Aki nem érti a címet, az inkább hagyja ki ezt a posztot.

Az egomán technokratáknak pedig egy örömhír: ezentúl a Winampból hallgatott online rádiók számcímeit is meg lehet etetni a last.fm audioscrobbler-ével. Nincs más teendő, mint a regeditben hekkelni egyet.

Keresd meg ezt a kulcsot:

My Computer/HKEY_CURRENT_USER/Software/Audioscrobbler/Winamp Plugin/

És add hozzá ezt a DWORD kulcsot: (jobb gomb, új, DWORD)

allowhttp

Az értéke pedig legyen 1.

Ezek után az éppen játszott számok címeit elraktározza a szerverre. Ha esetleg mégsem működne, akkor rakjátok fel ezt a plugint, és a winamp preferences/media library/audioscrobbler-nél tudjátok bekonfigurálni. Gyakorlatilag így már fogja jegyezni az online hallgatott zenéket is. Vagy nem.

Abszolút értelmetlen posztom olvashattátok, köszönöm a figyelmet.

Néztem egy videót a tecsőn (én kérek elnézést a minőségért), és közben gondolkodtam. A gigamega multi-hipermarketek elnyomják az országban eddig termelő és értékesítő kis- és nagytermelőket és kis és középvállalkozásokat. De miért? Mert elszemélytelenedett a fogyasztás menete. Bemész a boltba, berakod a kosárba, lepittyented a kijáratnál (külföldön nincs mindenhol pénztáros), és hazamész. Szépen becsomagolt, gyorsérlelt, ultrapasztőrözött, konform ételt vagy alapanyagot viszel haza. Ezzel szemben – legyen mondjuk, mint a videóban, negyven év ugrás hátra – a hatvanas években bement az ember a henteshez, vett egy kis kolbászt vagy csirkeaprólékot, és hazavitte, megfőzte/sütötte. Közben a hentes – Lenke néni módjára – elcseverészett a vevővel, és biztosította, hogy minőségi árut kap, ami harmadnapra nem penészedik össze a hűtőben.

Természetesen a nagyipari csirketartás már nagyon rég óta így működik, mint ahogy a videón bemutatják. Azon nem is gondolkodtam el. De a csirkék nem “értek” annyi idő alatt, mint most. Talán ezért van az, hogy istencsászárnál olvasom, hogy a külföldön élők mind panaszkodnak az ízetlen ételekre. És azért, mert ott már mindent importálnak, és nehéz felkutatni a hagyományos .

Azt gondolom, hogy a kis és nagytermelőknek elsősorban meg kellene az utat találniuk a vevőkhöz, elnyerni a bizalmukat, meggyőzni őket arról, hogy nem csak azért érdemesebb tőlük venni a drágább árut, mert az övék “bio”, hanem mert nem szarból és húgyból lett felépítve, és talán egészségesebb, ha azt eszik, mint a tecskógazdaságos hulladékot. Legfőképp azonban nekünk is nagy a felelősségünk, mint fogyasztóknak, hogy azt vegyük, aminek előállításával egyet értünk. Elmondjuk ismerőseinknek, utódainknak, hogy szerintünk mi a helyes. Valaki mondta már előttem, hogy a pénzed szavazat.

Egy apróság a végére, ami nagyon illik a videó egészéhez; Lütyő bácsi is megmondta a Szárnyát vagy combját-ban Tricatelnek, miszerint az vagy, amit megeszel.

Tegnapelőtti (2008.11.26.-i) termés. 14:34, Debrecen. Nem olyan vicces.
bachterman: te is hallottad a robbantást?
kiki: ja
kiki: te is????
bachterman: télleg?
kiki: aha
bachterman: űbazzeg.
kiki: hangrobbanás
bachterman: nem nem.
bachterman: tuti nem
bachterman: az nem lehet.
kiki: miért?
kiki: zsuzsa is hallotta
bachterman: upsz.
…
bachterman: nem tudom, de picit elgondolkoztam, hogy a háború is így kezdődött nagyanyáinknál.
bachterman: egy robbanás, és szaladhattál az óvóhelyre.
bachterman: lehet most annyi időd sem lenne.
kiki: akkor már net sem lenne
kiki: meg szolgáltató sem
bachterman: kimennél a szabad ég alá, hogy mi az, és látnád a gombafelhőt.
bachterman: azt sajnálnám, hogy nem az asszonnyal halnék meg, mert ő valahol hadházon van.
kiki: ja, az télleg szar lenne
kiki: ha nem együtt lennétek
kiki: én is azt akarnám hogy együtt haljunk meg
kiki: bár az is rossz lenne, ha tudnám hogy szenved mellettem amig ég
kiki: és hallanám a halálsikolyát
bachterman: eh.
bachterman: de akkor is.
bachterman: a tudat, hogy ott van. csak jobb lenne.

Bachterné szerint a Bocskai István Gépesített Lövészdandár gyakorlatozott Bocskaikertben. Lehet ostrom alá vették a hadházi putrikat.

Volt nekem egy elektronikai hulladéknak minősített Epson Stylus DX4400-as nyomtató-scanner cuccom, körülbelül öt óráig. Azután úgy gondoltam, mivel a nyomtató része amúgy is használhatatlan, leszedem a scanner részt, és a nyomtató részből az elektronikát és a tápegységet kibontva lesz egy fasza kis slim lapolvasóm. Szét is bontottam a rohadékot – azért rohadék, mert nagyon szépen és logikusan volt felépítve – félig, majd megpróbáltam úgy kiszedni az elektronikát, hogy ne nagyon kelljen megbontani a printer mechanikus részeit. Büszkén jelenthetem, hogy a lágy részekhez csak a kipufogón keresztül sikerült utat törnöm, és a vezetősínt, a motrokat, a nyomtatófejet és a lapdobálót is ki kellett bontanom. Nagyon boldog voltam, és tintásabb, mint a sokszor emlegetett dallasi Barnes pátriárka.

Amikor az asztalon hevert a készülék elektromos része, összedugtam, és kipróbáltam. Az időközben nálam felbukkanó Kiki szerint úgy néztem ki, mint Ripley, amikor próbálta összerakni Bishopot az Aliens-ben, ezekkel a szavakkal: Gyerünk, bébi! Ne hagyj cserben, bébi. Szóval próbáltam áram alá tenni a készüléket, ami heveny LED-villogással és mozgatómotor-zsinnyegtetéssel üzente, hogy Error! Does not compute! Próbálkoztam még a perifériák random kihúzgálásával, a fotoreceptorok eltakarásával, de ugyanaz volt az eredmény: villogás. Na mondom, akkor dögölj meg.

Így csináltam elektronikai hulladékból elektronikai hulladékot. Nem kell valakinek két kiló bontott printer?

Nézzétek meg a kis képet. A paródia hűen mutatja böngészőfelhasználók kis csoportjait. Na, én a MOAR FEATURES! csoportba tartozom, FPS_Doug a példaképem. Egyszer valaki mondta is, hogy igen kevés a Firefox a kiegészítőimben. Nos, lehet benne valami, mert kb 2 perc, amíg beizzik a böngésző használható állapotba. ÉS ez, ha hosszú távon nézzük, siralmas. Optimalizáltam alatta a winchestert, kiegyeltem a kiegészítőket, töröltem a cookie-kat és a history-t, gyorsindító programot kerestem hozzá, de hiába.

Az isteni szikra a ramdrive képében jött. Mivel úgyis sok a memóriám, és a felét se használom operatíve, nem lehetne-e egy 300-500 megás RAM meghajtót csinálni? A sebességgel nem lenne gondja, mert kb a tízszerese a DDR2-es RAM random access ideje a SATA2-res vinyóhoz képest. Azt kellene kiküszöbölni, hogy kikapcsolás után elfelejtse a tartalmát. Stílszerűen egy Ramdisk Plus DiskBoost nevű programra esett a választás, ami leállítás előtt elmenti a ramdrive tartalmát egy image-ba, majd azt indítás után gyorsan visszamountolja memóriába. Linkje alant. Ezután már csak azt kellett megoldjam, hogy a Firefox oda kesseljen, meg onnan olvassa be a profilt, és minden más istennyilát. Erre azt a megoldást választottam, hogy a PortableApps által már konyhakészre csomagolt Firefox-ot használtam fel, mert az mindent a saját könyvtárából ér el.

Gyorsan bemásoltam a Firefox profilom teljes tartalmát a \Documents and Settings\Bachterman\Application Data\Mozilla\Firefox\Profiles\xyz.default-ból a “feltelepített” PortableFirefox \Data\profile könyvtárába, majd a \Program Files\Mozilla Firefox\plugins-ból a plugineket az \App\Firefox\plugins-ba, és elindítottam. A megszokott két perc, és kávédarálós vinyóhangok helyett egy pillanat alatt allokált magának 100 mega standard (nem virtuális) RAM-ot, és már futott is. Mondtam is magamnak, hogy öezigen. Két percről két másodperc. Leállásnál az image-be mentés is remekül működik, kb 2 másodperccel lassítja le a folyamatot.

Ha már ilyen ügyesen meghekkeltem a Firefoxot, arra is rájöhetnék, hogy hogy tudnám a winfost gyorsabb bútolásra bírni. Valami olyan módszerrel, mint a kisfiúk csinálták az ubuntuval, öt másodperc alatt. Álom, édes álom.

Szerkesztve, ma délután: kicsit csiszolgattam a dolgon, mert a Ramdisk Plus RAM disk-je nem igazán akart reboot után visszaállni, és emiatt kénytelen voltam a DiskBoost nevű ramdisk készségét használni. Ezzel remekül restore-ol, meg minden. Azt hiszem veszek még 2 giga ramot, és az összes gyakran használt programot (T-bird, Pizsin, Skype, WinAmp) feldobálom rá, hadd burjánzzon szélsebesen.

A tegnapi napom elég mozgalmas volt, úgy is mondhatnám, hogy buzgón mozgalmas. Délelőtt arra figyeltem fel, hogy valami pettyeg a konyhában. Először elvadult mezei petymegekre (picogus arvalis) gyanakodtam, amik bevették magukat a szekrény mögé, de aztán elvetettem a dolgot, mert a petymeg nagy, a hang pedig csepegő volt. Inkontinenciás petymeg, mondhatnátok. De nem, a tűzhely fölötti szagelszívóból folyt a víz. A meleg csőben a külső hőmérséklet miatt lecsapódott a főzés miatti pára, és az szépen visszafolyt a készülékbe. Na mondom, öröm, hogy a gépek csinálják nekem a programot. Nosza, irány a padlás (ha már tornác nincs), ragasztószalag, zseblámpa a sapka alá dugva, csavarhúzó, lemezvágó, ütvefúró, egyéb precíziós eszközök. Némi szomszédtól kölcsönvett hulladékanyag, és megoldottam, hogy a tetőn kivezetett szellőzőtől a szagelszívó kürtőéig legyen egy icka a csőben, majd az ickában egy lyuk alul, ahol a felgyülemlett víz kifolyhat a padlásra. Alá pedig megágyaztam neki egy ökonomikus párologtatót nylonhulladékból és gégecsőből. Innen párologhat kedvére.

Mondom, ha már buzgok, akkor megnézem a pincét is, mert Bachterné szólt, hogy nem ég a villany. Megnéztem, tényleg nem égett. Felkapcsoltam, akkor sem. Áramszünet, gondolta Stirlitz. Biztosíték, gondoltam én.
Mivel már úgyis lent voltam, gondoltam, megcsinálom a garazsát (igen, így) is, mert mondta, hogy nem igazán biztonságosan záródik a remek Hörmann kapuja. Az egyik oldalsó zárnyelv teljesen lebeg a levegőben, mert a kapukeret két centivel kintebb van, és emiatt nem zár semmit. Egy okos rántással ki lehet nyitni. Éljen a KomfortSzat minőségi munkája. Ha nem mondtam volna, oda se menjetek kenyérért, mert átbasznak. Garázskapuért se, mert azzal is. Szóval vettem két önmetszős hatvanszor hatos csavart a közeli szakboltban, és alátéttel (három-három anyával) megtoldva összebatikoltam, kis ruszkicsvarhúzós rásegítéssel. Most már úgy záródik, hogy egy harci kutya sem tudná szétszedni.

Ilyenkor mondom, hogy jó, hogy nincs tornácom. Ha lenne, tuti meghibásodna ott is valami.

Eszembe jutott, hogy egyik általános iskolai osztálytársamat megkeresem a Népszerű-Jelölj-Be^(TM) weboldalon. Annak okán, hogy ott laktak az anyjával a Blaháné utcán, és sokat járok arra gyalogosan. Gondoltam felveszem vele a kapcsolatot húsz év után. Kis nyomozás után – most már xy nének hívják – meg is találtam az adatlapját, és írtam neki egy rövid ismertetőt, hogy ki vagyok, és miért keresem. Tudniillik ott dinky island néven szereplek, abból nem nagyon találhatta ki, hogy ki írt neki. Mivel négy nap múlva sem válaszolt, írtam neki még egy üzenetet, hogy ha nem akar, nem muszáj válaszolnia. Erre fel írt egyet, hogy emlékszik, meg mire fel rejtőzködök. Mondtam, hogy ez nem rejtőzködés, de a Népszerű-Jelölj-Be^(TM) oldalt nem tartom annyira életem részének, hogy valós adatokat adjak meg magamról. No erre már nem írt vissza semmit. Végül is nem erőltettem a találkozót. Pedig adatlapja szerint gyesen van, otthon ül a gyerekkel. Néhány szóra azért ráért volna.

Az eset után egy héttel levontam magamban a konzekvenciát: némely emlékeket jobb nem bolygatni, és kevésbé fájdalmas, ha az emlékképünk egy régi verzióját hagyjuk meg agyunkban, amire szívesebben emlékezünk. Ilyen nekem a kiscsajjal eltöltött délután az iskola egyik üres termében, amikor a Bella Ciao-t énekeltük.

Esti gyógyszertárlátogatás, mert nejem náthás, fáj a torka.
Nejem: – Cévitamint kérek.
Gyógyszertáros kisasszony : – Szopogatósat?
Nejem: – Nem, le tudom nyelni.
Fisher99 minden erejét megfeszíti, hogy ne vonítson a röhögéstől, közben majdnem lefejeli a pultot :- Köhhhöhhhhööö…!
Gy. k. értetlenül néz
Nejem értetlenül néz
Fisher99: – Áh, nők.
Nejem kapcsol: – Áh, férfiak.

Fishertől loptam, elnézést kérek.