20090729A hagyományos angol reggeli
Nyári nyaralásunk emlékeként felemlegettük a címben nevezett reggeliket Bachternével, amiket Máltán gyűrtünk arcba. Hirtelen ötletként az asszony tegnapelőtt feltúrta a hűtőt virsli után – pedig tudhatta volna, hogy hol talál azonnal egyet, hö hö – és csinált szalonnazsírban pirított virslit, tükörtojással és baconnel. Tegnap vettünk babot is, így ma reggelire már teljesértékű traditional english/irish breakfast-et ehettünk. Mint írtam volt még tavaly, nagyon tápláló kaja, délután kettőig nem is nagyon éhes az ember, ha reggel hétkor becsipeget belőle.
A virslit, amit vettünk hozzá, mangalicából csinálták. Tudjátok, abból a cuki göndör szőrű malackából, aminek állítólag nagyon egészséges a húsa. Vagy a zsírja? Gondolom azért, mert nincs agyontermesztve és tenyésztve. A termelők agyi fáradtságára jellemző, hogy a cégük neve Mangal Ilona Kft. Amúgy ők csinálják a ManGold-ot.
És ha már reggeli, következzék mellé egy kis olvasnivaló. És a hozzávalók: tükörtojás, paradicsomos bab, kolbászka (jó a virsli is), két vékony szelet húsos szalonna, jól kisütve. Köretként paradicsom, mellé pedig jóféle rozsos házikenyér, vagy toast. Inni pedig narancslevet ajánlok hozzá, de mit Traubit ittunk, mert az jó.



Bejegyzések


És hol marad a black pudding?
Ezt mondta Venator — 20090729 18:08 magasságában.
a disznótoros kaja nem reggeilre való.
Ezt mondta bachterman — 20090729 21:08 magasságában.
mert a paradicsomos bab igen!
Ezt mondta Venator — 20090729 22:22 magasságában.
Hagymásbab, az angyalok reggelije. Miért nem Mangal Ica Kft, tényleg mindenki erre gondolna, annyira kézenfekvő. Vagy nem akarnak ennyire szájbarágós lenni? Mangal Kata, Mangal Antal, Manga Mitsumi…
Vagy az amerikai filmreggeli egy jó étel, sonka tojással, frissen facsart narancslé, ezt fogyasztja minden rendőrtiszt munkába menet.
Én nem reggelizem már 23 éve és nem is ebédelek. Olcsó lenne, ha vacsira nem enném meg összesen a napi adagot.
Ezt mondta Dr. Stein — 20090730 05:50 magasságában.
@vena: az a kezdőlöket eléréséhez kell.
@stein: azért nem mangal ica, mert az túl evidens lenne. én kölyökkoromban viccelődtem a mangal ilonával, meg hasonló vicces műnevekkel. úgy látszik más is.
az amcsi sünök fánkot zabálnak fél liter szarbucks “kávéval”.
pedig reggelizhetnél, mert erőtlenül nehéz lesz megcsinálni a hobbitlakot steinfalván.
Ezt mondta bachterman — 20090730 10:19 magasságában.
bachterman
Reggelire sült csülök tormával, friss kenyérrel. Az ember bezabál belőle, aztán estig elvan.
Ezt mondta zsfeco — 20090730 11:41 magasságában.
@zsfeco: te nem véletlenül zsírfecó vagy?
meg egy csülökreggeli után akkorát kakukkol az ember este, hogy nem győzi utána letuszkolni budipumpával.
Ezt mondta bachterman — 20090730 12:23 magasságában.
@bachterman
Ahogy Fábry Sanyi mondaná: ez a kétláncos kullantás
Ezt mondta zsfeco — 20090730 16:31 magasságában.
mesélj az legyen ön is milliohmos hosztról, mert ezt még nem hallottam.
Ezt mondta bachterman — 20090730 16:44 magasságában.
A kétláncos kullantás az, amikor a tartály oldalán lévő láncot kétszer kell meghúzni, hogy a reggeli végterméke távozzon a csatornába
Ezt mondta zsfeco — 20090730 17:09 magasságában.
ohó, vágom már. felénk a vasúton úgy mondták, hogy mardel-szar. egy mardel gusztáv nevű címeres kaller termelt ilyeneket egy rúd szalámi és egy fél kiló kenyér egy ültő helyben elfogyasztása után.
Ezt mondta bachterman — 20090730 17:51 magasságában.
Mardel-szar, vagy ‘mard el szar’?
Ezt mondta zsfeco — 20090730 19:01 magasságában.
mardel gusztáv fekáliája.
Ezt mondta bachterman — 20090730 22:51 magasságában.