Öcsém vett egy ilyen fostos kis készüléket a Magentás majmoknál, ahol mindössze 3000 forintot kértek érte. Motorola FONE F3-nak hívják, ami szépen illeszkedik a Motorjóska új, négybetűs termékskálájába, a KRZR, RIZR, RAZR, ROKR, SLVR, és más elbaszott, recsegtetős nevű telefonok közé. Biztosan azért ez a név, mert így ezt hangosan, magánhangzók nélkül kiejtve máris hallhatjuk, hogy milyen lesz a hangminősége a telefonnak. A Magentás majmok előrelátóan el akarják evvel a készülékkel árasztani a bunkofonpiacot, mert a háromezres árból egy ezrest még le is beszélhetsz. Mert igazából ezzel a készülékkel csak beszélni lehet. Az SMS fogadás-küldés (a nagy képen épp látszik egy fogadott üzenet…) egy kissé fapados, dehát mit vár az ember két forintért. Egy hátrány adódik csak, hogy simlock-os a készülék, tehát csak a tré-mobilos kártyákkal megy. Amíg ki nem ütteted a lock-ot belőle, természetesen, ami köszönhetően a hazánkban igen erős mobil-lobbinak, törvénnyel büntethető cselekedet, hacsak nem a szolgáltatód csinálja. Más kérdés persze, hogy egy kétezres készüléknél mennyiért ütnék ki a lockot belőle? Kétezerért? Pfff.

Hogy a készülékről is szóljak egy-két technikai részletet, idegórok egy-két linket, mert nem az enyém a készülék, és nem volt alkalmam (se kedvem) végignyomkodni mind a hat funkcióját.
Tehát íme egy telefonguru teszt, egy mobilaréna teszt, egy pc world-ös teszt, és a wikipédia oldala, ahol a beállításhoz szükséges kódok találhatók. Igen, nincs settings menü, specces kódokkal kell ki és bekapcsolgatni a pinkó kérést, az automata billentyűzárat, és még sok más “titkos” beállítást. Végre egy telefon, amit nem tudnak a hülyék elnyomkodni.

Jellemző öcsém bimbódzó sznobizmusára, hogy a lehetséges három nyelvből (magyar, lengyel, angol) a számára legismeretlenebbet, a lengyelt választotta ki.

Avagy az Operások és Exploreresek bosszantása. A Firefox kegészítőkről lesz szó, ha valakinek a kraut cím alapján nem jött volna le, hogy miről van szó
Régóta használok Firefox-ot, elsődlegesen a Gecko motor miatt, másodlagosan a bővíthetőség miatt. Úgy gondoltam, megosztom veletek az általam használt kiegészítőket, amiket egy csinos kis csomagba csomagolva tudtok telepíteni/letölteni. Ha nem engedi telepíteni, akkor egyszerűen hozzá kell adni a kóruskuss-t a biztonságos oldalakhoz. (ezt majd kérdezi kattintáskor)
Az alábbi kis listában következik a kiegészítők rövid leírása. Ha valaki nem akarja a teljes csomagot letölteni, akkor egyszerűen rákattint a kiegészítő nevére, és egyből a firefox oldalán találja magát, ahonnan telepítheti azt.

• Adblock Plus: remélem őt nem kell bemutatni. A reklámok és villogó bizbaszok kiszűrését hivatott biztosítani, első osztályú módon. Érdemes hozzáadni a hufilter nevű listát.
• AdblockFilterset G Updater: A fenti reklámszűrőhoz frissít rendszeres időközönként egy karbantartott szűrőcsomagot.
• All-in-One Sidebar: A kiegészítőket, a letöltéseket, az előzményeket ezután nem külön ablakba nyitja, hanem az oldalsávba. Hasznos, praktikus kis kieg rendszerető rendszerezőknek. Állítólag az Operában is ilyen van.
• Bazzacuda Image Saver: ez a kiegészítő akkor hasznos, ha rengeteg kép van megnyitva tab-okon, és szeretnénk egyszerre mindet lementeni egy könyvtárba.
• Calculator: egyszerű ALT+C-vel meghívható számológép. Ha lusták vagytok fejbe számolni, mint én is.
• Change: Nagyon hasznos kis eszköz, ha sokat kutakodunk külföldi oldalakon, és át akarjuk váltani a dollárt, eurót, yen-t jó magyar forintba, akkor ez segít. Van eszközsora is, de egy egyszerű dupla kattintással az oldalon is invokálhatjuk.
• CustomizeGoogle: Még egy hasznos eszköz (mintha a többi nem lenne az), ami arra szolgál, hogy a google kereséseket és az összes aloldalukat tudjuk vele a saját szánk íze szerint alakítani. Legfőbb ismérve, hogy a képkeresésnél ha a képre kattintunk, nem az azt tartalmazó oldalt hozza be, felül a kis képpel, hanem egyből a képet. A reklámokat is kiszedi, mintegy mellékesen.
• DownloadHelper: Mindenféle beágyazott SWF és FLV file-t tudunk lecsattintani, hiába védik mindenféle trükkökkel az oldal üzemeltetők. Például Youtube, Metacafe, de bármelyik oldalról leszed bármit.
• Download Statusbar: Ha zavar a folyton felbukkanó letöltésablak, de nem szereted bezárni, mert nem látod, hol jár a letöltésben, akkor ő a te embered (kiegészítésed) . Egy szerény kis csík bukkan fel letöltéskor, ami mutatja az éppen aktuális letöltése
• DownThemAll: Egyszerű és nagyszerű letöltő, ami hasonlít a FlashGet-hez, és a hasonló letöltőkhöz. Ha van sok-sok hang/kép/akármi az oldalon, amit nem szeretnénk egyesével kattingatva letölteni, akkor ezt használjuk. Beállíthatunk formátumszűrést, és egyéni szűrőket is adhatunk meg. Tudja a több darabbani letöltést is, ami ugye jelentősen gyorsítja a folyamatot.
• ErrorZillaMod: Ha olyan oldalra tévednél, amit elfújt a world wide wind, akkor ezzel a kiegészítővel egy gombnyomással utánanyomozhatsz ping, trace, whois, google cache és a wayback machine segítségével.
• FEBE: Firefox Enviroment Backup Extension, avagy Firefox profil és beállításmentő. Ha újratelepítesz oprendszert, vagy esetleg linuxra migrálsz, akkor ő a te barátod. Elment mindent, ami fontos neked a böngészéshez.
• CLEO: Febe barátnője, aki az elmentett profilból (és/vagy beállításokból) egy csinos kis csomagot készít, amit hozzám hasonlatosan közzétehetsz, vagy elraktározhatod, gondolva a rosszabb időkre.
• Fullerscreen: Aki gyakran használja a különböző webes képmegosztókat (flickr, picasaweb), az általában szokott diavetítéseket is tartani ezekből a képekből. Ez a kiegészítő abban segít, hogy a teljes ablakos mód tényleg teljes ablak legyen.
• GmailSpace: Szeretnél fájlokat megosztani a haverokkal, de nincs kedved ingyenes ftp tárhelyek után koslatni? Kreálj egy gmail-es címet, és máris egy giga tárhellyel büszkélkedhetsz. Nincs más dolgod, mint megosztani a haverokkal a frissen kreált gmail-es account adatait, ezt a kiegészítőt, és máris töltögethettek fel és le.
• GooglePreview: Egy apró – de hasznos – képet biggyeszt a google kereséseid mellé balra az aktuális oldalról.
• Greasemonkey: A zsírmajom egy nagy hackelőgép. Az ő segítségével egyéni scripteket futtathatunk tetszőleges weboldalakon, így bővítve vagy éppen visszavéve a tudásukat. Bővebben itt.
• HTML Validator: Meg lehet vele nézni, hogy a HTML kódod megfelel-e a W3C konzorcium irányelveinek, magyarán “valid-e vagy?”.
• Hungarian Dictionary: Sosem lehet tudni, mikor van szükségünk egy kis helyesírásellenőrzésre.
• IE Tab: Ha egy weboldal nem jön be tisztességgel Firefox alatt (van ilyen?), akkor egy laza csuklómozdulattal átkapcsolhatunk Internet Explorer-re.
• ImageZoom: A Vakok és Gyengénlátók Intézetének ajánlásával. A jobb gomb és a görgő segítségével faszántosan nagyíthatjuk és kicsinyíthetjük a weboldalakon található képeket.
• Live PageRank: A Google Pagerank helyezését mutatja az aktuális oldalra vonatkozólag.
• Menu Editor: Ha unond, hogy mindig a hivatkozás küldésére kattintasz a mentése helyett, ha eleged van a sok felesleges menüpontból, amire egyszer sem kattintottál, akkor a Menu Editor a te embered. Takarítsd ki a menüdet, csonkold minimálisra.
• Minimize To Tray: Rendmániás egyedeknek, akik nem szeretik, ha a tálcán burjánzanak a futó programok. Ez kis méretbe lökés esetén az óra mellé löki a pici ikonját. Hasznos.
• NoScript: Az oldalakon futó garázda javascripteket verhetjük vele kordába. Így még a legveszélyesebb, trójai pozitív oldalon is bátran mászkálhatunk.
• No Squint: Szintén vakegereknek, ha 2600×1800-as felbontásban mókáznak, és nem látják a hangyafaszányi betűket. Ezzel a kiegészítéssel oldalanként fix nagyítást adhatunk meg. Ráadásul egy default nagyítást is beállíthatunk.
• Password Exporter: Migrálós népeknek, mert a FEBE nem exportálja ki a mentett jelszavakat. A PE viszont igen. Még le is titkosíthatjuk.
• PasswordHasher: Kurvára kacinfántos jelszókat generálhatunk ennek a kiegészítőnek a segítségével, ha már unnánk a standard, könnyen kitalálható jelszavakat. (lásd: 12345, születési dátumunk, anya neve, becenevünk, stb.)
• PDF Download: Ha az Adobe Reader van esetleg felrakva a gépedre (a Foxit Reader helyett), akkor előfordulhat, hogy a PDF file-okat nem letölti, hanem a böngésző ablakában megnyitja, ezzel lefogva a böngészőt. Ez a kiegészítő minden ezirányú kattintást elfog, és felajánlja, hogy letölteni, megnyitni vagy html-be konvertálni szeretnénk-e a PDF-et.
• ReadEasily: Kikapcsolja az oldal stíluslapjait, így a nyers (és sokkal olvashatóbb) szöveget tudjuk böngészni. Agyondizájnolt és olvashatatlan oldalakhoz nélkülözhetetlen.
• Right-Click-Link: Ha kijelölsz egy tetszőleges, nem kattintható szöveget, a jobb gomb nyomása után megnyithatjuk új fülre a szöveget, linkként.
• Sage: RSS hírolvasó, ami az oldalsávba épül be. Egyszerű, nagyszerű, gyors.
• Save As Image: A komplett weboldalt, vagy csak egy frame-jét tudjuk lementeni képformátumba, kéősbbi bizonyítási céllal, vagy dizájnmutogatásra.
• Save Complete: Az oldalt lehet vele lementeni, de teljesen. CSS-t, kis képeket, mindent.
• Smart BookmarksBar: Ha tele van a könyvjelző eszköztára, evvel helyet lehet felszabadítani.
• Tab Mix Plus: A füles böngészést segíti és javítja, rengeteg apró segédfunkcióval.
• Throbber Button: A kicsi bukfencező csigát (ami az oldalak betöltését jelzi) tudjuk három plusz funkcióval ellátni.
• TinyUrl Creator: A href.hu-hoz hasonlatos kurvahosszú URL rövidítő funkció.
• Update Notifier: A frissítéseket tehetjük automatizálttá. Ha kell, még újra is indítja a rókánkat.
• Web Developer: Webfejlesztőknek mindeféle okos kis kütyük. Ez a hely túl kicsi a funkciói felsorolásához.

Remélem sikerült a evvel a kis listával Firefox bővítésre ösztökélni titeket. Nagy potenciál van ebben a böngészőben, majd a 3-as verzió kiadásával meglátjátok.

Találtam egy íkú tesztnek csúfolt kis játékot, amit közzéteszek, okulásotokra.

[kml_flashembed movie="http://coruscus.hu/news/451_riveriq.swf" width="100%" height="400" quality="best" bgcolor="#2e2e2e" /]

A játékszabályok:

• Egyszerre csak két ember mehet át a tutajon
• Apu nem maradhat a lányaival anyu nélkül, mert agyonüti őket
• Anyu nem maradhat a fiaival apu nélkül, mert agyonüti őket
• A bűnözőcsaj nem maradhat rendőr nélkül
• Csak apu, anyu és a rendőr tudja kezelni a tutajt

A 開始 gombbal indul a játék. A tutajt a parton lévő dzsojsztikokkal tudod vezérelni. A népeket meg rájuk kattintva.

A neten talált adatok alapján 15 perc mindenkinek elég kell legyen a végigjátszásra. Neked hány perc alatt sikerül?

Avagy magyarul forgalomformálás. Ezen (a felhasználók számára) piszkos húzással az internetszolgáltatók (angolul ISP-k) szoktak élni. Nagy vonalakban arról szól, hogy a torrent – mivel most divat – nagyon nagy sávszélességet eszik az internet egészéből, és ez elveszi a sávszélességet a “rendes” böngészőktől. Ez a forgalom a teljes forgalom majdnem 60-80%-a. Ezt azzal próbálják kompenzálni, hogy kiszűrik a torrent (és egyéb p2p) forgalmat a fogadott csomagok közül, és késleltetik azok célbaérését. Általában egyszerű dolguk van, mert az átlagfelhasználó nem állítgat portokat, nem titkosítja az adatcsatornáit, így könnyű kiszúrni az “illegális” adatforgalmát. Ha ilyen bolyt talál a rendszerük, ahol sokan torrenteznek, és emellett még más forgalom is van, akkor a garantált sebesség kárára csökkentik a torrentes forgalmat. Ergo a torrent lassulni fog, hogy a nem P2P forgalom sebessége konstans maradhasson.

Sokan sokfélét mondanak, mivel és hogyan érdemes tölteni, mit érdemes beállítani. Ezekhez a véleményekhez szeretnék egyet hozzáadni, hátha valakinek épp ez fog segíteni, és sikerül levennie a szolgáltatója válláról a csomagjai válogatásának nyűgös feladatát.

Az elsődleges prioritás az UDP és a TCP portot átállítani az alapértelmezett 6881-ről valami nagyobbra, mondjuk a 49125-65535-ös tartományban egy tetszőleges számra. Vagy pedig beállíthatjuk, hogy random portot adjon meg a kliens minden indításkor. Ha routerünk van, ez kicsit macerásabb, mert ugye a NAT port forwarding-ot is át kell állítgatni minden egyes portváltásnál, úgyhogy a random portot routernél hanyagolhatjuk. A következő a P2P protokoll titkosítása, amit a különböző kliensek protocol encryption beállításával tehetünk aktívvá. Titkosíthatjuk csak a küldött adatok fejléceit, de ezt könnyű kiszűrni. Vigyázni kell, hogy így a nem titkosított, vagy nem RC4-el titkosító klienssel rendelkező peer-eket kizárhatjuk, emiatt érdemes a legacy bejövőket aktívon hagyni. A következő lépés a lazy_bitfield aktiválása. Ezt a frissebb kliensek már tudják, és annyit tesz, hogy a szolgáltató komplett bitfield blokkolását és lezárását kerüli. Mégpedig úgy, hogy mindig kamu félkész bitfield-et küld, és a HAVE-eken keresztül küldi a peer-eknek a completed üzeneteket.

Tudnék ajánlani alternatív klienseket is, de míg az Azureus (most már Vuze) rengeteg prociidőt eszik a java platformja miatt, ezért ez emiatt nem ajánlott, addig a Deluge túl instabil winfos alatt, és ezért bukó. Az µTorrent elfogadottan kis hely- és prociigényű, tudja a titkosítást, a port átállítást és a lazy bitfield-et. Az én voksom rajta van.

Természetesen tudjuk optimalizálni a gépünkre beérkező adatfolyamot, egy cFosSpeed nevű programmal. A rövid ismertetőjét itt találhatjátok, mert témába is vág, és ez is egyfajta traffic shaping, csak ez felhasználóoldali. A programért külön köszönet illeti Mad-R-t. Köszönöm!

Amikor letöltünk egy file-t az internetről az valójában nem csak a letöltési, hanem a feltöltési águnkat is igénybe veszi. Hogyan lehet ez? Egyszerű: a letöltésre kiválasztott file nem egy darabban érkezik meg hozzánk, hanem csomagokra bontva. De amíg ezek a csomagok eljutnak a küldő féltől hozzánk, addig számos dolog történhet velük: pl. elvesznek, megsérülnek stb. Többek között ezért vannak az ún. ACK (ACKnowledgment) csomagok. Amikor 1-1 adatcsomag/csomagcsoport megérkezik hozzánk, erről a küldő fél értesül az ACK csomagok révén. Tehát, amikor letöltünk, akkor fel is töltünk, hiszen informálnunk kell a küldő felet, hogy rendben megérkeztek-e a csomagok.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Nagyjából annyit, hogy egy 2Mbit-es letöltési ágú kapcsolatnál a maximális letöltés közben (kb. 270KB/s) legalább 7, de általában 8-10KB/s feltöltést is elhasználunk, illetve elhasználnak az ACK csomagok. Tehát 270KB/s letöltésre jut 8-10KB/s feltöltés. Ellene nem tehetünk semmit, ilyen a protokoll.
Ez alapvetően nem lenne baj, de a kutya ott van elásva, hogy a legtöbb otthoni internet-csomagnak a relatív nagy letöltési ágára szinte nevetségesen kevés feltöltési sávszélesség jut. Így a fenti példánál maradva a maximális letöltéssel elhasználtunk a feltöltési ~24KB/s-ból 10-et. Ez sajnos elég nagy érvágás, de van még egy dolog: amikor pl. file-cserélő hálózatot használunk, akkor a letöltés mellett feltöltések is vannak. Ezek viszont sokkal inkább kikezdik a vonalunkat, mint a letöltések. Miért? Egyszerű: amikor mi küldünk csomagokat (feltöltünk) nekünk is vissza kell kapnunk az ACK csomagokat, de erre ott a relatív nagy keresztmetszetű letöltési águnk. Viszont, amikor letöltünk, akkor a már amúgy is agyonterhelt és kis keresztmetszetű feltöltési ágon kellene kijutniuk a csomagoknak.

Tehát akkor hogyan segít a cFosSpeed?

Úgy, hogy a dinamikus átvitelkezelő mechanizmusával (dynamic traffic shaping) folyamatosan figyeli, hogy mekkora letöltésre mekkora feltöltés jut, és csak akkora feltöltési sebességet enged, amennyi mellett még “megállás” nélkül vissza tudnak menni a letöltésünk ACK csomagjai. Így a letöltés folyamatosan a lehető leggyorsabb lesz, és mellette a feltöltési águnkból megmaradt összes sávszélességet is hasznosítani tudjuk, pl. torrentnél visszaosztásra, DC++-nál pedig feltöltésre.

Alapvetően a file-cserélő hálózatoknál elég ritka, hogy ki tudjuk használni a teljes letöltési águnkat, ami azért a megabitek korában már nem akkora szívfájdalom. Viszont így már kevesebb ACK-t kell küldenünk, ami azt jelenti, hogy egy 2Mbit-es kapcsolat esetén 130-150KB/s letöltés mellett ~20KB/s-mal tudunk visszaosztani, ami már egy jó eredmény, de még fontosabb, hogy miután a letöltéssel készen vagyunk, a feltöltés maximalizálódik, így nem kell állandóan a kliensünkben matatni, hogy most hány K-ra korlátozzak, vagy ha a letöltés elkészül, akkor meg pocsékba megy egy jelentős feltöltési sávszélesség stb. Így sokkal kényelmesebben sokkal többet tudunk a letöltések mellett feltölteni, és nem kell ecsetelnem, hogy ez milyen jó dolog.

Természetesen a szolgáltatóoldali fékezésen ez a program sem tud effektíve segíteni, de a meglévő sávszélességet effektíven optimalizálni tudja. Ezért egy próbát megér, hátha. Kipróbálható még egy patch, ami a TCPIP.SYS file-ban található maximális 10 letöltést 50-re (vagy tetszőleges mértékűre) állítja.

Az Azureus Wiki oldalán található egy lista, ahol a forgalomfékező internetszolgáltatók szégyenfala található. A lista természetesen bővíthető, miután beajánlkoztunk az irc csatornájukon. (irc.freenode.net #azureus-wiki csatorna)

A wikipédián talált szócikkek szépen vezetik le, hogy miért nem kellene a szolgáltatóknak leszabályozni a felhasználóit, korlátozni a nethasználatukat.
A Torrentfreak.com oldalon mindenki megtalálhatja a kedvenc torrentprogramjának sávszélességre való optimalizálását, titkosítását, és egyéb finombeállításokat. Sőt, kezdőknek mindenféle trackeroldalakat is linkelnek.

Én az UPC-nél vagyok, és itt korlátoznak, de rendesen. A teljes 640 kbyte-os sávszélességből mindössze 80-100 kbyte-tal jött le a tesztfile, pedig vagy tízezren seed-elték. Csákányi László barátom a DiGi-nél van, és nála előfordulnak 1,1 megabyte-os letöltések is. Neki 10 megabites kapcsolata van, nekem 5. Nála nincs korlát, amit át kellene ugrani.

Hai! A nevem lenni Zukamirichikushirinkato! Neked hogy hívják a nevedet, gaijin?
Ha érdekel, itt generálhatsz magadnak egyet:

[kml_flashembed movie="http://coruscus.hu/misc/japanizer.swf" width="100%" height="355" quality="best" bgcolor="#2e2e2e" /]

Arigato!

Még több ‘baka tare’:

Magadra ismersz?

A japánbuzi (más néven weeaboo) az interneten fedezi fel a japánbuziságot és ott lesz modoros fanboyjá. Ugyan köztudomású, hogy létezik a magyar anime csatorna, az Animax, amely a "másik éned" (fantörpikusan találó szlogen!), mindazonáltal az internet behozhatatlan előnyt kovácsolt össze magának, mivel gyorsabb, egyszerűbb, több, és még választhat is az ember fia.

A modoros japánbuzi internetes fórumokon (mert hát ő fórumozó, ugye) használt avatarjainak forrása szinte egytől-egyig torrentről vagy a hajdani csúsz-ász USTEAM FTP-ről letöltött animékből szkrínsátolt képek, esetleg kiguglizott piktúrák, amelyeken előszeretettel tűnik fel Alucard (Hellsing), Ichigo (Bleach), D (Vampire Hunter D), Saya (Blood), Naruto (Naruto), és más fantasztikus pajtás.
Júzernevébe pedig valamiképpen belecsempészi a japán megszólításokat, rangokat vagy mi a szöszöket, így jönnek létre a David-san vagy a Gaby-chan nevek, melyeket IRL fórumtalikon is bizonyosan kultiválva használnak egymás megszólítására.

Az isten óvja őket, hogy az animés skint használó böngészőjük (Firefox, mi más?) kezdőlapja a 4chan.org legyen. Ha mégis az, és épp a /h/ lapot nézegetik, miközben anyjuk belép a minden bizonnyal "büdös" szobába, akkor a böngészőt gyorsan bezárják (miután a kezüket kivették a gatyájukból), elővillantva ezzel a legújabb animés wallpapert. Mint képzett nyelv- és kultúraismerők – legalább is ezt hiszik magukról – (erről a következő bekezdésben), simán megmondják, hogy mi a különbség a Yaoi és a Yuri között, de örök, titkos kedvencük mégis a Lolicon marad. (Fontosnak tartom megjegyezni, hogy vannak olyanok is, akik inkább Miyazaki filmeket (haha, film!) preferálnak, mintsem a tudományos-fantasztikus-perverz borzadályt, ők talán még menthetőek.)

Az internetes hozzászólásokban és IRL is gyakran használják az "arigatou" szócskát a "thx" helyett. Élőben mosolyognak is hozzá, úgy téve, mintha kicsit önironikusak lenének, saját japánbuziságukat figuráznák ki, de sajnos az ember fia túl jól ismeri őket, és csak szánja őket. Ha pedig már érzelmekről van szó, akkor köztudomású, a 90-fokkal eldöntött hangulatjelek (értsd: normális szmájli) helyett a "rendes", álló szmájlik kerülnek felhasználásra, mint például: (^.^) VAGY (o_0) és hasonlók. Nem tudják ezek, mi a jó.

A modoros japánbuzi kellő alapozás után továbbléphet az animéken és a mangákon, és általában tovább is lép, ekkor jön a képbe a japán kultúra és nyelv. Igyekszik mindent magáévá tenni a már említett szegmensekben, mindezt olyan vehemensen teszi, mintha holnap atomot robbantanának a szomszédban, ha érted, hogy mondom.
Ekkor kezd el japán nyelvet oktató úgynevezett nyelviskolákba járni, ahol megtanul japán beszélni/írni, hazaérve pedig örömmel rajzolgatja a kanjikat, katakanákat és hiraganákat csinovnyik anyja A4-es írógéppapírjára, amelyeket később Blutechkel (hogy írják azt a kis mihaszna kék huncut-cuccot?) felragaszt az egyébként is animés poszterekkel telezsúfolt szobájának falára.

Amíg ezen a szinten mozog, addig csak a pénzt költi, bár nem kicsit, nagyon. A gondok viszont ott kezdődnek, mikor eldönti, hogy japán szakra akar menni az ELTE-re. Ekkor a kedves modoros szülőben megmozdul a "senki sem lesz a fiamból/lányomból" érzés, ami nem épp kellemetes, de hát mondhatnánk azt is (és igen, ők is ezt mondják, mikor a kognitív disszonanciával küzdve bele akarnak törődni a kis lurkó dolgaiba), hogy ezt dobta a gép.

Az egyetemen megalakítja a Japánbarátok Társaságát, nem mintha a japán szakon nem volna senki pajtikája a japánoknak, ugye. Hogy aztán elvégzi-e a szakot és sikerre viszi az életét, vagy pedig úgy bánnak majd vele, mint a szaros macskával, azt nem tudni – nem is tudja soha senki, hiszen, mikor osztálytársunk a gimiben bejelenti, hogy japán szakra megy, hát hogy is mondjam, ejnye: mindenki hátat fordít a kis dekadensnek. Olyannyira, hogy aztán már iwiw-profilját (amin 11 kép van animékből, de egy sem róla) sem csekkolgatja senki a jóarc haversrácaival sörikézés közben, mert már annyira érdektelen a szerencsétlen személy.

Alapvetés, hogy az ilyen japánbuziság kialakulása háta mögött mindig ott kísért a társadalomból való kiszakítottság, meg nem értettség és az ebből következő elvágyódás szívszorongató érzése, amelyet már Novalis is megfogalmazott pár száz éve, hoppácska! (Na jó, elég a frenkizésből.)

Persze ezeket az érzéseket még tovább tetőzi a gimis osztálytársak elfordulása, ezzel mint egyszer és mindenkorra véglegesítve és megerősítve a japánbuziság létjogosultságát. Ez a fajta kiszakítottság, ofkorz, létrehozza a különlegesség érzését, amely a sorozatos, önmagának, a társadalom felé kommunikálása közben bekövetkezett kudarc (virágnyelven szólva: miután mindenki leszarja őt) után dacosságot eredményez és újabb racionalizálást, amely még tovább sodorja őt a szélben az önmegvalósítás oltárához. Ekkor kezd el rock- és metálzenéket hallgatni, feketében járni, zenekaros pólókat hordani. Eleinte minden metálos formára jellemző tulajdonság igaz rá, mégis, miután rájön, hogy van J-Rock és J-Pop is kerek evilágon, azokat kezdi el hallgatni és végre megtalálja a lelki egyensúlyát. Minden jó, ha a vége jó.

Nem is kell ezen meglepődni, hiszen ízig-vérig sosem voltak true metálosok, ők csak magukat keresték, mint ahogy a metálosok is így kezdik, csak épp ők úgy is maradnak, és rongyos Pokolgépes vagy éppen Dimmu Borgiros pólóban járnak be az egyetemre, szabad bölcsészetre, "kommédiára" (fantörpikusan találó összevonás!) vagy éppen andragógiára. Persze léteznek nem J-Rockos japánbuzik is, ők leginkább az informatikus kolegákkal hozhatók párhuzamba életképtelenség és társadalmi áutkasztság terén, és ez így van jól, mivel ez a két (három) terület, a metálosság és kockaság nagyon nagy metszettel rendelkezik (a japánbuzisággal karöltve, ez csak természetes), mint ahogyan arra már fény derült a modorblog futása óta. Utolsó előtti adalékként megemlíthetnők, hogy az animék és a nyálas skate punk, alterrock, numetál bandák (Nickelback, Linkin Park, Matchbox 20, Green Day, 3 Doors Down, Bullet For My Valentine, Disturbed) zenéjét is borítják ám a szoni fülesbe.

Végül persze, de nem legutolsó sorban természetesen Japánba vágynak. Ha sikerül kijutniuk, és jó dolgokat élnek át, egy életre megszeretik Japánt, és ha panelprolik is, örökre a felkelő nap hazájába fognak vágyakozni az idők végezetéig a kis csúnyák.

Már érzem a a japán birodalmi óceán sós illatát és a lenyugvó nap haldokló sugárkoszorúját, miként fejemre glóriát rajzol

Forgatom a számban a szót. Médialejátszó. A definíció eléggé abszurd, médiát lejátszó kézi készülék. De mi is a média? Bachterné szakdogája szerencsére ebben a témában készült, így onnan fogok kicsit puskázni:

Ha a körülöttünk lévő embereket megkérdezzük, mi a multimédia, nagy esély lesz arra, hogy ezt, vagy ehhez nagyon hasonlító választ kapunk: „Képek és hangok alkalmazása.” Sokan csak az informatikához kötik ezt a fogalmat, pedig eredetileg nem itt jelent meg.
A multimédia latin eredetű szó. Ma leginkább közvetítőelem vagy információközvetítő közeg értelemben használjuk. A multimédiát gyakran úgy definiálják, mint képek, hangok, szövegek együttesét. Ha ez igaz lenne, akkor a tévéadás is multimédia lenne, hiszen abban mind a három összetevő szerepel. Ugyanakkor láttunk már olyan CD ROM-ot is, amelyet multimédia CD-ként reklámoztak, a szöveg mellett azonban csak állóképek voltak rajta. Akkor most ez multimédia vagy sem?

Hopsz, ez nem is média, hanem multimédia. De közelebb áll a valósághoz, mint a média definíciója, amiről semmit sem találtam a neten, se magyarul (jellemzően a hülye markt jött be első találatnak), se angolul (a wiktionary szerint a vörösvértestek középső falának a neve ez), így a józan paraszti eszemhez fordultam. Mi az, amit a médialejátszó lejátszik? Mivel nekem nincs ilyenem itthon (lentebb azt is taglalom majd, hogy miért), ezért a neten található sokféle készülékek információira és specifikációira hagyatkozok. Szóval a lejátszók lejátszanak MP3-at (ezt gondolom már a nagymamák is ismerik), WMA-t (windows media audio), AAC-t (Apple és Sony lopásbiztos zeneformátum) és WAV-ot (PCM tömörített hanghullám-file). Ezek mind egy vagy kétcsatornás hangok. Mert minek surround egy fejhallgatós hordozható médialejátszóhoz, ha csak két fülünk van? A hangokon kívül lejátszik még AVI-t (windows-os videóformátum, többek közt DivX és XviD kódolással), WMV-t (microsoft zárt forrású videoformátum) MPG-t (a JPG mozgókép párja). Képet is tudnak mutogatni ezen készülékek, általában JPG-t, TIFF-et, GIF-et és PNG-t. Kijelző szinten mindegyiken van kijelző, némelyik OLED-es, némelyik sarkított sony trinitron képcsöves 16 millió színű TFT LCD-s, némelyik mezei kvarckijelző. Mindehhez van olyan, amelyik fix memóriás, és van, amelyikben HDD (ezek ritkán, de bővíthetők) áll a rajta tárolt média rendelkezésére.

Ebből a sok katyvaszból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a média=kép+hang+videó. Tehát a médialejátszó ezeket játssza le. Namármost eme hosszú bevezető-alapozó arra szolgált, hogy rávezesselek titeket egy engem piszkáló dologra. Igen, a régebb óta olvasók már jól érzik, “Bachter-rant” következik. Minek a médialejátszó? Gondoljuk végig, hogy mire is jó egy ilyen eszköz (a fentebb említett különböző formátumok lejátszásának tudásán túl)? Filmet nézni rajta? Ugyan már, azon a kis kijelzőn? Kifolyik a szemed. Zenét hallgatni, miközben a rajta lévő képeket nézegetjük? Ugyan már. Zenehallgatás közben az ember örül, hogy a külvilágra tud koncentrálni. Képeket meg biztosan élvezhető minőségben lehet nézni a kis kijelzőn.

A walkman-on felnőtt felnőttek (és gyerekek) általában valahonnan valahová közlekedtükben (autóban, gyalogosan vagy kerékpáron) hallgatnak zenét. Az ennél fiatalabbak már a mobiltelefont is Sokol rádiót megszégyenítő recsegéssel “zenéltetik”, de ez most nem téma. Otthon van hifi, minihifi, high-end cucc, mindenkinek a vérmérséklete és pénztárcája szerint. Videót (vagyis filmet) az ember általában a moziban szokott nézni, alternatív esetben otthon a plazma/lcd tévéje előtt, még alternatívabb esetben a számítógépe monitorán (gondoljunk a vicces videókra, rövid pornóflikkekre, ismeretterjesztő filmecskékre, vagy esetleg kreatív rövidfilmekre). Képeket pedig kiállításokon a múzeumban, vagy szintén számítógépe monitorján, esetleg dvd-re kiírt albumban a tévé előtt néz az ember egyszerű fia.

Ezek után egyenes út vezet oda, hogy mi a fasznak a sok tudás a készülékbe? Mindet kihasználjuk egyszerre? Az utcán gyalogolva nézünk filmet? Szintén gyaloglás közben képnézegetünk? Nem, általában a zsebünkben van a lejátszó, és a fejhallgató pedig a fülünkben. Ergó a kijelző felesleges luxus, és energiapazarlás. Elég csak egy gomb, amivel elindítjuk-megállítjuk a zenefolyamot. Mert ugyebár tudjuk, hogy milyen zene van a készüléken, mivel mi másolgattuk rá. A szám címe meg kit érdekel? Elvégre a zenét hallgatjuk, nem az előadók neveit skubizzuk. Pláne nem vezetés/kerékpározás közben, amikor is a közlekedésre kell figyelnünk.

Természetesen ebből következik a következő kérdés: kinek kell ilyen temérdek felesleges funkcióval felruházott kütyü? Senkinek, mert senki sem használná ki minden funkcióját. Esetleg külön-külön valamelyiket, de együtt az összeset nem. Vagy mégsem? Ha nincs ilyen piaci szegmens, akkor csinálni kell, és rá igényt kell teremteni. Ez a kapitalista marketing egyik alapköve. Sulykoljuk bele a népbe, hogy attól lesz egyéni, ha iPod figyeg a nyakában, ha a zenéje az ő EGYÉNI stíusát fejezi ki, és attól milyen egyéni lesz. A többi 119 milló egyéni társával együtt. Ugye?

A hangsúly nem is ezen van, hanem a praktikusságon. Mikor használod? Mire? Kerékpározás közben zenét hallgatni? Vagy gyalogosan? Villantasz vele az osztálytársaidnak/kollégáidnak? Megmutogatod vele a nyaralás képeit a rövidlátó nagyinak? Youtube-os videókat nézel rajta? Aggódsz, hogy lemerül az akksija/eleme, mire végighallgatsz/végignézel vele tíz albumot/egy filmet? Végiggondoltad, hogy ebben mennyi praktikum van? Már megint beleestél a marketingesek csapdájába, és megint új készüléket vettél magadnak, amit nem használsz. Olyan ez, mint a mekkmester szindróma a bunkofonoknál. Mindent csinálunk, fényképezünk, GPS-szel navigálunk, WiFi hotspotra csatlakozunk, játszunk, majd csak telefonálni nem lehet a végén a készülékkel.
Médialejátszó, hah.

Ez egy szinesztézia teszt. Mondjátok meg, hogy a nagy képen látható két ábra közül ki a Kiki és ki a Bouba.
A magyarázat, hogy miért választottátok az egyiket, miért a másikat:
Kutatók kutatásai szerint az eredeti nyelv – amit még a pattintott kőkorszak környékén kezdtünk el csiszolgatni – nem önkényesen kezdte el nevezgetni a tárgyakat. A kerek ábrát sokkal többször nevesítik bouba-ként, mert a kiejtésekor a száj is ilyen kerek alakot formáz. A K hang sokkal keményebb és erősebb a B hangnál, zártabb szájjal is kell ejteni, így ezek a szinesztézia-szerű tünetek arra mutatnak, hogy a szimbolizmus sokkal inkább neurológiai alapokon nyugszik. Érdekes módon az autisták nem képesek így asszociálni. Az átlagember 90%-a választja a “helyes” megoldást, míg az autizmusban szenvedők kb 60%-a. A két éves gyerekek is az egészséges emberekhez hasonló eredményeket produkáltak, noha ők még olvasni nem tudtak.

A szinesztézia ott kapcsolódik a teszthez, hogy öröklött multiszenzorikus érzékelésre alapul, tehát az agyban két érzékközpont által tárolt érzékből állítja össze a képet, vagy pedig egy másik érzetről teljesen másfajta emlékek jutnak eszébe. Lásd még a qualia-kutatásokat a filozófiában. Példa: A kék neked minek a színe? Nekem a tengeré. Neked lehet, hogy a Windows-é. Vagy a MÁV-é.

Jajj istenem minek élek,
Ha a semmitől is félek?
Száraz levél megzörrenik,
Bennem a vér meghidegszik.

Gyermekkorom fel-felbukkan szinapszisaimban…

Délutáni addendum: a mobiltelefonom szoftverfrissítése balesetmentesen lezajlott, a visszamentés a PC suite azóta telepített Nseries verziójával sem sikerült, de a telefon integrált backup-jával szépen visszamentettem mindent. Telefonszámokat, üzeneteket, menüt, naptárat, mindent. Vivát Benyovszki! Többet nem félek a PC suite-től, mert száműztem a /dev/null-ba.