az én valóságom


Egy barátnőm volt nálam minap, hazudgáltunk meg pletykáltunk sokat, és egy vicces sztorit adott elő, miszerint képzeljem, hogy milyen köcsi a munkahelye. Vagyis nem a munkahelye, hanem a kedves pénzügyes kolléganője. A helyzethez hozzátartozik, hogy Baráth már egy éve GYED-en üdül otthon, és most jutott az okos kolleginának az eszébe, hogy ugyan adjon már le valami szirszar papírt, amit már elég rég elfelejtett kérni, hogy adjon le.

Baráth utólagosan megígérte, hogy elküldi a levelezést nekem, hadd lássam. Annyira tetszett a dolog, hogy úgy döntöttem, kirakom ide, röhögjetek ti is. Figyelemreméltó, ahogy a hülyepicsa lederiválja a nyomtatványt. A neveket kitakartam, így elvileg leszarom, hogy magánlevelezés vagy nem, egyikőjük sem olvassa a neten a levelezését, az oldalamat meg pláne.

Picsa (ezentúl P):

Szia,
Csatoltan a GYED igénybejelentő. Kérlek, hogy minél hamarabb juttasd el a részemre!

Köszönöm,
Anál Boglárka
Pénzügyi és gazdasági izgató

Ismerős (ezentúl I):

Kedves Boglárka!

Köszönöm, holnap küldöm a nyomtatványt, így csütörtökre már nálatok lesz.
Annyit kérdeznék még ezzel kapcsolatban, hogy a GYED igénylésnek mennyi az átfutási ideje, vagyis mikor várható az utalás?

Segítségedet előre is köszönöm!

Üdvözlettel:
Baráth Ibolya

P:

Szia,

Elvileg – ha van időm, azonnal is tudom rögzíteni. Gyakorlatilag viszont most a hónapzárás miatt nem biztos, hogy hozzá fogok férni a rendszerhez.
Ráadásul szerintem a születési anyakönyvi kivonatra is szükség van, kérlek, hogy egyeztessünk telefonon, mielőtt postára adod az anyagot.

Köszönöm,

Boglárka Anál
Country Finance Manager

I:

Szia!

Elvileg amikor a Tgyás-t intézte a férjem az eredetit bevitte. Nem tudom, hogy az eredeti kell-e, ha nem akkor tudok másolatot küldeni abból van itthon mindig, mert mindenhová kell/kellett. Ha így egyszerűbb akkor küldök, és nem kell átnézni a már iktatott anyagomat.

Üdv:
Ibi

P:

Szia,

Inkább holnap reggel megkérdezem a hozzá értőket, és írok, mert lehet, hogy az eredetire kell felvezetni, hogy GYED-ben részesültél. És akkor a másolat nem elég… :-)

Jelentkezem!

Boglárka Anál
Country Finance Manager

Aztán egy hétig nem jelentkezett…
I:

Szia Boglárka!

A papírokat elküldtem, megkérdeztem Evetkétől elég a születési anyakönyvi kivonat másolata a GYED igényléshez, így postára adtam. Remélem hamarosan megkapjátok.

Arról szeretnék érdeklődni, hogy nemrég küldtem egy levelet, amiben a férjem munkahelyéről kapott nyomtatványban a gyermek után járó pótszabadságról kell nyilatkozni a Szamárcsöcs Kft.-nek, hogy nem veszem igénybe.
A kérdésem annyi lenne, hogy megkaptátok-e a levelet? Kértem, hogy postán juttassátok vissza hozzám. Nem tudod, hol tart az ügy? (Egy aláírás és egy pecsét kell rá, a többit kitöltöttem.) Eredetileg Evetkének címeztem a levelet, de lehet elkeveredett.

Segítségedet előre is köszönöm!

Üdvözlettel:

Baráth Ibolya

P:

Szia,

Abban maradtunk, hogy én jelentkezem nálad, avval, hogy kell-e az eredeti születési anyakönyvi kivonat. Evetkének nincs köze a belsős kollégák számfejtéséhez! Sajnálom, hogy félretájékoztatott, de KELL az eredeti anyakönyvi kivonat, annak megtekintése nélkül nem tudunk GYED-et folyósítani! Kérlek, hogy egyeztessünk időpontot, mikor tudjátok bemutatni!

A pótszabadságos nyomtatványt aláírva postára adtuk.

Üdv.

Boglárka Anál
Country Finance Manager

I:

Szia!

Egész pontosan abban maradtunk, hogy másnap jelentkezel. Egy levelet írnap neked aznap, mikor nem jelentkeztél levelet írtam. Aztán automatikus választ kaptam, hogy nem leszel benn pár napig. Ezek után kérdeztem meg Evetkét.
Ma délután be tudja vinni a férjem az eredetit anyakönyvi kivonatot, délután két óra körül. Jó az időpont? Kit keressen, ha te nem vagy benn?

Üdvözlettel:
Baráth Ibolya

P:

Kedves Ibolya,

Igen, abban maradtunk, hogy másnap jelentkezem. És nyilván megvan az oka annak, hogy másnap nem jelentkeztem. Nem csak a Te ügyeddel foglalkozom, hanem ezer mással is.
Ne jöjjön be a férjed 2-re, mert nem tudjuk elintézni 2-kor! Helyettem senki nem tudja elintézni! Én ma megyek be az irodába, de még nem tudom megmondani, hogy mikor.
Jövő héten kedden tud bejönni 9.00-kor.

Köszönöm,

Boglárka Anál
Country Finance Manager

I:

Kedves Análka!

Tisztában vagyok vele, köszönöm, hogy nem csak az ügyem van, amivel foglalkoznod kell. Tudom, hogy mindenkinek rengeteg munkája van, nem volt ez másképp akkor sem, amikor még aktív dolgozója voltam a cégnek. Nekem is volt rengeteg dolgom, pedig csak egy asszisztens voltam, és elhiszem, hogy lényegesen nagyobb nyomás nehezedik rád. Ami viszont biztos, hogy a cég megkövetelte azt, hogy tudjak ne sértőn kommunikálni, mind a felettesemmel, mind pedig a nyolc általánost végzett munkavállalónkkal.

Ezzel mindössze csak annyit akartam írni, hogy egy “elnézést, elfoglalt voltam”-ot is, ugyanúgy megértettem volna, mint a fent használt kioktató hangnemet. Úgy érzem nem adtam okot ennek a használatára. Elnézést, ha tolakodó voltam, csak le akartam zárni ezt az ügyet. Azt gondoltam segítek, ha nem téged zaklatlak azzal, hogy megkérdezem, hogy melyik papír kell, és mivel két helyről is azt az információt kaptam, hogy az másolat elég, így ezért gondoltam, hogy elküldöm.

A férjem is dolgozik, és legkorábban minden hétköznap délután kettő körül érne oda a papírokkal. Kérlek, írj másik időpontot, ami ezzel összeegyeztethető.

Köszönöm:
Baráth Ibolya

P:

Kedves Ibolya!

Talán kezdjük előröl.
A következőket írtam:
“Inkább holnap reggel megkérdezem a hozzá értőket, és írok, mert lehet, hogy az eredetire kell felvezetni, hogy GYED-ben részesültél. És akkor a másolat nem elég… :-)

Ez azt jelenti, hogy másnap megkérdezem és írok. – a másnap a megkérdezésre vonatkozik, és nem feltétlenül az írásra! Nagyon sajnálom, hogy nem tudtad kivárni, amíg van időm megírni, hogy kell-e az eredeti vagy sem. Nem tudhatod, hogy milyen sürgős, azonnali intézkedést igénylő feladatokat kellett ellátnom, ami mellett még egy “elnézést nem volt időm” levélre sem volt időm! Az erőszakosságod miatt viszont nem csak plusz időt és energiát vesz igénybe az ügyed elintézése, de Evetkét nagyon kellemetlen helyzetbe hoztad, írásban kellett figyelmeztetnem azért mert a határozott utasításom ellenére a belsősökkel foglakozott!

A férjed jöhet kedden délután 14.00-ra is, csak mielőtt elindul hívjon fel, nehogy véletlenül közbejöjjön valami.

Üdv.

Boglárka Anál
Country Finance Manager

Idáig tartott a történet. Külön érdekesség, hogy az egyik levélben azt írja, hogy “igen, abban maradtunk hogy holnap jelentkezem, de megvolt az oka hogy nem…blabla” aztán egy másikban meg neki áll feljebb, és azt írja “a másnap megkérdezem és írok azt jelenti, hogy másnap megkérdezem de az írás nem feltétlen aznapra vonatkozik”. Különösen modoros a Country Finance Manager cím is az aláírásában. Értem én, hogy az ország pénzügyi menedzsere, de ki nem szarja le?

A sok leveledzésnek az lett a vége, hogy aznap még telefonált egyet, biztos ami biztos alapon, hogy mehet-e az ura be a papírokkal. A recepciós vette fel, és azt mondta, hogy nincs bent Análka, de milyen ügyben kereste volna. Mondta, hogy a papírok miatt. Válasz: ó, hát azt más is el tudja intézni! Ibi mondta, hogy de ezért Evetke kolléganője írásbeli figyelmeztetést kapott. Erre: egy pillanat türelmet. Nagy susmus a háttérben, majd a folytatás: jó, bent van Análka, jöhet.

Itt már sírva röhögtem.


Lazán kapcsolódó posztok:


7 hozzászólás »

  1. Ez így ahogy van mehetne a modorosra. :grin: Ezt a sok irodai fap…át!


    Ezt mondta Venator — 20100226 10:52 magasságában.

  2. áh, ahhoz túlságosan hosszú és széttagolt. meg helyzetkomikumra épít. de örülök, hogy tetszik.


    Ezt mondta bachterman — 20100226 12:57 magasságában.

  3. amikor a csinovnyik királynak képzeli magát :)


    Ezt mondta JonC — 20100226 16:07 magasságában.

  4. Szvsz, felesleges volt kiakadnia Baráthnak, kioktatnia az ügyintézőt meg pláne.
    Az illetményszámfejtés/humánpolitika minden cégnél a végletekig el van havazva, és ez nem véletlen. A levelezés időpontját nem látom, de az is lehet, hogy éppen hónap végén történt a levelezés, olyankor pedig számfejtenek. Ha havi áfás a cég, akkor még az is rájön pluszban, és ezek mellett a határidős munkák mellett nem biztos, hogy volt idejük sos foglalkozni a gyedes kolléganő anyakönyvi kivonatával…


    Ezt mondta Chosy — 20100227 19:14 magasságában.

  5. Szerintem mind a kettő hp.


    Ezt mondta öcséd — 20100228 17:37 magasságában.

  6. Ilyenkor a szívemben nagy-nagy hálával gondolok a könyvelőmre.


    Ezt mondta holywa — 20100303 10:22 magasságában.

  7. mert érti a szakmáját, vagy mert nem hülye picsa?


    Ezt mondta bachterman — 20100303 12:28 magasságában.