A hétvégén voltunk a Mátrában kutyát sétáltatni, aztán IKEÁztunk Pestországban, majd sógorozunk is, lövészettel egybekötve. Asszonytárs jót szánkózott a fenekén csúszva le a hegyről, és utána jót melegedtünk a kis lemezkályha körül, és hauszt néztünk.
Pesten az ikea agyfasz volt, millió ember és millió autó. És sár. Ettünk dizájner kaját is az étkezdéjükben, nagyon svéd volt. Fotón jól néz ki, a valóságban sótlan és ízetlen, mint valami salesribanc reggelije. Bachternének nagyon tetszett egy fekete konyhabútor, megfogadtuk, hogy ilyenünk lesz, ha egyszer felnövünk, és okos kis kapitalisták leszünk. Vettünk sok hasznos és haszontalan szarságot – éljen a konzumerizmus – és igyekeztünk haza. A közlekedés katasztrofális volt, fél órás-órás araszolások. Idegőrlő.
Az autópálya viszont szépen fel volt sózva, kilóharminccal simán rongyoltam, és csak figyeltem, ahogy a felszórt sót csipegető búbos bíbicek röppennek fel a kocsi útjából. Az ígért fos út, fagy és nagy hó elmaradt. Azazhogy egy Mátra-lábánál fekvő kis faluban egy mellékutcában igenis volt 20 centis hó.
Aztán kedden is volt program, unokaöccs és nagybáty-néni látogatás, durrogtatás, séta, hazudgálás-hegyek. Sajnos kicsit félbevágta a dolgot az autójavítónál időközben meggyógyult autó elhozatala, de majd bepótoljuk később.
Néhány kép alant, a hegyekből:

Van még egy apró újdonság. Vaspati jóvoltából rábukkantam a grooveshark-ra, ahol zenét lehet hallgatni. Általánosságban véve eddig erre a célra a tecsőt használtam, mert elég sok zene van rajta. Csakhát tecső ugye, fos minőség. Így – mivel tárhelybe nem kerül, és amúgy is szeretem a zenét – kísérleti jelleggel bizonyos posztok alatt ezentúl lesz hangulatzene.
|>| Big Daddy – Sussudio
Kísérlet jelleg véget ért, kapja be a grooveshark. Ezentúl csak ilyen pszeudo lejátszók lesznek a lejátszó helyén.