az én valóságom


ismét szösszenek innen, sartiról. a bitang szél másnap sem akart alábbhagyni, így megint nándibácsiztunk. utána ettünk, pihentünk. szombaton folytattuk az unalmas izgalmas strandolást. másnap sem történt semmi izgis, ettünk, napoztunk, fürödtünk, pihentünk. hétfőre kicsit szétfolyt az időérzékem, és azt se tudtam, milyen nap van. kedden jött a turnusváltás, kicsit kárörvendően röhécseltünk, hogy ők már mennek, mi még maradunk. utána pancsoltunk. kicsit túl is süttettük magunkat, így enyhe napszúrással és klímával felszerelkezve egész nap a szálláson punnyadtunk, és olvastunk. a könyvek, amiket én olvastam (néhány kiragadott idézettel, ajánlóval):

  • john brockman – az elmúlt 2000 év legfontosabb találmányai: “a világ szavai adják a világ lelkét. az igazság beszéde a maga valós magányában az a természet, amely saját szavai által keletkezik.” és “az eke tette lehetővé, hogy az emberek áthágják azt az ökológiai törvényt; miszerint a nagy, erőszakos állatok száma csekély, ugyanis mi vagyunk a legfélelmetesebbek, és mégis hatmilliárd egyedünk él a földön. az eke átalakította a föld tájait, és a velünk rokon fajokat félresöpörte.”
  • bogáti péter – az utolsó ember, avagy c. robinson különös története: “az alma, amit a kígyó megetetett velünk, az egocentrizmus volt. a tudás, amelyet kaptunk, mindössze egy téveszme: azt hittük, miénk a világ. nos, a világ emlékeztetett rá bennünket, hogy szó sincs róla, s mivel a halhatatlanságot elkótyavetyéltük, benyújtotta a számlát. ennyi az egész.”
  • douglas adams – dirk gently holisztikus nyomozóirodája: professzorok, macintosh-ok, nyomozók, adams a legjobbját nyújtja ebben a regényben
  • douglas adams – a lélek hosszú, sötét teadélutánja: talán a fordítás volt tökéletlen, de ez nem tetszett annyira, mint az előző. pedig ebben is volt svlad cjelli.
  • kürti andrás – a csodálatos mukátor: ’68-as sci-fi tökös pesti nyomozóval, rafkós főgonosszal, egy nyugdíjas bérszámfejtővel és egy muki nevű dakszlival
  • ray bradbury – marsbéli krónikák: sci-fi klasszikus a marslakók és a földlakók sorsáról, háborúról, békéről, emlékekről
  • w.r. thompson – vfm-547: rövid novella egy háztartási robotról és gazdájáról

a könyvek, amiket Bachterné olvasott:

  • l.m. montgomery – anne otthonra talál
  • l.m. montgomery – anne az élet iskolájában: ezen két remekmű női könyv, ami a váratlan utazás című szintén női tv sorozat előzményeit dolgozza fel. állítólag nagyon kedves, aranyos regény
  • philip k dick – valis: még nem fejezte be, de nem bírja lerakni

még hétfőn esett meg, hogy a bringák helyett mi is kikölcsönöztük a legzajosabb motrot, egy malaguti firefox-ot. szintén 80 köbcentis, hogy bírja az emelkedőket és a két személyt (ezek lennénk mi). elvégre is – mint azt brogomban többször megjegyeztem – azért vannak elveink, hogy legyen mit felrúgni. iszonyat hangja van, de nem érdekel.

a keddi csoporttal jött egy osztály is, ami csupa kis seprencéből állt (fiúk, lányok vegyesen). volt velük egy tömbszerű tanítónéni is, aki hirtelen felindulásból beiratta őket két kirándulásra is, hogy ne legyenek sokat a szálláson. napernyőt nem hoztak magukkal a kis butusok, így strandolni csak rövid időközönként tudtak. a szomszédok szerint este nagyon szoktak zajongani. ebből mi persze nem sokat hallunk, a csukott ablak és redőny miatt. a klímát továbbra is kértük, mert nélküle őrületesen nehéz nyugodtan aluszni.

szerdán nyakunkba kaptuk a lábunkat, és lemotoroztunk marmarasba. ennek az volt az oka, hogy a hozott dollárunkat itt a faluban csak 1,4-es váltási arányban akarták beváltani, ami enyhén szólva is pofátlanság. (a nemzetközi banki középérték 0,8) szóval motoroztunk. most, hogy tavaly is megjártuk ugyanezt az utat, már rutinosan döntögettem a mocit kanyarból kanyarba. és Bachterné sem visongott annyira, ha 50 fölé mentem. marmarason most nem gyalogoltunk annyit, hanem bementünk egyenesen a főtérre motorral. találtam egy igen lejtős utcát, amin megindultunk lefelé. de annyira lejtős volt, hogy satufékkel kellett fékeznem, és még így is elég gyorsan jöttünk. kerestünk egy bankot és egy fagyizót, mert nagyon meleg volt. a bankban 1,28-cal váltottak és ráadásul még 10 € kauciót is bezsebeltek. kiszámolgattuk, hogy még így is jobban jártunk, mintha a sithon travelnél váltottunk volna sartin. meg aztán motoroztunk egy jót. visszafelé még beugrottunk porto karrasba 2,5 €-ért fejenként, ha már úgyis ott voltunk, és tavaly nem néztük meg. ennyibe került ugyanis a bámész turistáknak a beugró, ha meg akarják tekinteni a létesítményeket. de a kaszinóban mindenkinek tilos fotózni. porto karrasban két csudadrága hotel, kaszinó, golfpálya, helikopterleszálló, yachtkikötő és kohi-kohi beach bar várta a pénzüket elverni szándékozó gazdagokat a világ minden tájáról.

fellifteztünk az egyik (puttóbb) hotel hatodik emeletére, és megcsodáltuk a panorámát. találtunk magyarokat, akik egyből kiszúrták a tájszólásunk alapján, hogy honnan jöttünk. megnéztük még a tengerparton a beach bar mellett a frissen vásárolt porschémat a sok sznobot, akik elég durván kinéztek minket onnan. de azért Bachterné beledugta a cipőjét a parton a vizükbe, hogy lássák, nem csak övék a világ. megkuksiztuk még a yachtokat is, és tepertünk haza a porschémmel porschekék kölcsönzött malaguti firefox-szal sartira. hazafelé még fényképeztünk szélfútta homokköveket.

csütörtök egy eseménymentes nap volt. Bachterné talált egy böszme nagy bogarat a vízben, és azt én jól lemakróztam. pénteken strandoltunk, ettünk és punnyadtunk. hihetetlen meleg van itt is, olyan 36 fok. ráadásul még a páratartalom is megemelkedett. dietrich apánkat is sikerült lencsevégre kapnom. ő egy olyan eleme a partnak, hogyha nincs lent a víz mellett, hiányzik. egyszerűen nem lehet elképzelni a strandolást nélküle. eljutottunk arra a szintre, hogy ha nem látjuk, folyton keressük, hogy hol van. ha pedig megtaláltuk, akkor megnyugvásul vesszük tudomásul, hogy a mai napunk is tovább tökéletesedett. igazából egy szót sem szóltunk hozzá, csak annyit láttuk már, hogy muszáj volt megjegyezni az utókornak. német-szlovák kettős kasztú ex-sportoló lehet, külső jegyeiből ítélve. és a +2-es frisbee-ből, amit folyton hajigál.

a mai napom (szombat) azzal telt el, hogy ebből a katyvaszból egy emészthető brogbejegyzést készítsek. remélem olvasható a kézírásom. ;) majdnem kihagytam, hogy most más étteremben ettünk, és meglepően jó volt a kaja. 10,8 €-ért ettünk egy két adagos hústálat, szuflakit, girost, bifsztekit meg mittudomén miféle finom fűszeres húsokat. nyam.

rengeteg fotó (jelenleg 82 db)

majd még jelentkezem. jó eséllyel otthonról. a képek továbbra is a fenti linken.

Bachterus & Bachternéus bronzus istenus


Olvass még valamit:


    Nincs hozzászólás.

    Nem kérek hozzászólást.

    Hozzászólások kikapcsolva Kategória: fotókok,nyaral