☑ jacuzzizni és szénné égni a szálloda tetején
☑ zabálni a helyi kajákból hedonista módon
☑ helyi sört szürcsölni
☑ cidert itatni Bachternével (elvégre angol gyarmat)
☑ buszozni keresztül-kasul 40˚C-ban
☑ nevezetességeket megtekinteni lóhalálában
☑ trocskosra izzadni a tűző napon
☑ örökre megfogadni, hogy ide többet vissza nem jövünk
☒ pagoda bácsit örökbefogadni és hazaimportálni szobainasnak
☑ zsálya néni tört angolságán diszkréten röhögni
☐ repülőn használni a barf bag-et
☐ a legszarabb fotókat készíteni a kék lagunáról
☑ lokális macskákat szőrmentén abuzálni
☑ hosszúkat sétálni este a tengerparti sétányon

Ha azt hiszed, már mindent láttál, nézd meg Máltát. Legalább egyszer.

Az ember lebeg a vízben, felülről meleg sugárzik az arca felé. Becsukott szemén keresztül érzékeli a fényforrásokat, mintha világos foltok lennének. A víz ellepi végtagjait, távoli hangok szűrődnek a fülébe – emberek beszélgetnek a közelben. A lebegés semmihez sem hasonlító békével járja át a testét. Hamarosan ki kell jönni a vízből, újra meg kell születni.
A só magzatvízként ragad rá a bőrre. Egy jó fürdetés kell, hogy lemoshassuk régi életünk utolsó darabját is.

Ezt sasoljátok meg! Éééés, lehet irigykedni. Vagy eszkimó olvasók esetében szörnyülködni.

Akinek a térkép alapján nem koppant a tantusz, Máltára mentem nyaralni asszonypajtással. Erről az országról azt kell tudni, hogy szigetország, igen kicsi lakható felülettel (600 négyzetkilométer). A sziget mészkőből áll, emiatt nincs egyetlen normális strandja sem, viszont a szilás-köves beach-eken legalább nem megy a papucsba a homok. A temérdek mészkő okán ebből építkeznek a máltaiak, így minden épület ezt a halványsárga-bézs színt mutatja. Nagyon fakó az összkép az ír zöldhöz szokott szemeimnek. Sziklák, törpefenyők, sárgásfehér homok, és évszazados romok. Mert abból aztán van rengeteg, amit a mórok, az angolok és sok más agresszor nép hagyományozott rájuk. A kihelyezett idegenvezető kisasszony szerint a szigetre mindenkinek fájt a foga harcászati okokból. Én azt mondom, hogy mindenki macája volt. It regnáltak a máltai lovagok, egy bizonyos Szent Pál nevű csuhás, aki elterjesztette – igen sikeresen – itt a római katolikus vallást. A nyelvük is ilyen érdekes, arab-mór alapú francia-angol keverék. De az angolt is beszélik. Állítólag az iskolában is tanítják a nyelvet nekik, de ez annyira nem látszik meg.

A közlekedés tipikusan baloldali, úgymond angolos. A buszközlekedés szintén – nincs buszmenetrend sehol, és le kell inteni a buszt, mert egyébként nem áll meg. A reggelik is “angol” típusúak; traditional irish breakfast-ot itt is ehetsz, csak itt traditional english-nek hívják. De ugyanaz a babos, kolbászos, baconös matymaring. Bachterné azt mondta, hogy neki tetszik. Kíváncsi vagyok, mit fog majd mondani három nap múlva. Az elmaradhatatlan tejes müzli és tejes tea itt is regnál.

A sziget állatvilága minimális, eltekintve egy-két igazán ökör turistától. Az élőflóra szintén elég gyér, köszönhető a márciustól októberig tartó esőmentes nyárnak. A többi hónapban pedig egész picit esik, és egyáltalán nem hózik. Tiszta mediterrán. Olyan nyirkosan, ragacsosan meleg. Folyton zuhanyozna az ember. Hiányoznak a Görögből megismert robogósok is. Itt nem nagyon lehet bérelni, csak autót, amire viszont bitang nagy kauciókat raknak a jobbos közlekedéshez szokott turisták miatt. Amúgy se egy életbiztosítás itt közlekedni, a sok olasz módon közlekedő bennszülött miatt. A horpadások, koccanások itt mindennaposak. Az irányjelzőt úgy hallottam jövőre kiszerelik a kocsikból, mert nem használja senki.

A Canifor hotelben van a szállás, aminek – a nevének hasonlatosságán a híres Hotel Californiához – köze nem volt egy négycsillagos szállodához. Olyan jófajta, sokezerszer felújított, pofozgatott, görögösen hozzátoldott két csillagos és egy pluszos szállodaként indulhatott ez is. Tuti a többi csillagocskát az egyéb szolgáltatásokkal aggatták magukra. Mert van pezsgőfürdőjük, fedett uszodájuk, nyitott uszodájuk, szaunájuk (külön fizetős), tetőnapozójuk, drink bar, lounge bar, étterem, játékterem, wifi a hallban (a szobában nincs semmilyen, így a netért mindig le kell liftezni. Szörnyű, nem?), pizzéria, a szobákban klíma és mennyezeti ventillátor.

Az étteremben van egy aranyos kapitány, aki már az első nap belopta a szívembe magát, amikor a magyarok-e vagyunk kérdésére igennel feleltünk, és egy odakészített kis papírfecniről tört magyarsággal jó estét és jó étvágyat kívánt. Majd ha lesz egy kis szabadideje, megtanítom káromkodni is. Magyar ember félember káromkodás nélkül. Az áldóját neki!

Elmentem nyaralni. Ha jó lesz a szálloda wifije, akkor majd jelentkezem, ha nem, akkor csak egy hét múlva. Hogy hova megyek? Hát ide:

Nagyobb térkép

Az alábbi írást az Enterprise Játék 128/1 nevű könyvből másoltam, amit még 1988-ban adtak ki, és az Enterprise nevű HC (Home Computer) akkori helyzetéről ír hazánkban.

Software árak oh………

Ma már kész tényként kezelendő, hogy a forgalmazó Centrum Áruházaknak egyre nagyobb anyagi áldozatvállalást jelent egy-egy játékprogram megjelentetése. Nem beszélve a felhasználói programokról. Ennek okát több tény (kedvezőtlen) együttes jelenlétében kell keresnünk. Zavaró lenne ha bármelyiket is kiragadnánk közülük és azt külön, csak ónmagában elemeznénk. Ennek a könyvnek nem az a célja, hogy erről az áldatlan állapotról értekezzen, hanem hogy a problémák gondos feltárásával olyan körülményeket teremtsen, mely – a forgalmazó meggyőződése szerint – a jelenlegi szituációt tovább már nem rontja, sőt abban bízik, hogy a következő naptárt évben nem kell majd szép csendben kivonulnia a software értékesítések piacáról. Magyarországon a software-t nem veszik, hanem “lopják”, cserélik, másolják, a védelmét feltörik és pénzért, vagy újabb kazettákért eladják. Ez a tendencia sajnos már kezd országos méreteket ölteni. Ez a probléma jelen van és veszélyezteti a software értékesítést az vitathatatlan tény! Ma már a kazetták másolását kisipari módon űzik “kicsik” és nagyok, egyéni felhasználók és vállalatok megbízottjai.
(tovább…)

Asszony túlmelegítette az ebédemet – pirított májat rizzsel – a mikróban.
Én: Mi volt ez a pukkanás?
Bachterné: A májad.
Én: Pedig már nem is vagyok vasutas.
Tudniillik, hogy a vasutasok alkoholisták, és ettől duzzadt a májuk.

Na milyen érzés harmincnak lenni? Kérdezhetnétek tőlem ma, kedves olvasóim. Épp olyan, mint a mellékelt képen is látszik. Kilencvennek érzem magam. Sejtosztódásom harmincadik évfordulójára kaptam Bachternétől egy bazi nagy könyvet, ami a Vasút Történetéről szól. Szép, tele van képekkel és okos szövegekkel. Azon kívül kaptam még egy Parker tollat, amit nem tudtam mire vélni, révén, hogy a rajztáblámhoz már van egy, meg amúgy se írok kézzel már szinte semmit. Szintén Bachterné ajándék a szőrös törpehörcsög, amit azonnal a többi monitorlény közé helyeztem rövid bemutatás után: Babmacska, ő hörcsi. Hörcsi, babmacska. Húzós egér, ő hörcsi. Hörcsi, ő húzós egér.

Bizonyos császárok szerint ilyenkor illene számot vetnie az eddigi életével, de mivel nekem semmi eredményes felmutatnivaló sincs, ezért egy jót röhögök a markomba, hogy már megint öregebb lettem egy évvel, de bölcsebb viszont nem.

Megemlítem még a speciálisan erre az alkalomra készült csokis körtét, ami asszonypajtás nagymamájának hagyatéka, és úgy néz ki, hogy a körte feneke ki van vájva, diós masszával fel van töltve, és az egész nyakon van öntve csokimasszával. Remélhetőleg a Pocblogon lesz belőle poszt is, mert csináltam róluk néhány sztárfotót.

Igyatok meg egy pofa sört vagy egy pohár bort vagy az épp aktuális kedvenc italotokat az egészségemre, és hallgassátok a Detektivbyrån: E18 című számát!
(tovább…)