az én valóságom – most már a tiéd is


A diktatúrában rend van. Hazánkban nincsen rend, tehát nincsen diktatúra. Ugyanakkor valódi demokrácia sincsen, mivel a valamennyiünket érintő döntéseket kevesek hozzák meg, és a széles többségnek csak látszólagos befolyással bír. Példaként említettem a lakóközösséget, ahol a lakók a közös képviselet bízzák meg a társasház ügyeinek vitelével. Mi történik? A közös képviselet a különböző munkákat (új beruházások, különféle felújítások, karbantartások, takarítás, stb.) vállalkozóknak adja ki. A vállalkozók egy része az indokoltnál több pénzt kap közösből, majd ennek egy hányadát visszaosztja a döntéshozóknak.
Az éves közgyűlésen megjelenő lakók szavaznak a jövő évi költségvetésről. A lakók jelentős része otthon marad, így nem vesz részt a döntésben. A megjelent lakók nagy része bólogató jános módjára mindent megszavaz, amit a képviselet javasol. A közgyűlési döntések nyomán a közös költség emelkedik.

Gyakorlatilag ugyanez történik makroszinten, állami szinten is.


Lazán kapcsolódó posztok:


3 hozzászólás »

  1. Háthamár.
    A demokrácia az, ha szabad emberként szabadon megteheted és elmondhatod azt, amit szabad.
    A diktatúra ugyanez, csak ott ezt előre elmondják, hogy ne is próbálkozz.

    Szóval, Anarchiát ide! :D


    Ezt mondta TCH_ — 20080927 23:58 magasságában.

  2. Ismerős helyzet, amikor lemegyek képviselni a lakógyűlésre, hasonlót tapasztalok.
    Igazából már az is kihívás, hogy kivárjam az érdemi szavazást, és előtte végigszenvedjem a vitákat.
    Megkaptuk a demokráciát, de az emberek többsége nem tud vele mit kezdeni, amikor személyesen kerül vele szembe. És ennek a fóruma a lakógyűlés, nem a népszavazás. Népszavazáson effektíve elvont dologról döntünk (kivéve azon keveseket, akik spanok a képviselővel).

    Talán először a közös érdekeket kellene megtalálni, utána működhet egy társasház, de a makroszint is.


    Ezt mondta PozAko — 20080928 02:24 magasságában.

  3. tch: a demokrácia a jelenlegi formájában egy átlátszó buborék.
    pozako: társasházban nem jó lakni, mert birkákat kell hallgatni… :)
    mert amúgy közös képviselő vagy?


    Ezt mondta bachterman — 20080928 11:20 magasságában.

 

3 hozzászólás Kategória: ezvan