Elnézést kérek, ekkora ziccert kár lett volna kihagyni.
Mi Steve-ünk, aki Californiában vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te világod, legyen meg a te akaratod, amint a neten, úgy az életben is. Mindennapi apple-ünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg Windows-jainkat, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosz Microsoft-tól. Ámen.

Windows: a 32 bit extension and graphical shell, for a 16 bit patch to an 8 bit operating system, originally coded for a 4 bit microprocessor, written by a 2 bit company, that can’t stand 1 bit of competition.

Eltűnt tízezer darab értesítő Debrecenben. A kézbesítő állítása szerint ő kikézbesítette őket. A botrány hatalmas a Postán, nemzetbiztonságot, központi nyomozó hivatalt emlegetnek. Az ügy úgy kezdődött, hogy bejelentés érkezett hogy egy utcából, miszerint nem kézbesítették a 2008.03.09-i népszavazáshoz az értesítőt. Ezeket pedig február 22.-ig ki kellett volna postázni. Kicsit utánanéztek a buksifejűek, és kiderült, hogy legalább 1000 darab ment valahol vakvágányra. Mindenki heppeg-happog, visszaélésekről szóló pletykák és fenyegetőzések repülnek a levegőben a postán. Azt azonban elfelejtik, hogy az értesítő nélkül is lehet menni savazni, csak a személyi és a lakcímkártya kell hozzá.

Rá sem merek gondolni, hogy milyen aljas indítékkal tették magukévá a sok cetlit az illetékes elvtársak. Egy biztos, ebben az országban nincs jövője a fiataloknak. Aki ezt nem látja, annak itt az ideje, hogy leszedje a média által ráhúzott hályogot a szeméről.

Esti frissítés: Megkerültek a cetlik! A kézbesítő rejtegette őket az emésztőgödre mellett. Nagyon büdös lehetett neki a munka.
Kis korrigálás a hírben, miszerint már nem lehet csupasz seggel elmenni savazni, ha nem kaptál cetlit, mert be kell jelentened szándékodat jóelőre.
Egy másik korrigálás: nem tízezer, hanem ezer levél volt eredetileg. Én kérek elnézést a forrás zavarossága miatt.

Egy srác története, hogy miért fordult el a Linuxtól. Mivel túl lusta vagyok lefordítani, ezért megkapjátok az eredeti angol szöveget. De azért nagy vonalakban felvázolom, aki nem vágná az ángliust: a nyolcvanas éveknél kezdi a sztorit, mint hobbiszámítógépes, és nyomon követi az asztali számítógépek elhalását. Olvashatunk arról, hogy az Amiga halálával megfordult a szerep, és nem a szoftver lesz a hardverért, hanem fordítva. Bitang erős gépek, amik 10.000-szer gyorsabbak számításban, de ettől függetlenül 10-szer lassabbak felhasználásban, mint a régi gépeken futó ugyanazon célra készült szoftverek. Egy kis linux kernel hack, egy kis lépcsőzetes kernel-építés és fejlesztés, egy kis optimalizálás, ötletlopás, megkeseredés, minden feladás. A PC múltja és jövője. Szóval minden, ami egy jó sztorihoz kell. Olvassátok.

(tovább…)

Dinky-függők minden bizonnyal emlékeznek a korábbi posztomra, amiben az AudioSurf-öt fényeztem. Vaspati elvtárs (elvégre hasonló elveket vallunk) talált egy másik fasza ritmikus sportgimnasztikát izmokat edző játékot, mégpedig egy freeware csodát. Frets of Fire-nak hívják, és Win-re, Linuxra és Mac-re is létezik belőle verzió. Mivel elég régi fejlesztés, ezért mostanra már jó stabil verziót tölthet le a gitárkodásra vágyó koca kockarocker. A játék nem más, mint a Guitar Hero jótétlélek koppintása, amit bizonyít egyrészt az ingyenesség, másrészt a GitárHős-ből importálható dalok lehetősége. Annyi különbség van az eredeti és e között, hogy csóróknak lett tervezve, ugyanis kis műanyag-gitár helyett a billentyűzetünket kell használni a pengetésre és a “húrok” lefogására. Ami igazán jó móka ebben, hogy így sokkal hülyébben nézhetünk ki játék közben, mint az eredeti gitárkával. (lásd a posztképet)

A begyakorlást egy igazi rock legenda, a kraut Jürgen Güntherswarchzhaffenstrassen segíti buzdító szavaival, hihetetlen tudásával és óriási riffjeivel. Szavai édes mantraként csengenek füleinkbe: “Jól jegyezd meg az ESC gombot, ezzel tudsz kilépni. Mert szar vagy.” Gyárilag három játszható zene adott, de a netről tucatszám lehet letölteni a klasszikusok pengetősre konvertált számait, és ingyenesen hallgatható, használható jobbnál jobb számokat. Remek dolog az Iron Maiden operaház fantomját elpengetni, vagy együtt játszani Sam Totman-nal a DragonForce-ból egy power metal kombó erejéig.

Egyszóval a kezdőlökés adott, innentől magunknak kell bizonyítani a tehetségünket. Ami nekem sajnos nem igazán sikerült. A lassabb dalokkal még csak-csak elboldogulok, de a gyorsabbaknál már összeakadnak az ujjaim. Eh, nem nekem való ez a ritmikus sportgimnasztika. Most megyek, és eladom a billentyűzetemet az E-bay -en.

Volt egy általános iskolai osztálytársam, akit Merev Joe-nak hívtak. Vagyis általában én hívtam így. Vele fordult elő az az eset, hogy egyszer magyarórán ülve diktálás volt soron, és azt írta le az Arany Bika Szálló helyett, hogy aradi kaszáló. Végül is hangzásban hasonlított, de igen harsányan kiröhögtük érte. Joe amúgy érdekes fazon volt, érdekes névvel. És most a valódi nevére gondoltam, nem a “ragadvány” nevére. A tanárok sosem jeleskedtek a nevek helyes kimondásában, mindig másként szólítottak bennünket. Hogy őt hogyan, azt most inkább hagyjuk. A tanárok szégyene az, hogy nem tudták megjegyezni a 200-300 diákjuk nevét rendesen. Még velem, Tű Pállal is gondjaik voltak…

Kicsit elkalandoztam, mert az Arany Bikáról akartam írni. Nem Hupuczi Laci bácsiról, mert róla negatívat csak akkor tudnék írni, ha az IQ tesztje kerülne nyilvánosságra. Sokkal inkább a Bika gyógyfürdőjéről. Mert aki nem tudná, van ott aztán mindenféle gyógyvizes kezelés, balneoterápia, pancsi-pancsi, és minden ilyen wellness-szes hívószó, ami az ember eszébe jut. Igen ám, de aki kicsit is jártas a nagyfalu gyógyvízrendszerében, az tudhatja, hogy a víznyerő kutak nem egészen a belváros kellős közepén fakadnak, hanem inkább a Nagyerdő környékén. A nagy kérdőjel pedig ott keletkezik, hogy akkor a Bikában a gyógyvíz csapvízből “készül”? Nem, kéremszépen, a vizet viszik oda. Mivel én ott még sosem láttam igazi lajtoskocsit, ezért meglepődtem, amikor fater mondta, hogy a tűzoltóság tartályos kocsijával viszik a gyógyvizet a Bikába. Mert alapvetően a harmadik emeletig kell felpumpálni a vizet, és a locsolókocsi képes ilyen nyomást produkálni. Ergo a tűzoltók rendszeres időközönként megöntözik az Arany Bikát gyógyvízzel.

Megoldottuk (-tam) asszony laptopjának a memóriaéhségét. Eszembe jutott ugyanis, hogy az asztali gépében szintén DDR ram van, és több, mint 2×256 mega. Nosza meg is ugrasztottam, hogy rámolja ki a ramokat a gépéből, és hozza el, próbára. Nos, a gép szépen megette, felismerte a kétoldalas modult (azért akartam egyoldalast, mert hátha nem fér be a vastagabb), be is fért a helyére, és be is boot-olt.

Intermezzó következik, mert kicsit visszaugrok az időben. Pontosan tegnapig. Amikor is napközben szájber apu benyögte, hogy nézzem már meg a gépét, mert se kép, se hang. Megdiagnosztizáltam, és egy döglött alaplapot találtam. A sors (vagy a kínaiak) fintora, hogy éppen a garancia lejárta után három hónappal mondta be az unalmast. Nem baj, Áron (vagyis Árvácska, mert Áron A.W.O.L. volt) segített a bajban, vettem egy újat, jó áron. Miután Köripöri elmesélte nekem az élete történetét, hazavágtáztam, és belebasztam a házba az alaplapot. Ami annyira OEM volt, hogy még driver CD sem volt hozzá. Öcsém gépén leszedtük az illesztőket, amik igen csigalassúsággal másztak le a Gigabyte oldaláról. De végül is felraktam mindent, a winfost sem kellett újratelepíteni, és volt örömk-örömk.

Visszaugrunk mára, amikor is eszembe jutott, hogy szájber papus gépében egy darab 512-es DDR egyes modul van, és az alaplap a POST-nál kiírja, hogy single mode. Nosza, akkor irány a leptoppal faterék, és cserebere. Ő megkapta a 2×256-ot a laptopból, ami így dual módban gyorsabban üzemelt, az asszony meg örömködhetett, mert megdupláztam a memóriája mennyiségét. Természetesen nem az agyában, mert nem volt kéznél kötözőzsineg és szénabála. (Van egy ilyen vicc is, ha még valaki nem ismerné: Mi az? Szőke nő fejéhez kötözve oldalról egy szénabála? Külső memóriamodul. Bachterné amúgy nem szőke…)

Miután jól megtáltosodott a lepi, Bachterné úgy döntött, hogy immáron háromszázadjára, de ismét Ubuntu települjön rá, mert az jobb, mint a winfos. Kétségtelen, hogy jobb, viszont a munkájához (droidképzés) szükséges a PowerPoint, ami Ubin még a CrossOver segítségével is igen-igen instabilan futott. A Wine-ról nem is beszélve. De azért igazi mazochista módjára felgyömöszölte az Ubit a lepire. Most is azzal vacakol még.

Más: Határozottan ellene vagyok, hogy szájbabasszak valakit vascsővel, mert a kedves szomszédom megint létrázik 12 óta, és már elég késő van ahhoz, hogy kibaszottul jogosan vágjam szájba. Kapjon már a fejéhez, különben én kapok oda.

Tegnap ideges voltam. A szomszéd valamit felújított a lakásában, és olyan irdatlan zaj volt egész nap, hogy rajzolnom kellett. Majd’ agyfaszt kaptam.
Majdnem úgy jártam, mint Dobozi kartárs, a Döcike presszó egykori tulajdonosa, a Tisza partján egykoron. Merthogy ő akkora karakter volt a Tisza-túrán, hogy nem lehetett nem észrevenni. A vicc az, hogy aki mesélte a viccet, nem ismerte Dobozit, a bengát, én viszont egyből ráismertem a történet alapján. Naszóval így járt a kartárs:

A Tisza egyik hatalmas kanyarjának belső ívén lévő homokpadon, a bokáig érő kellemes, langy vízben üldögél egy pocakos negyvenes hippifazon – szintén valami vizitúrás -, egyik kezében üveg sör, másikban cigi.
Elmélyülten bámulja a mozdulatlan vizet. Verőfényes napsütés, érintetlen vad természet, az erdő a vízbe ér, tiszaparti idill. Néha kortyol, aztán szippant, semmi más nem történik órák óta.
Egyszer csak kitör belőle, amit mi egy hét alatt nem bírtunk megfogalmazni és így kiált: – “Szíjjelbasz az ideg!”

Szerencsére este fél kilencre befejezte a ricsajt, én meg a rajzot. Persze nem egész nap rajzoltam ezt a szart, hanem csak a végső fél órában. Addig evett az ideg. Ma már jól vagyok.