Kozmopolita – A kilencvenes évek elejének politikai nyelvezetében a zsidó szinonimájaként használták. Ennek volt is némi alapja: a zsidók ortodoxok vagy cionisták lettek, vagy pedig valamelyik kozmopolita ideológia bűvkörébe kerültek. Lehetett ez a kommunizmus vagy a globális kapitalizmus iránti rajongás. Mivel az ortodoxok vidékiek voltak, őket kiirtották. A cionisták elmentek Izraelbe. Kik maradtak hát meg zsidónak a Duna két partján? (Lásd még az urbánus címszót, hamarosan)

Az asszonynak este nyolckor rágcsálhatnékja volt, és túrtam neki a szekrény mélyéről valami sósat. Biztos besokallt ő is a törökméztől. Találtam egy sajtos tallért, egerekkel az elején. Rajzoltakkal, nem élőkkel. Megnéztem, meddig jó, mondtam, hogy május 14-ig fasza. Kérdezte, hogy melyik év? Mondtam, hogy találgasson. Tizedikre eltalálta a 2005-öt.

Azért kibontottam, hátha jó, de megcsapott a dohos szag. Megkóstoltam, mert lehet, hogy átverős a szaga. Pedig nem, az íze is igen állott, punnyadt olajos volt. Aztán túrtam tovább, és találtam ropit. De az is karácsonykor járt le. 2008 karácsonykor, ez már kicsit fiatalabb volt.

A harácsolást és elfelejtést arra fogtuk, hogy túl magasan van a cucc a spájzban, és túl mély a polc. A következő konyhabútor olyan lesz, hogy csak 10 centi mélyek lesznek a rekeszek, üveg lesz az elejük, és 140 centi magasan – Bachterné szemmagassága – lesz minden.

Rágcsálnivaló végül két szelet pirítós és egy kis vaj lett.

|>| Barry Adamson – Something Wicked This Way Comes

Tegnapelőtt a häusmeister fasza kis közgyülit rittyentett délután. Kiosztott mindenkit, lebaszta a nemfizetőket (hihetetlen, van, aki kilenc hónapnyi pénzzel tartozik), és valami tetőjavítást is magyarázott, hogy beáznak szittyósék. Mondtam, hogy javítsák meg, de azt mondta a meister, hogy no-no, közös tető, közös teher. Hogy baszná meg. (nem olyan szimpi már a meister)

Azt is mondta – ellenvetést nem tűrően – hogy megemeli a közösköltséget jól, ha már lusta disznók vagyunk tenni a közösért, majd ő tesz valamit. Én mondtam, hogy néha kaparom a havat, de azt mondta, hogy a fűnyírásba is besegíthetnék, meg a locsolásba, meg a zombi-elhárításba.

Ez utóbbin kicsit elméláztam: beszegezni az ajtajukat; ciánozni náluk úgy, hogy véletlen bennfelejtődnek a lakásban; elhinteni pletykaszinten, hogy Sopron egyik zughentesénél akciós a csirkenyak, hátha elutaznak spórolás címszóval; vagy ami a legjobban tetszett – ezen mosolyogtam is sokat, néztek a szomszédok, hogy mi olyan vicces – beásni a zombikat fejjel a földbe, leönteni szurokkal, meghinteni tollal és mutogatni őket, mint absztrakt szobrokat. Lehet nagyobb sikerem lenne, mint a Modemnek. A mélázás vége az lett, hogy vége a lakógyülinek. Irány haza, mert az asszony törökmézt (törökmezet? törökméztet?) csinált, akut cukorhiány ellen. A csemege szuper lett, igazi vásári, ragacsos, sárga izé.

|>| Led Zeppelin – Misty Mountain Hop

Nem írok a bínanőről és a Tűzmadár Kft-ről, mert olvassa.
Nem írok anyósomról és kapcsolatunkról, mert olvassa.
Nem írok anyámról és személyiségéről, mert olvassa.
Nem írok a társasházról, mert olvassák onnan is.

Azt hiszem el kellene különíteni az agyakban azt, ami itt van, és azt, ami a valóságban. Mert hiába az írás, nem értik meg, hogy Bachterman/Dinky Island nem egyenlő Kiss Adolf nyugalmazott munkanélkülivel. A valóságnak és a blognak semmi köze nincs egymáshoz. Az, hogy hasonlít néha, a véletlenek játéka csupán. Ennek tükrében tessék a továbbiakban és az eddigieket olvasni.

A dal pedig azoknak szól, akik még mindig nem értik.

|>| Lily Allen – Fuck You

A rádióadás arról szólt, hogy mennyire élhetetlenek a mai nők és lányok, csak a szingliélet, a karrier, a pénz, meg a divat érdekli őket. Csak hogy értsétek.

Kedves B.gyártók!
Éppen most hallgattam végig az utolsó rádióadásotokat. Ezt azért tettem, mert már régóta érdekelt volna a beszélgetésetek, de nemigen van erre időm. És ezzel mindjárt a lényegre tapintottam! A levelet ugyanis azért kezdtem el írni, hogy némileg védelmezzem a nememet az adás utolsó perceiben hallottak miatt.
Több magyarázatom is van ebben a témában.
(tovább…)

A film valamiért kiesett a látószögemből, pedig a Donnie Darko-t rendező Richard Kelly írta ezt is. Előre szólok, hogy aki nem, vagy csak kevésbé ismeri Philip K. Dick munkásságát, annak elég ismeretlenek lesznek a felemlegetett dolgok. Zanzásítva: a film isteni. Egyfajta PKD (Philip K. Dick) legjobb regényeinek megfilmesítése. Benne van a gonosz kommunista rezsim; gonosz amcsi kormány által bedrogozott katonák; az időutazás; az utópisztikus, ám mégis disztópikus jövő; amnézia; gonosz német tudósok; összeesküvés elméletek; fekete-fehér karakterek; minden összefüggése mindennel. Ahogy annak idején Panna is megírta, a nők tipikus Dick-i nőalakok: vagy névtelen csöcsös cicababa statiszták, vagy pornósztárok, vagy bosszúszomjas rosszarcú kövér nyanyák. A nagy kőarcú mamlasz (The Rock) is fantasztikus volt, ahogy előadta az ujjaival matató izgágát.

A szereplőgárda is pompás, a színészek karakteridegen, a megszokottól teljesen eltérő szerepekben is nagyon ügyesek voltak. Amikor meghallottam, hogy Jon Lovitz benyögi Dream-nek, mielőtt lelövi, hogy Flow my tears., majdnem besírtam én is. Az egész, több, mint két órás film gyönyörűen megkomponált katyvasz, amit csak a PKD-rajongók érthetnek igazán. Talán ezért szerepelt ilyen gyászosan a popcornzabálók között. A Darko-pantheonban a helye ennek a filmnek is. Szerintem ahogy írom a cikket, négy évvel a bemutatója után már kultfilmmé vált.

Van egy másik rétege a filmnek, a jelenkor társadalmának és Amerikájának kritikája, ami szintén nagyon tetszett. Mindent figyelő internet, totál kontroll. A kamera által homályosan. Militáris rendfenntartó erők. Oderint dum metuant.

Nos, igen. A világvégének tökéletes aláfestés lenne Moby zenéje.

|>| Moby – Porcelain

Jobboldal – A két háború közti magyar politikai hagyomány és az üldözési mánia egymást erősítő hatásaiból eredően szilárdan tartja magát a magyar zsidók között a nézet, miszerint a mindenkori jobboldal antiszemita, a baloldal viszont megvédi és szereti őket. Ettől ötven Zuschlag János sem tudná eltántorítani őket, hiába, a hagyomány fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ezt a perverz helyzetet tovább bonyolítják azok a zsidók, akik a jobboldalhoz csapódtak a rendszerváltás után, és teljes politikai identitásukat az meríti ki, hogy a fenti tételt létezésükön keresztül cáfolják. Elég legyen itt annyit megjegyeznünk, hogy Szabad Gyuri bácsi.

Ma csak két csengőhang jut éteknek az éhes szemek és fülek számára, az egyik a méltán híres Donald P. Beleszaró által írt Magnum PI (nem azonos a pível) nevű SMS-hang a főcímdal elejéről, és a másik pedig a kap10kurt Dangerseekers című eposzból a refrén-rész. Ez utóbbi videoklipjét aktív Plunder Island olvasók kiszúrhatták már tegnapelőtt.

Mindkettő letölthető ingyér az oldal cuccok/csengőhangok részénél.
(Plusz még a tegnapi alzene is idefér, de az nem tölthető le.)

|>| La Roux – Bulletproof (Tiborg Radio Remix)
Figyeldoda a kiejtést, kistestvér: “büléééé-púúúf!” A francia underground elektrovonal behozza a mainstreambe a chiptune-kat és a scene zenéket. És ez nem feltétlen jó dolog.