Sokat gondolkozok mostanában, hogy jó lenne már egy kis Bachtert összehozni, de valahogy mindig eltérek az eredeti céltól. Istencsászárék is osztódtak már, Venatorék is, Holyva is. úgy látszik a szociológusok által beharangozott cigánydemográfiai robbanás elmaradt. Tudat alatt rákompenzálunk a dologra, ahogy a történelem is megmutatta már, a háború alatt volt a legnagyobb a népszaporulat. Én meg elodázom a dolgot, mert most, hogy nincs céges fizetésem, most vakarózok. Amíg volt (öt év munkaviszony, bizony), addig meg éltem, mint marci hevesen…

Zörgést, csattogást hallok a fürdőszoba felől, és sikoltozást. Bachterné magára rántotta a fürdőszobaszekrényt. Elmosolyodok. Minek ide még egy gyerek?

Hiánypótló poszt lett ez, mert a hablabda nem frissült ezen témákban, és muszáj voltam megörökíteni az alábbiakat.

• Frau B. háziorvosa elmondása szerint az általa írt recepteket ki kell váltani, mert ellenőrzi/figyeli a TB. Na ezt most nem tudom, hogy hogyan abszolválja, mert az én orvos ismerősöm szerint épp a hetekben lett vége a kötelező negyedévenkénti OEP vényjelentésnek, így nem kell a kézzel írt receptekkel szívnia, míg gépre viszi őket és jelentést ír róluk. Na mindegy, ismerős örül a szabadságnak, a háziorvosnak meg biztosan igaza van, elvégre ha nem váltjuk ki a vényt, 90 nap után elévül.
• Anyósék régebben jártak Kalocsán, és hoztak őrölt paprikát. Amióta azzal főzünk, szenzációsan más a paprikás kaják íze. Eddig szegedi paprikát használtunk, és lehet az újdonság varázsa miatt, de teljesen más az ízvilága. Kicsit fanyarabb, kicsit paprikaízűbb, kicsit frissebb. Lehet nagyon reklámszagúnak fog hangzani, de amikor megízlelem az ételben a paprikát, észbevillan a magyarság, a tradíció, a padláson szárított paprikák, a gulyás, a pörkölt. Szenzációs. Aki még nem próbálta, annak erősen ajánlom. Nem tolakodó az íze, de eddig minden főzött ételben kiéreztem az ízét.
• Gulyásleves buktával. Venatorék dobták fel a témát először a lekváros buktával, aztán mivel a menzán mindig gulyásleveshez volt bukta, ezért beterveztük az asszonnyal a jó kis levest is hozzá. Paprika a már fentebb említett kalocsai volt benne, kis csipetke, meg jóféle konzervbab. Egytálétel, magyarosan. Finom lett. A receptet ne kérjétek, mert annyira nem bonyolult megcsinálni, a neten meg nagyjából egyfajta elkészítési móddal szerepelnek. Bukta: a buktába való lekvár mindig is problémás volt, mert a hitlerszalonna ritkaság a boltban, meg aztán nem is annyira egészséges, a hagyományos lekvár pedig nem hőálló annyira, hogy ne folyjon ki sütés közben, bebüdösítve a sütőt meg mindent.

A lekvárról pluszban csináltam egy képet, mert teljesen véletlenül akadtam rá a Coop-ban (Fuck COOPs, ahogy az ötletes filctollas kisgyerekek átírták a bolt kirakatában a logót), és buktába kiváló. Barackíz néven van a polcon. Posztkép posztképként.

|>| Ace Of Base – Da Capo
Zenéért bocs, most ilyen lett.

A lakásban van egy pont, ahol a radiátor, a fal pozíciója, és a sarokülő olyan különleges bermuda-háromszöget alkotnak, hogy öt percen belül elalszol, akár álmos vagy, akár nem. Ezt Bacherné nagyon remekül felfedezte, mert amikor beül a tévé elé szeánszolni (a nagy fényes képernyőnek áldozza agysejtjeit), és közben a laptopot is maga elé veszi, öt perc, és elbillen a feje a párnán. És persze összenyálazza a párnát.

Állítása szerint a wifi jel is erősebb ott, és kipihentebben kel fel a szundizásokból, ha megriasztom tévézés/szundizás közben az alszol? kérdéssel. Lehet ki kellene írnom, hogy gyógyhatása van, hátha zarándokhely válna belőle. Jó pénzért pőcsizhetnének itt az emberek félórácskákat.

|>| The Tea Party – Temptation

Az asszonynak este nyolckor rágcsálhatnékja volt, és túrtam neki a szekrény mélyéről valami sósat. Biztos besokallt ő is a törökméztől. Találtam egy sajtos tallért, egerekkel az elején. Rajzoltakkal, nem élőkkel. Megnéztem, meddig jó, mondtam, hogy május 14-ig fasza. Kérdezte, hogy melyik év? Mondtam, hogy találgasson. Tizedikre eltalálta a 2005-öt.

Azért kibontottam, hátha jó, de megcsapott a dohos szag. Megkóstoltam, mert lehet, hogy átverős a szaga. Pedig nem, az íze is igen állott, punnyadt olajos volt. Aztán túrtam tovább, és találtam ropit. De az is karácsonykor járt le. 2008 karácsonykor, ez már kicsit fiatalabb volt.

A harácsolást és elfelejtést arra fogtuk, hogy túl magasan van a cucc a spájzban, és túl mély a polc. A következő konyhabútor olyan lesz, hogy csak 10 centi mélyek lesznek a rekeszek, üveg lesz az elejük, és 140 centi magasan – Bachterné szemmagassága – lesz minden.

Rágcsálnivaló végül két szelet pirítós és egy kis vaj lett.

|>| Barry Adamson – Something Wicked This Way Comes

Ma délben ment a susmus: Kikocsizik-e vélem vásárolni, kedves? Veszünk pantallót meg étket. A válasz: Hogyne, kedves. Érkezem haza hamarost. És mit vettünk? Mindent, kivéve nekem nadrágot.

|>| Ween – Fancy Pants

Kilenc évnyi megfigyelés után rájöttem, hogy Bachterné miért nézi a “kedvenc” filmjeit 50× újra és újra. Mert ezeket a filmeket csak annyira tünteti ki figyelmével, hogy éppen zörögjenek a háttérben. Közben gyöngyöt fűz, laptopon kockul, varr, akármi. Az ő szavaival élve a nők több dologra is tudnak egyszerre figyelni. Azt a konzekvenciát vontam le mindebből, hogy hiába nézi meg ötvenszer, ha egyszer sem figyel oda, és így nem tudja, miről szól, nem látja a színészek játékát, nem látja az apró részleteket, utalásokat, maximum csak a verbális rész marad meg, ha odafigyel rá.

Ezzel ellentétben én ha egy filmet megnézek, akkor odakészülök, és csak azt nézem. 100%-osan. Aztán ha közben gondolatom támad a filmmel kapcsolatosan, lejegyzem, megjegyzem, neten utánanézek, de addig a film le van pause-zva. Ez nagyon irritálja Bachternét, ha éppen ő is nézi, amit én, és ilyenkor kapom az ívet, hogy hogy tudok így filmet nézni. Aztán persze ha izgis/pörgős a cselekmény, már nem tudom kizökkenteni magamat, és a magvas gondolatok pelyvaként szállnak szét a szinapszisaim közt.

Voltunk sétálni a botanikus kertben Bachternével; kicsit csoszogni a sűrű avarban, kicsit szippantani a korhadó levelek illatát, kicsit meglesni a kaktuszok és pozsgások nemi életét. Az idő jó volt, így majd’ három órát sétálgattunk. Vittem fényképezőt is, mert nem titkolt szándékkal meg akartam látogatni a melegházat, mert már olyan régen voltam. Visszatérve a többes számra, láttunk páfrányokat, kaktuszokat, orchideákat, banáncserjét, kúszókaktuszt, kancsóvirágot, pszeudo-légykapó növénykéket, és megtudtuk a portásbácsitól azt is, hogy ha kocsival érkezünk a három sorompó valamelyikén, csak mondani kell a kapusnak, hogy a botanikába megyünk, visszafelé pedig a jegyet felvillantani neki, és így teljesen ingyen behajthatunk. Jó tudni.

Fásításhoz és kertrendezéshez is merítettünk sok jó ötletet, és – a tiltás ellenére – szedtünk vagy négy-öt libanoni cédrus-magot. Jól fognak majd mutatni cserépben a Budakesziről hozott mamutfenyő magból kikelt csemeték mellett.

Bennfentes információk szerint EU-s pályázatot sikerült nyernie a kertnek, és hamarosan neki fognak látni a felújítgatásnak és szintrehozásnak. Igazán ráfér már a melegházakra a renováció, mert nagyon romosak. Azt is hallottam, hogy lesz egy látogatóközpont az Auguszta felőli oldalon, ahol kis történelem, fotótárlat, és általános információ várja majd a leendő érdeklődőket. A bennfentes informátor kifejezte sajnálatát, miszerint a botanikus kert csak ilyen kis területen fekszik, mert terjeszkedni kellene, csak nincs merre.

Csákányi Lacika barátom egyik külföldi lom-importőr barátjánál voltunk, és néztünk szemetet cuccokat. Én egy olcsó bringát vettem, mindössze nyolc forintért, ő pedig egy fasznántos kis motoros varrógépet, öt forintért. A bicikliről majd később írok külön posztot. A lényeg a varrógép. Mivel ő a szomszédnál/havernál/ismerősnél varratta eddig a szakadt ruhadarabjait, és egyéb varrnivalót; de akart önállósodni, én pedig kapóra jöttem neki, mert kicsit konyítok a varrógépekhez. Megnéztem a közel 20 éves készüléket, és tip-top állapotára való tekintettel azt mondtam neki, egy ötöst megér. Próbált alkudni a tibivel, de nem lehetett, keményáras volt a gép. Veszed, viszed. Így is lett.

Beígértem neki egy apróbb tanfolyamot, amit frau B. tartana neki a varrógéphasználat és karbantartás rejtelmeiről. Erre vasárnap került sor, amikor is másfél órás késés után beestek, és nekiláthattunk. Bachterné elmagyarázta a kezelőszerveket, programkapcsoló, pedál, kézi hajtótárcsa, papucs, tű, bobbin, alsószál, spulnizó. Ez utóbbi volt csak rossz benne, ami elég macerás, mert kézzel feltekerni a bobbinra a cérnát nagyon fárasztó. Én is mondtam apróbb okosságokat, amik eszembe jutottak, kis praktikák, meg ilyenek. Tudok ám én is varrógépen varrni. Valójában nem egy nagy ördöngösség. Amire büszke vagyok, hogy taknyos koromban varrtam nagymutter lucznik lábbalhajtósán a rózsaszín párducomnak (ilyen drótbelsejű pózoltatható gumifigura) hálózsákot, párnával.

A lényeg a lényeg, hogy Csákányi Lacikáék jó vételt csináltak a géppel, és most már otthon is tudnak varrni meg felhajtani.