A Razer Barracuda HP-1 eleget pihent a fejemen ahhoz, hogy átfogóbb képet alkossak róla karácsony óta. Elsődlegesen egy olyan headset-et szerettem volna, ami multifunkciós. Apróbb baj, hogy az ilyen cuccok általában mekkmester-szindrómában szenvednek, t.i. mindent tudnak, de azt legalább szarul. Zenét is szerettem volna hallgatni, másodrészről pedig játékhoz is ugye, mert ha már van surround-os hangkártyám, akkor szeretném kihasználni a térben pozicionált hangok előnyeit. A jelenlegi 5.1-es hangszórószett azért nem volt jó, mert nem volt elég diszkrét: nem lehetett elég halkan hallgatni, hogy Bachternét ne verje fel a téli álmából.

Nagyon sok tesztet végigfutottam, hogy megtaláljam az optimális megoldást. Alapvetően olyan megoldást kerestem, ami több analóg bemenettel rendelkezik, és nem őmaga (a headset) próbálja előállítani virtualizációval egy egyszerű sztereó jelből. Mert ilyen megoldások vannak többségben. USB a táp miatt, egy zöld minijack a hangnak, a rózsaszín pedig a mikrofonnak. Nem volt alkalmam egyik fejhallgatót sem élőben kipróbálni, így a tesztírók élményeire hagyatkoztam; de egy vélemény egyöntetű volt: a virtualizált surround csipszar.
(tovább…)

Nagy fan vagyok, ha a CPU hűtésről van szó. Méghozzá szó szerint, ugyanis a múltkori Englide ventillátor upgrade után úgy döntöttem, hogy tovább csendesítem a gépem, és veszek egy normális CPU hűtőt a gyári Inteles helyett. No nem mintha nem hűtött volna jól, de a BIOS-ban beállított teljesítmény-zajszabályzós mód miatt terhelt procinál (pl. játéknál) a ventije 5000 fordulat per perc környékére emelkedett, ami igen csücskös hangot generált az igen csendes, kriptához hasonlatos akusztikájú lakásomban. Nem, nem egy kriptában élek, azok a szomszéd zombiék.

Silent PC review-ket néztem, több tucat tesztet bújtam, megkérdeztem öcsém véleményét, és arra jutottam, hogy a Coolermaster Hyper TX3 lesz az én barátom. Hőpipáscsöves megoldású, nem kell Hulk segítsége (HULK SMASH!) a hűtő alaplapra felszereléséhez, kedvező árú (természetesen ez is Jó Áron érkezett), és halk. Ergo kiváló ár-érték arányos. Szeretem az ilyet, ha már konzumerizmusról van szó.

A megrendelés és a kézbevétel között eltelt egy karácsony (kb 2 hét volt az átfutás, ne éveket számoljatok), én pedig izgatottan bontogattam a bliszteres csomagolást. Posztképből annyira nem látszik, de a régihez képest bitang. Egyes extrém víz és venti nélküli példányokhoz képest pedig kicsi. Aki illesztett már socket 775-ös foglalatos procira gyári ventillátort, tudhatja, hogy milyen macerás a kis pöcköket egyenletesen belepattintani a számítógépházba beszerelt alaplapba, anélkül, hogy az halk reccs hangot adna ki. Ehhez képest a hiper tx3-ast egyszerű volt bepattintani. Előtte egy kicsit elmolyoltam a tartókarocskák felcsavarozásával és sokat szívtam a ventillátor bordára applikálásával. Asszonytárs közben a DeFincsi kódot nézte, amit blődsége miatt néha fej tévé felé oda-odakapásokkal jutalmaztam. Ennek meg is lett a következménye; slendrián, sőt, PA-CU-HA (ugye, anyós?) módon sikerült összeraknom a hűtést: a bordát ráraktam, de a ventillátort elfelejtettem rádugni az alaplapra, csak az előtte burjánzó kábelköteget kötegeltem jobban össze és igazgattam el a levegő útjából, amit reményeim szerint a csodacucc kavart volna. A hibát persze kurvára nem realizáltam. Visszaraktam a gépház oldalát, és bekapcsoltam. Látványosan csendesebb lett, aminek akkor fölöttébb örültem.

Öcsém tegnap lejött hozzám, hogy warezkodjunk és hazudgáljunk, és mutattam neki, hogy picit zajos a gép, pedig a speedfan nevű progival le is fékeztem a fanok sebességét. Megkérdezte, hogy miért 0 a CPU ventijének a sebessége. Nosza gyorsan lekapcsoltam a gépet, és a ház oldalának levétele után a pofámba esett egy szabadon lógó kábel: a venti csatlakozója. Öcsém is épp így járt, azt mondta, semmi baj, ezek a hőcsöves izék nagyon tutik, az övé is ment huzamosabb ideig venti nélkül. Mondtam is neki, hogy na jó, de egy hétig? Egy hét alatt simán játszottam r6v2-t is, és semmi baja nem lett, még a teljesítményt sem csökkentette le a gép, ahogy szokta elégtelen hűtéskor. Mondjuk az is igaz, hogy a két házventi piszkosul húzta ám ki a meleget, ha netán keletkezett is. Azt viszont észrevettem, hogy ventillátor segítsége nélkül 38-42 fokos volt futó oprendszerrel és apróbb gezemicékkel a CPU, míg forgó léghűtéssel 28 fokra csökkent a melegség. Ez igen.

Az itt leírtak és tapasztaltak alapján csak ajánlani tudom a ventillátort. 3,5 forintos árával pedig nagyon baráti tagja a megahertzek őrült futamának. Geekeknek egy kis specifikáció, hogy lássák, papíron mit tud a cucc. Itt van még egy tecsős videó, amit most találtam. Ennek segítségével könnyebben ment volna a venti illesztése, de nem akartam a bekapcsolt gépen nézni a videjót, miközben megy a szerelem.

|>| Wim Mertens – Struggle For Pleasure

Vettem a vasba ventillátorokat, Englide márkában, mert árban Jó Áron voltak, és teljesítményben és csendességben is sokkal jobbak, mint a régi zajos kis vackok. 2 db 8 centis n.zero hydro classic és egy ugyanilyen 12 centis került vételre. Ezt a hydro dolgot nem értettem tisztán, elvileg vízben forog a csapágy? Mindegy, lényeg, hogy csendes. Okosan kiagyaltam, hogy a meleg honnan áramlik és merre, és beraktam szívásra a két 8-ast a ház hátuljába, hogy a gép belsejéből kirántsa a VGA, a vinyó és a CPU melegét.

A tápba beácsoltam a 12 centis ventit, de éppen fordítva, mert azt okoskodtam, hogy a táp melegét az a két házventi majd jól kihúzza, mint inkább a CPU melegét a táp magára rántsa. De nem. A CPU venti dinamikusan szokott pörögni 1000-től 5000-ig, és most szinte folyamatosan ment zéró terhelés mellett, mert a táp melegét rányomta a CPU-ra meg a szenzorára, az pedig jól beizzadt, és azt hitte, hogy atom nagy terhelés alatt van, és tekert, mint a hülye. Ez pedig így nagyobb zajt termelt, mint a régi zajos kis vackok.

Úgyhogy visszafordítottam a tápventit, most jó csendes az egész, és nagyobb is a levegőforgalma, és 6-8˙C-kal alacsonyabb a hőmérséklet a házban. Jelenleg itt tartok, és keresek még egy jó CPU coolert socket 775-ös procihoz, Jó Áron.

Láttam egy nagyon érdekes USB HUB-ot a Brando-nál, és rögtön megtetszett. Egy kedves ismeretlen kommentjéből megtudtam, hogy nálunk a Rossmann-nak van ilyenje. El is rángattam Bachternét, hogy nézzünk nekem egeret; de azzal az indokkal, hogy lehet kapni kis bélelt kosárkákat, amik olcsóak, és jók lennének az ezerfelé guruló gyöngyeinek.

A képek alapján valami óriási egérre számítottam, és akkora dobozt is kerestem a boltban, de a kis HUB alig nagyobb, mint egy nektarin. Csak zöldebb. Amint azt a mellékelt kép is mutatja, a négy lábába kell beledugni az USB-s kütyüket. Meglepő módon nem 1.1-es, hanem 2.0-ás USB van benne, ami azt jelenti, hogy külső tápegység nélkül is el tud látni mindenféle nagyobb energiafelvételű eszközt (pl. scanner) feszültséggel és adattal. Ahogy bedugtam a gépbe, azonnal felvillantak a szemei lidérces, erős zöldes fénnyel, amik a gép kikapcsolásáig úgy is maradtak. Sötétben elég irritáló lehet a fényforrás, ha meg vagyunk szokva, hogy csak a kijelzőnk fénye jut a szemünkbe este.

Tesztelésre két pendrive-ot, egy bluetooth dugót, egy USB-s billentyűzetet, és egy wireless egeret használtam. Meglepően jól vette az akadályokat, noha felvillant a winfosban az “ez az eszköz gyorsabb működésre is képes” buborék, de ennek ellenére hozta a 2.0 USB sebességét. Aggodalomra adott okot, hogy a dugdosásnál eléggé ellen kellett tartsak az egér lábainak; nagyon gyenge módon vannak rögzítve, ez tartósabb használatnál szakadáshoz-töréshez is vezethet.

A tesztelés végén kihúzgáltam az eszközöket, visszahajtottam a lábait, és felállítottam az asztalon. Csak pofásabban néz ki állva, mint a hasán kilapítva. Használjam egészséggel!

Volt unokaöcsém nálam, meghívott a szalcsitüzcsi szalagtűzőjére ballagására, csak elfelejtette mondani, hogy hogy és mint lesz utána. Az ok az volt, hogy megmutattam neki a nála korosabb Nintendómat. No nem a DS-t, hanem a Game Boy-t. Ez a kütyü eredeti 1989-es évjáratú, és csodaszép 4 színárnyalatú szürkét tud megjeleníteni a 160×144 pixeles kijelzőjén. Mai szemmel nézve a húsz éves kütyü valódi féltégla érzetét kelti kézbe véve, tapintásra és kinézetre robusztus, masszív benyomást kelt. Olyannyira masszívat, hogy akár egy bombatámadást is túlél, mint azt a link is mutatja. És még mindig működik. Ami érdekesség, és rosszul mondtam unokaöccsnek, hogy a link kábel nem az USB alapja volt, hanem a firewire csatlakozóé. Ezzel lehetett két féltéglát összekötni, és tetrisezni vagy forma-1-ezni egymás ellen.

A kölyök kipróbálta a Tetrist, elámult a fenomenális hangon és a grafikán, picit játszott vele, majd az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag kardicsát tette be (mert nem volt több cartridge-om hozzá), és fél perc után ki is kapcsolta, mert szintén elámult a grafikán és a hangon. Azért megmutattam neki a GTA Chinatown Wars-t a DS-en, avval már jobban elszórakozott. Hiába, no húsz év csak húsz év, még a játékkonzolok életében is.

Neked milyen működő őskonzolod van porosodás alatt? Konzol, nem mikroszámítógép.

Mivel már úgyis a nappaliban van a tévé (és a doovdé lejátszó is), ezért azon kezdtem el agyalni, hogy nem lehetne-e a bebozról nézni a filmeket, hogy ne kelljen őket doovdé-re kiírni. Felmértem, hogy miből lehet dolgozni: egy darab húsz éves CRT TV egy árva SCART bemenettel. Nagyjából ennyi is. De később eszembe jutott, hogy Bachterné régi laptopja rendelkezik S-Video kimenettel, öcsém pedig egy SCART-RCA átalakítóval, és nekem meg van elfekvőben még a deck-es korszakomból egy MiniJack-RCA átalakító. Már csak egy S-Video-RCA átalakító kéne, amit költöző Konzol barátom nélkülözni tudott a projekt erejéig.

Gyorsan összedugdostam a cuccokat, és vigyorogva beüzemeltem a lepin a már régebben említett XMBC-t, és átkapcsoltam a TV kimenetre. Bár ne kapcsoltam volna. A két tűéles monitoromhoz szokott szemem sikoltozva fordult vissza koponyámba, pedig hiába próbálkoztam vakon navigálgatni a média center felületén, hátha sikerül valami élvezhető képet kicsikarni a tévéből, de nem. Szomorúan ráncigáltam ki a tyúkbeleket a készülékek seggéből, és elnapoltam a projektet egy szebb jövő irányába, amikor is lesz egy jobb tévém. Tényleg! Nincs valakinek nemes célra felhasználható 83 centis LCD vagy plazma kijelzője?

Kiégett az asztali – azaz a szerelő – lámpám izzója, és úgy döntöttem, itt az idő újat venni. De nem ám halogént, ami fél méterre kilóg a foglalatból, és a búrán túllógva jól pofánvakít, hanem “ultramodern” (tekintve, hogy ‘62 óta már létezik) LED-izzót. Ami valójában már nem izzó, de ebbe most ne menjünk bele. Energiatakarékosság, bitang hosszú üzemidő, meghibásodásmentesség, pici méret és olcsóság; ezek jellemzik a led-eket manapság. Energiatakarékos, mert Nick Holonyak is megmondta, hogy előbb-utóbb leváltja majd az Edison-féle izzókat. Hosszú üzemidejű, mert a doboza szerint 80.000 üzemórát tud vakítani (ez folyamatos használat mellett használva 9 év, átlagos használatnál – napi 6 óra – pedig 36 év. Hol leszek én már akkor!). Meghibásodásmentes, mert láttál már led-et kiégni? Kicsi és olcsó, mert darabja 20 forint körül mozog.

Ehhez képest az enyémet 3(×1000) forintért vettem. 48 pici fehér led csücsül benne, 2,4 wattos teljesítményű, E27-es foglalatú, 115 lumenes és 6400 kelvines színhőmérsékletű. Olvasni és szerelni tökéletes, de a nappalimat azért nem világítanám be vele, mert ahhoz erőtlen. Asszony is kapott a gyöngyözős lámpácskájába egyet, az szintén ugyanilyen, csak picivel hosszabb, és E14-es foglalatú. Kujbusnál vettem őket, ha valakit fogyasztásra ösztökélt volna a poszt.

Ebédre lusta szakács-féle thai pirított tésztát nézett ki magának Bachterné, így azt ettünk. Utána poalacsinta volt, mert szintén nem volt semmi ötlet, hogy mi legyen. A pirított tészta kicsit túlpirult, és az egész elkészítés előkészítéssel 50 percet tartott. Nem 10-et, mint szakács úr mondta. A poalacsinta meg hozta a készítőjétől elvárható magas minőséget, alacsony olajtartalmat, decens vastagságot és aranybarna színt. Egyébként kösz a tippeket zoli, jól bezabáltunk.

Másik, nem macis eset, hogy asszonypajtás kívánságára lentebb helyeztem a szagelszívót, mert az jó. Neki mindenképpen, mert lesz mibe beverje majd a fejét, nekem meg lesz mivel szívjak. Már a munkálatokkal. Szépen abszolváltam mindent, pontoztam a csempét, fúrtam-faragtam – persze vennem kellett egy szép szál pövöcö-csövet is, mert az eredeti rövid lett volna – és még a készülék zsírtalanítása is remekül ment, amikor is az elszívó elején lévő üveglapot elpattintottam a nagy zsíroldós pancsolásban. Sebaj, úgysem használtuk sohasem. A szagelszívó-magasság optimalizálása azért is jó, mert nem fulladok le a kajaszagtól, ha Bachternére rátör a főzhetnék.

Szétszedtem még egy Nokia 6103-ast is, amit anyós hagyott asszonyra, annak okán, mert utóbbi Motorjóska F3-asán nem tudott melós susmusokat nyomni, és ezért azt mondta, hogy inkább. A takarítást önként végeztem, nem volt nagyon retkes a készülék (fogtam már melóstelefont is, ahhoz képest ez tiszta új volt), a szétszedést nem örökítettem meg, de képzeljétek el, hogy szétbontok egy telefont. Megvan? Akkor menjünk tovább. A nyitható telefonok rákfenéje, a mozgó alkatrészek kopása-törése ezt a kütyüt is elérte; kicsit megragasztottam az egyik eltört műanyag fület, ami miatt összerakás után sokkal masszívabb benyomást keltett a készülék. Egy alapos szoftverpucoláson is átesett a telefon, és kapott új csengőhangot és susmus-jelzőt. Témát sajnos nem találtam rá, csak egyet, mert valamiért a Series40 v1-es témákat nagyon hanyagolják az emberek. Lehet a két kijelző miatt. Ha esetleg tudtok témát – a vistáson kívül – petézzetek ide egy linket.