már lassan átáztatta.
segítség, kilyukadtam! ha továbbra is ereszteni fogok, kérnem kell az asszonytól vulkanizáló készletet, hogy befoltozhassam a térdem.
bachter “stunt” man
Olvass még valamit:
4 hozzászólás
Nem kérek hozzászólást.



Bejegyzések


[...] a kezem, a felkarom és a jobb térdem. kicsit vérzett is. na ja, ha emlékeztek még a garázsos balesetemre, nagy tehetségem van a nagyon szerencsétlen módon esésben. a szállásra visszaérve megettük [...]
Visszajelzés dinky island » archív brog » tanösvényen — 20070803 22:37 magasságában.
Erdemes par (kb. 5, max.10) dzsudo (judo, cselgancs) orat venni, ott az esessel kezdik az oktatast, azt meg is lehet tanulni az elso par alkalommal.
Ezt mondta taurus — 20070830 20:26 magasságában.
eh, már azért megéri nem megtanulni dzsúdózni, mert így legalább van miről blogolni…
Ezt mondta bachterman — 20070830 20:41 magasságában.
[...] készíteni a kárörvendő és röhögőmirigyeket, ismételt ügyeskedésem története következik, képekkel illusztrálva. a tanulság: sose kezdj neki [...]
Visszajelzés dinky island » archív brog » balfaszságom — 20071110 21:23 magasságában.