az én valóságom – most már a tiéd is


20090605Lehúzás

Most hál’istennek nem pénzbeli, (mondjuk arról is tudnék mesélni) hanem erőforrásbeli. Villanyszámla-megtakarítást eszközöltem azzal, hogy nem a bika asztali gépemet dörgetem két monitorral, hanem asszony lestrapált régi laptopját nyúzom. Ennek persze megvan minden hátránya a minimális áramfogyasztással szemben. Kicsi, melegszik, zajos, szar a billentyűzete, szar a hangja, nincs rajta semmi olyan program, amit használok. Ez utóbbit persze könnyű orvosolni, de érdekes módon valahogy nem nagyon csipázza a kis kendermagos 2.8-as Celeroff procija a terhelést.

Hegesztettem, könyörögtem, bizgeréltem, és kezdett a gép megközelítőleg maximális teljesítményt nyújtani. Ne feledjük, hogy winfos xp van rajta, így ez a maximum erős túlzás. Lecseréltem a nod2.7-est a legújabb ess-re. A Firefox 3.0-ást 3.5 bétára. A Spicebird 0.3-ast Thunderbird 3.0 bétára. A Winampot Xmplay-re. Pidgin és Skype maradtak, mert egyelőre sajnos nincs alacsonyabb gépigényű alternatívájuk. De csak nyefegett a gép, az svchost.exe néha 100%-os procihasználatot produkált, miközben a bebozról zenélgettem szörfölés közben.

Aztán kis agyalás után eszembe jutott, hogy a hekkelt WXPEE-ben van egy olyan “okosítás”, miszerint az explorer.exe minden egyes példánya külön processzben fusson. Na ez ette meg a gép egy giga ramját és prociját reggelire, és még sírt is repetáért. Gyorsan kiiktattam a hack-et (kihekkeltem a hekkelést), és egy gyors újraindítás után próbáltam. Csodák csodája a gép úgy dürgött, mint egy párzó fajdkakas tavasszal!

Kámrád! Misön ákömplisd! Ahogy a ruszki fegyvermester mondta a Mi-24 HIND játékban a küldetés sikeres teljesítésekor.


Lazán kapcsolódó posztok:


13 hozzászólás »

  1. AstonShell, LiteStep, Talisman, egyéb alternatív shell, és nem kell az explorer.exe-vel bajlódni, hisz nem is fut.


    Ezt mondta Razide — 20090605 11:05 magasságában.

  2. néhányszor már ajánlottad a bütykölős shelleket, de mivel megoldódott a porbléma, ezért nem veszem a fáradtságot, hogy hegeszgessek velük.
    meg amúgy is, a sok múltbeli rossz tapasztalat elvette a kedvemet ezektől. :/


    Ezt mondta bachterman — 20090605 11:20 magasságában.

  3. Ezt hivatásszerűen kéne űznöd. Én lennék az első megrendelő :P :D


    Ezt mondta Chosy — 20090605 15:06 magasságában.

  4. távoli asztaleléréssel minden megoldható. ;)


    Ezt mondta bachterman — 20090605 15:20 magasságában.

  5. Nálunk a tumorom végez minden ilyen géptakarítást. Egyébként már mániákusan.
    Azt is mondhatnám, kicsit paranoia szerűen.
    Félévente új windows telepítés (az, hogy az összes könyvjelzőm és progromom elveszik már nagyon unalmas), ráadásul cc-cleaner naponta 3-szor, internet előzmény-süti-gyorsítótár törlés napi 2-szer minimum, és még sorolhatnám.
    Kész vagyok tőle, mert az én kis szarjaimat is eltávoltítja.


    Ezt mondta Chosy — 20090605 18:00 magasságában.

  6. tumor? :shock:
    az ilyen elveszések ellen is van orvosság amúgy. úgy hívják, hogy ghostolás.


    Ezt mondta bachterman — 20090605 18:35 magasságában.

  7. Ez pénzben milyen nagyságrend havonta?


    Ezt mondta Venator — 20090606 08:22 magasságában.

  8. Mi az a ghostolás? o_O


    Ezt mondta Chosy — 20090606 10:06 magasságában.

  9. ööö, micsoda? a tumor? a ghostolás? a távoli gépsegítséges géptakarítás?


    Ezt mondta bachterman — 20090606 10:06 magasságában.

  10. Te most hozzám beszélsz? :lol: Villanyszámla, te kis te! :wink:


    Ezt mondta Venator — 20090606 10:50 magasságában.

  11. @chosy: emil vagy im.
    @vena: nem tudom még, mert kb egy hónapja kezdtem a “spórolást”. :)


    Ezt mondta bachterman — 20090606 14:32 magasságában.

  12. Mondom, hogy nekem nem kell távoli géptakarítás (közben meg már leesett, h mi az a ghoostolás, ezt a kifejezést még nem hallottam) mer tnálunk itthon dupla dinamitként takaritják a gépet. Csak az a baj, hogy azokat is letakaritják amiket pedig nem kéne.
    (A tumorom pedig a kedves élettársam, csak neki derogál a “kedvesem” meg a “párom”, úgyhogy kitaláltam neki ezt a becézést. 1 hónap múlva reményeim szerint sirva fog könyörögni h térjünk vissza a “páromra”, ha róla van szó :D )


    Ezt mondta Chosy — 20090606 16:30 magasságában.

  13. ja értem már. akkor mondd meg a tumorodnak, hogy mentsen, mielőtt takarít.
    don’t forget, jesus saves! ;)


    Ezt mondta bachterman — 20090606 17:13 magasságában.