A népszerű Disney-homage-t követve bátorkodtam magamat hősnek nevezni, miután sikeresen abszolváltam egymás után két disztrófrissítést. A bebozon ugyanis egy elég ósdinak számító 8.10-es verziójú Ubuntu kommandírozott. A komponensei up-to date voltak, de a fő rendszert nem sikerült frissíteni. Annyira nem is érdekelt a dolog, és késztetést sem éreztem rá, hogy ugorjak egy évszámot. A legutóbbi komponensfrissítésnél viszont kiderült, hogy mi a baj, mert kiírta. Nincs elég hely a root partíción, és emiatt nem tudta leszedni és kitömöríteni a csomagokat. Nosza nekiugrottam – volna – egy Ubuntu Live-val átméretezni a partíciókat, de rájöttem, hogy a bebozban nincs optikai meghajtó. Akkor gyorsan letölteni egy ubi iso-t, kirakni pendrive-ra, majd arról boot-olni. 15 perc.

Reboot pendrive-ról, partíció megnövelése 200 megával, mert kb annyi kellett neki pluszba az 1.2 giga mellé. (15 perc) Ezt a plusz helyet a swap-ból csíptem le. Utána restart, és disztrófrissítés. (20 perc) Hurrá, megy. Felfrissült, reboot. Minden szuper, kivéve a deluge-t, amit némi netes nyomozás (30 perc) után kiderítettem, hogy nem lehet egyszerűen megoldani, csak ha disztrót frissítek. Rápróbáltam, majd kiírta, hogy 600 mega híján nem fog menni. Futtattam egy apt-get clean-t, de még így is kevés volt. Némi sóhajtozás és utána káromkodás keretében megint reboot a pendrive-os live-ról, partíció átméretezése, és újraindítás.

Most már jó volt a 9.10-es disztrófrissítés, el is indult, és le is futott hibátlanul. (~20 perc) Újraindítás után kiderült, hogy egy csomó felesleges szart – mint például openoffice, pidgin és egyéb felesleges sallangok – felrakott, pedig nem is kértem. Nem baj, az új programkezelővel kiirtottam a felesleget. A filezilla sem akart települni, mert a csomagkezelő szerint az i386 verzió támogatása megszűnt. Kis google-zás (5 perc) után kiderítettem, hogy egy sima apt-get install filezilla-val feltelepül. Hurrá. A swap partíció fstab-süketségét egy apró kis hack-kel sikerült kiküszöbölni, mondanom sem kell, hogy ez az új disztró hülyesége, a régi nem csinálta.

Most már csak a képernyőfelbontást kéne netbook-on is VNC-zhető méretűre csökkenteni. És itt jött be egy újabb hiba, a fehér képernyő. Utánanéztem ennek is (10 perc), és kiderítettem, hogy egyelőre ez így marad. Integrált Inteles VGA, xorg átok. Na fasza, pedig már örültem, hogy minden jól megy. Aztán rájöttem, hogyha VNC-vel rácsatlakozok a fehér képernyőt mutató bebozra, VNC-n keresztül minden látszik faszányosan. Lehet használni, meg minden. Akkor a probléma megoldva, és lehet kakaóban fürdeni.

A produktivitást növelve persze a másik monitoron megnéztem közben 3 Star Trek TNG részt is a tecsőn, hogy teljes legyen a kockaság. Borg-kockaság, háhá.

|>| Delain – Sleepwalkers dream

Nagy fan vagyok, ha a CPU hűtésről van szó. Méghozzá szó szerint, ugyanis a múltkori Englide ventillátor upgrade után úgy döntöttem, hogy tovább csendesítem a gépem, és veszek egy normális CPU hűtőt a gyári Inteles helyett. No nem mintha nem hűtött volna jól, de a BIOS-ban beállított teljesítmény-zajszabályzós mód miatt terhelt procinál (pl. játéknál) a ventije 5000 fordulat per perc környékére emelkedett, ami igen csücskös hangot generált az igen csendes, kriptához hasonlatos akusztikájú lakásomban. Nem, nem egy kriptában élek, azok a szomszéd zombiék.

Silent PC review-ket néztem, több tucat tesztet bújtam, megkérdeztem öcsém véleményét, és arra jutottam, hogy a Coolermaster Hyper TX3 lesz az én barátom. Hőpipáscsöves megoldású, nem kell Hulk segítsége (HULK SMASH!) a hűtő alaplapra felszereléséhez, kedvező árú (természetesen ez is Jó Áron érkezett), és halk. Ergo kiváló ár-érték arányos. Szeretem az ilyet, ha már konzumerizmusról van szó.

A megrendelés és a kézbevétel között eltelt egy karácsony (kb 2 hét volt az átfutás, ne éveket számoljatok), én pedig izgatottan bontogattam a bliszteres csomagolást. Posztképből annyira nem látszik, de a régihez képest bitang. Egyes extrém víz és venti nélküli példányokhoz képest pedig kicsi. Aki illesztett már socket 775-ös foglalatos procira gyári ventillátort, tudhatja, hogy milyen macerás a kis pöcköket egyenletesen belepattintani a számítógépházba beszerelt alaplapba, anélkül, hogy az halk reccs hangot adna ki. Ehhez képest a hiper tx3-ast egyszerű volt bepattintani. Előtte egy kicsit elmolyoltam a tartókarocskák felcsavarozásával és sokat szívtam a ventillátor bordára applikálásával. Asszonytárs közben a DeFincsi kódot nézte, amit blődsége miatt néha fej tévé felé oda-odakapásokkal jutalmaztam. Ennek meg is lett a következménye; slendrián, sőt, PA-CU-HA (ugye, anyós?) módon sikerült összeraknom a hűtést: a bordát ráraktam, de a ventillátort elfelejtettem rádugni az alaplapra, csak az előtte burjánzó kábelköteget kötegeltem jobban össze és igazgattam el a levegő útjából, amit reményeim szerint a csodacucc kavart volna. A hibát persze kurvára nem realizáltam. Visszaraktam a gépház oldalát, és bekapcsoltam. Látványosan csendesebb lett, aminek akkor fölöttébb örültem.

Öcsém tegnap lejött hozzám, hogy warezkodjunk és hazudgáljunk, és mutattam neki, hogy picit zajos a gép, pedig a speedfan nevű progival le is fékeztem a fanok sebességét. Megkérdezte, hogy miért 0 a CPU ventijének a sebessége. Nosza gyorsan lekapcsoltam a gépet, és a ház oldalának levétele után a pofámba esett egy szabadon lógó kábel: a venti csatlakozója. Öcsém is épp így járt, azt mondta, semmi baj, ezek a hőcsöves izék nagyon tutik, az övé is ment huzamosabb ideig venti nélkül. Mondtam is neki, hogy na jó, de egy hétig? Egy hét alatt simán játszottam r6v2-t is, és semmi baja nem lett, még a teljesítményt sem csökkentette le a gép, ahogy szokta elégtelen hűtéskor. Mondjuk az is igaz, hogy a két házventi piszkosul húzta ám ki a meleget, ha netán keletkezett is. Azt viszont észrevettem, hogy ventillátor segítsége nélkül 38-42 fokos volt futó oprendszerrel és apróbb gezemicékkel a CPU, míg forgó léghűtéssel 28 fokra csökkent a melegség. Ez igen.

Az itt leírtak és tapasztaltak alapján csak ajánlani tudom a ventillátort. 3,5 forintos árával pedig nagyon baráti tagja a megahertzek őrült futamának. Geekeknek egy kis specifikáció, hogy lássák, papíron mit tud a cucc. Itt van még egy tecsős videó, amit most találtam. Ennek segítségével könnyebben ment volna a venti illesztése, de nem akartam a bekapcsolt gépen nézni a videjót, miközben megy a szerelem.

|>| Wim Mertens – Struggle For Pleasure

Vén fejjel kezdek belefolyni a hálózatos játékokba. Josh ajánlotta, hogy próbáljam ki ezt a Tunngle nevű micsodát, mert ez jobb hálózatra, mint a Hamachi. Aki nem ismerné, ezek annyit csinálnak, hogy az interneten keresztül alakítanak ki helyi hálózatot (ezért VPN, azaz virtual private network), így azon keresztül úgy dolgozhat a delikvens, mintha a szomszéd szobában lenne a másik gép. Nagyon ügyesen felfedezték ám a gamerek, hogy ezt lehet LAN-os játékra is használni, és nyomban próbálkozni kezdtek a Hamachi-val. Ez volt 2003 környékén. Azóta sokat fejlődött a világ és a Hamachi kevesebbet. Meg aztán nem is igazán játékra volt kitalálva. Itt jöttek a képbe Briósék, akik azt vették a fejükbe, hogy hasonló rendszert csinálnak, csak direkt játékosokra kihegyezve. Ebből született a Tunngle.

Németországból kezdett gyűrűzni az egész, de örvendetes hír, hogy tegnap kiadták a kliensből a nemzetközi verziót, így kikerült a magyar fordításom is, és használhatják azok is bátran, akik nem beszélik a német vagy az angol nyelvet penge módon.

Használata végtelenül egyszerű. Vegyünk két embert, aki játszani szeretne cooperative-ban egy FPS-t. Szükség lesz a Tunngléra és a játékra. A Tunngle oldalán (fentebb linkeltem) kell rekvirálni egy ingyenes regisztrációt, amihez lesz egy profilnév és egy felhasználónév. Ezzel és a letöltött klienssel (4.3-as verzió a jelenleg legújabb) felszerelkezve feltelepíteni a Tunnglét, majd belépni és megkeresni a játékot a Tunngle böngészőjében, majd belépni. Az ablakban alul meg fog jelenni, hogy kaptál egy virtuális IP címet, ami jó. A játék szobában lehet csettelni a népekkel, vagy privát üzenetezést folytatni az ismerősökkel. Fel is vehetjük a havert ismerősnek. Ezután nincs más teendő, mint elindítani a játékot, és LAN játékra keresni. Erősen eltérő a játékok belseje, de nagytöbbségénél egyiknek host-olni, másiknak join-olni kell. Érdemes a gyorsabb internettel rendelkezőnek host-olnia. Fontos még, hogy a játékok verziószáma megegyezzen. Az mindegy, hogy a játék tört vagy eredeti, a Tunnglén nem látszik. Némi tecsős oktatóvideó, hogy értsétek a folyamatot.

Végezetül ha valaki ingerenciát érez terroristára vadászni a Rainbow Six Vegas 2-ben velem vállvetve, vegyen fel Tunnglén. Ott is bachterman néven vagyok. Jó játékot, remélem sikerült népszerűbbé tennem ezt a játékmódot.

Sokat szórakoztam már a blog gyorsításával. Amilyen elavult a skin-je, és amilyen sok sza plugin van berakva alá, annyira vonszolja a nagy mammutseggét. Volt egy-két próbálkozásom a WP-cache-sel, de csak addig gyorsított, míg a webtárhelyemen volt üres hely, és utána nem. Meg annyira nem volt barátságos a gyorsítása sem. A WP-Super cache sem vált be annyira, mert noha frissebb és naprakészebb volt, ugyanazzal a metódussal operált, így hamar megtelt az a néhány mega a tárhelyen.

Aztán frissítgettem a Wordpress-t a legújabb 2.8.6-osra, és nagy bambán felfedeztem, hogy van benne automatikus plugin telepítés: leszedi a wordpress.org-ról a plugint, kitömöríti, aktiválja. Nem is kell FTP-znem hozzá. Ráadásul van remek kereső is benne, amivel egyenesen az admin felületről lehet plugint keresni. Kíváncsiságból rákerestem a cache szócskára, és ráakadtam a DB-Cache nevű kis csodára. Ez nem csinál mást, mint az SQL lekérdezéseket gyorsítótárazza, ergo pont az adatbázis alapú weboldalak achilles inát ragadja meg. Az így tárolt cache file-ok minimális méretűek, az elért gyorsítás viszont valami szenzációs. De gondolom ti is észrevettétek.

Aki Wordpress-el nyomja az igét, annak tudom ajánlani a használatát, nagyon sokat lök a sebességen. Ráadásul akik ingyenes host-on csücsülnek (igen, sztív, rád gondoltam), azoknak a napi limitált sql lekérdezés miatt is különösen jó.

Vettem a vasba ventillátorokat, Englide márkában, mert árban Jó Áron voltak, és teljesítményben és csendességben is sokkal jobbak, mint a régi zajos kis vackok. 2 db 8 centis n.zero hydro classic és egy ugyanilyen 12 centis került vételre. Ezt a hydro dolgot nem értettem tisztán, elvileg vízben forog a csapágy? Mindegy, lényeg, hogy csendes. Okosan kiagyaltam, hogy a meleg honnan áramlik és merre, és beraktam szívásra a két 8-ast a ház hátuljába, hogy a gép belsejéből kirántsa a VGA, a vinyó és a CPU melegét.

A tápba beácsoltam a 12 centis ventit, de éppen fordítva, mert azt okoskodtam, hogy a táp melegét az a két házventi majd jól kihúzza, mint inkább a CPU melegét a táp magára rántsa. De nem. A CPU venti dinamikusan szokott pörögni 1000-től 5000-ig, és most szinte folyamatosan ment zéró terhelés mellett, mert a táp melegét rányomta a CPU-ra meg a szenzorára, az pedig jól beizzadt, és azt hitte, hogy atom nagy terhelés alatt van, és tekert, mint a hülye. Ez pedig így nagyobb zajt termelt, mint a régi zajos kis vackok.

Úgyhogy visszafordítottam a tápventit, most jó csendes az egész, és nagyobb is a levegőforgalma, és 6-8˙C-kal alacsonyabb a hőmérséklet a házban. Jelenleg itt tartok, és keresek még egy jó CPU coolert socket 775-ös procihoz, Jó Áron.

Több esemény is történt. Először is néhány szó a posztcímről: szétszedtem a csodaegeremet. Képeket akartam csinálni, de végül is nem lettek, érjétek be a gugli képkeresője találataival. Az ok, amiért nem lettek, pedig az volt, hogy négy év alatt annyi retek gyűlt fel a belsejében, hogy az valami embertelen. A kis illesztéseinél és oldalt, az ujjak tapadási felületén is. Amennyire tudtam, darabokra szedtem, és a mestertől tanult módon ultrás vízbe áztattam. Amit nem tudtam szétszedni (mert a nyákra volt forrasztva a töltősaru, az pedig rámelegítve az aljára), azt pedig buzgó fogkefés dörzsölgetéssel tisztogattam meg. Csak úgy repültek a porkavicsok és a pormacskák! Meglepődtem egyébként, hogy az eddigi fostos egereimhez képest ez eddig a legmasszívabb, és a legtöbb alkatrészt tartalmazó. Nem is csoda, a görgő környékén például hét mikrokapcsoló van. Amíg molyoltam, az asszony ötvenedjére is megnézte az Abigélt doovdéről. Megtudtam közben azt is, hogy SzabóMagda a Dóczy-ban szerzett élményeit forgatta bele a regénybe. Megbeszéltük – érdektelen a film nekem, és ilyenkor kommentálni szoktam, mindenfélét – azt is, hogy jó lenne egy ilyen kurvakemény nem koedukált iskola manapság is.

A másik esemény pedig: rekviráltam egy téli dzsekit (parkát) magamnak. A márkáját nem akartam leírni, de csak: Columbia Titanium, über-téli sídzseki, lélegzős anyaggal, belső bélés és kapucni nélkül. Megnéztem a neten, hogy hogy is megy ez a dzsekikkel manapság, és meglepődtem, mennyire high-tech lett ez az ipar is. Termo, omni, pajzs, héj, bunda, inzuláció. Ezek a varázsszavak mennek. Amúgy jó a cucc, télleg, meg szellőzik, meg még síelni is lehetne benne, ha épp lenne kedvem meg időm itt az Alföldön.

A harmadik esemény pedig, hogy megláttam Dr.Stein arcberendezését, és elég alaposan megrettentem. Ilyen ez, amikor az embert az írása és a gondolatmenete alapján, a sztereotípiáink alapján próbálunk elképzelni.

Számot vetek a bicikliről, amit korábban említettem. A keró váza nyolc (7,9) forint volt, a plusz alkatrészek (új pedál, v-fékek, bowdenek, fékkarok, kormányrúd, kormánymarkolatok, lánc) egy tizes. Vettem festéket, aminek a hexakódját a poszt címében láthatjátok. Egyébként eredetileg N311-esnek hívják, tixotróp, és Miranol a márkája. A Tikkurilánál vettem, mert Csákányi Lacika ajánlotta, hogy milyen faszán, ecsettel felhordható önterülős zselés festék. No nekem már nem volt olyan szerencsém, mint neki, de erről picit később. A festék két forint volt, kikeverése fél perc. Vettem kromofágot, ecsetkét is a régi festék ledolgozására. A teljes kiadás húsz forint lett a végére.

Következzék a munkafolyamat leírása. Először is darabokra szedem a bringát; kerekeket, váltót, láncot, agyakat, villát, pedálokat. Ehhez változatos méretű és fajtájú kulcsok kellenek és válogatott káromkodások a berohadt csavarok okán. Átmosom a zsíros-koszos golyóskosarakat benzinben, ecsettel. A szétszedett alkatrészeket kis piklikbe csoportosítom, nehogy összekeveredjenek. A vázat és a villát lekromofágozom: ecsettel felhordom az anyagot a vázra, ahol is a festék felhólyagzik, majd az ecsettel lesimogatom róla. A kromofág külön vicces, mert ha egy apró csepp is a bőrödre kerül, először hűvös, aztán forró, majd pedig iszonyatosan kezd csípni. Csak hosszú ujjúban és óvatosan javallott.

A vázat kromózás után és festés előtt nitrohigítós tiszta ronggyal alaposan áttörlöm, majd pormentes helyen fellógatom, és ecsetkével nekiállok pempecselni. Saját hibámon okulva legközelebb két forintos mókusszőr ecsetet veszek ilyen feladatra, mert a negyedik réteg után is elég csíkos maradt az amúgy önterülősnek és zselésnek mondott festék. Többet se veszek ilyet, még ha Nixy is árulja. A négy réteg kb annyit tesz, hogy rétegenként 24 óra száradás, azaz 4 nap.

A hatodik napon az úr megteremté a zsidókat még öcsém megfújta a felnit és a pedálkarokat feketére, és felpolírozta a nyeregrudat. Ezután következett az összeszerelés. A golyóskosarakba és az agyakba zsír került (így lett a két felniből zsíragy), majd a kónuszt kontrázva szépen összeillesztettem mindent. A hátsó tengelynél volt egy fogaskoszorú csere, így azon is kellett kicsit spanolni, mert a gyorsszorítós tengelyen kicsit félrehordott, és nyalta a vázat a gumi. A gumikat keményre fújtam, és a vázba illesztettem. Az új pedálokat felraktam, a villát a helyére raktam, a kormányrúdra felpakoltam a kellékeket (az egyik marokváltó szétugrott a kezemben, így annak működésére is fényt derítettem), stücnit feszítettem, első kereket illesztettem. Majd következtek a v-fékek (és a bowdenezésük), amiket külön móka volt beállítani. De sikerült öcsém hathatós segítségével. A váltókat is beállítottam, de nem sokat kellett rajtuk spanolni, mert jófajta francia Sachs mindkettő.

A próbakör végére elégedett vigyor ült ki a fejemre: nem pótolja a teleszkópos aluvázas ellopott bringámat, de helyettesíteni tökéletes és olcsó megoldás. Ráadásul saját kezem munkája. Másrészről pedig hol kapsz manapság egy használható biciklit húsz forintért?

Szerkesztve: egy kis olvasnivaló: link.

A nagy melegre való tekintettel rátekintettem a klíma kültéri egységére, és megrémülve tapasztaltam, hogy a rézcső szigetelése teljesen lemállott, és alatta virított a réz. Nosza elugrottam venni némi szigetelőcsövet, és egy százas csomag gyorskötözőt. Lepucoltam a szanaszét málló, morzsálódó régi szivacsizét, és az új szigetelést a kikönnyített részénél felvágtam, mint a hírhedt hasfelmetsző, és ráügyeskedtem. Aztán a kétmarékra vett gyorskötözővel tíz centinként ráhúztam a csőre, jól.

Szeretem a gyorskötözőt. Egy végletekig funkcionális, egyszerű eszköz. Összedugod, meghúzod, megfeszíted, tart. Leszedni pedig nem tudod. Vagy elcsíped oldalcsípővel, vagy lemarcangolod foggal-körömmel. Thomas & Betts találta ki 1958-ban ezeket az eszközöket, és el kell hogy mondjam, szerintem az évszázad ötlete volt. Okos találmány.

A gyorskötözővel nagyapám is szeretett szórakozni: a macska farkára feszítette rá őket. A macska meg olyan fajta, hogy ha érzi, hogy fogják a farkát, akkor szalad, amíg nem fogják a farkát. A gyorskötöző meg ugye nem jön le olyan könnyen, ha jól rászorítják. A macska pedig csak szalad, csak szalad, csak szalad…

Közben visszatoltam a helyére a kültéri egységet, és bezártam ajtót, ablakot, majd bekapcsoltam a klímát. 10 perc múlva érezhetően hűvösebb levegőt nyomott, mint a legutóbbi kánikula alatti használatakor. Banzai!