fagyasztott bejegyzést olvasztok fel nektek. 21.-én voltunk asszonypajtással torzsás napokon hajdúhadházon. a téesz területén volt a főzőverseny, ahol is az egyletek, gyülekezetek, kormányzatok (jelen esetünkben ön és kisebbségi), klubok, baráti körök mérhették össze erejüket, és főzési tehetségüket, hogy ki tud káposztásabb ételt főzni. volt ott töltöttkáposzta, toroskáposzta, káposztás káposzta, sült kacsa kiszuperált bojlerben, szarvaspörkölt tárcsán, káposztás pogácsa, és még lengyel bigos is. ez utóbbi a lengyelek által készített székelykáposzta (szép kis képzavar, mi?), amit épp asszonyék csináltak. én is kóstoltam, igen finom lett.
de most nem is a főzőversenyt, vagy a káposztát hivatottam reklámozni, hanem a távozásunkkor a kezünkbe nyomott szórólapocskát, amin egy érdekes szolgáltatásra hívja fel a figyelmet a tulaj: szolárium nyílik szeptember 10.-én a nagyág utca 3, az új társasház alatt. a dolog pikantériája ott van, hogy hangosan kimondjuk hajdúhadház nevét, és melléképzeljük a szolárium nélkül is igen barna lakosságot.

megfigyeltétek-e, hogy szombattól kezdődően narancsszínű kukásmellénybe öltözött c kategóriás állampolgárok kéregetnek hőn szeretett városunk főterén? mert én igen. két nap alatt négyszer mentem arra, és négyszer próbáltak tőlem pénzt tarhálni. eleinte a “cigány vagyok, jól élek…” kezdetű dalocskával válaszoltam, de a végén már csak integettem, hogy menjenek a fenébe. a másik furcsaság, hogy valamiféle nyakba akasztós kitűző volt a nyakukban, ami gondolom akciójuk legalitását volt hivatott fedezni.
a padon tilos feküdni, tilos azt összeszemetelni, de lehet hajléktalanoknak és cigóknak kéregetni, ezzel fényezve a nagyfalu amúgy is kétes jóhírét.

meglepő felfedezést tettem a minap: a maradék almás bref gélt körbe”locsoltam” a wc csészében, mert vettem újat, és a régiben annyira kevés maradt, hogy egy töltetre sem volt elég. ezután egy jót öblítettem, és meglepődve tapasztaltam, hogy nem viszi le a víz, hanem szép neonzöld karikákban ott marad a budi belső falán. igazából ezt annyiba is hagytam, mert arra gondoltam, majd lekopik több öblítéstől.
de nem tett így, mert másnapra is ott vigyorgott a budiban. én egyet gondolva megcéloztam a “vízsugárral”, és csodák csodája, a már igen megszikkadt cuccot hihetetlen gyorsan leoldotta az ammóniás oldatom. ebből azt a konzekvenciát vontam le, hogy minden bizonnyal a bref budigél gyártói arra álltak rá, hogy az öblítéssel ne fogyjon az anyag a kis kosárkából, csak abban az esetben, ha azt jól szétpisálják.

Bachter alpár, urethra főpapja.

amióta megvan az nds-em, és játszogatok is vele, érlelődik bennem egy gondolat. mégpedig a mai modern időnk rákfenéje: a szeparálódás. én úgy látom, hogy az egész a városiasodás környékén kezdődött, amikor is a falusiak a megszokott, nyugodt környezetből a jobb megélhetés érdekében bejöttek az idegen környezetbe, a városba. milyen érdekes, hogy egy panelházban laknak vagy 100-120-an, és jó, ha ebből egy lakó tizet-tizenötöt ismer. az én jelenlegi szomszédom is erősen antiszociális, már ami a házközösségi ténykedését illeti. pedig mi nem is vagyunk sokan, összvissz 25-en. dehát el kell fogadni, hogy ők ilyenek. nem is szabad általánosítani velük.

a másik érdekes jelenség, hogy itt, a nagyfaluban is lakunk vagy 240.000-en, és mégis oly kevés a szociális interakció a csoportok, egyének, társadalmi rétegek közt. megfigyeltem azt is jártamban-keltemben, hogy az emberek nagy része az utcán közlekedve (sétálásról nem lehet beszélni, ha félrohanva-tiporva haladnak előre) walkmant/mp3-mp4 lejátszót/sztereó headsetet hallgat, ezzel kiszűrve környezete zajait, szinte elszeparálja magát a valóságtól.
jó jó, most jöhetnétek azzal, hogy nekem is zajszűrős agydugaszom van a körtemuzsikához, de megnyugtatásotokra közlöm, hogy már alig használom, mióta nem járok bringával munkába. gyalogosan meg szeretem hallgatni a nép hangját, amint nyugdíjasként panaszkodik, tiniként csacsog, vagy segédmunkásként kiabál.

visszatérve a szeparációra, magamon is megfigyeltem ennek a tüneteit. ismerőseimmel inkább online beszélgetek (chattelek), nem szeretek kimozdulni otthonról, utálom felvenni a telefont, ha ismeretlen hív. utálom, ha csörög a telefon. és, noha itt van az internetes, online játék lehetősége, mégis inkább offline játszogatok. lehet, hogy félek a közösségtől, ami a netes várószobákban vár rám? félek a kudarctól, hogy kigúnyolják ballépéseimet? vagy az ismeretlenektől tartok? nem tudom, de jóval kényelmesebb, melegebb érzés, ha valami történetközpontú játékkal játszogatok, és senki nem baszogat.

épp ezért szeretném nektek időről időre prezentálni a szeparált nintendo-s játékélményeimet. (igen, ez egy igen hosszúra nyúlt beharangozó lett volna.)

egy mai im-es beszélgetés során vaspatival szóba került a brogom, és elmondta nekem, hogy “manapság többfelé ajánlottam a blogodat, és mindenhonnan azt hallom, hogy biza elkezdték olvasni, és fintorogva abbahagyták. “tartalom és forma.” nem jutok szóhoz, egyszerűen annyira megrőkönyödtem ettől a dologtól.
.
.
.
na jó, szóhoz jutok, és meg is van a véleményem róla: nem muszáj nézni. nem muszáj olvasni, és nem muszáj létezni sem. a fene se érti az embereket. nem az olvasóim szájíze szerint írok, hanem a saját stílusomban. ezért nem hívják úgy a szájtot, hogy az olvasóim seggét nyalom, hanem dinky island, ahol én, avagy bachterman küzd az élet nevű nagy akadállyal.
.
.
.
picsognak, fintorognak. piha.

amióta francia diszkósrádiót hallgatok, azóta egyre-másra bukkannak fel eredetik. a remixelők a 70-es éveket célozták meg, mint sampleforrást, és könyörtelenül kiszipolyozzák a slágereket.
(tovább…)

-te józsikám! hova építsük a transzformátorházat?
-hát ide, a kerítés mellé.
-de honnan fogjuk tudni, hogy melyik az a sok egyforma épület közül, ha netán szerelni kell jönni?
-hát ennyi fantáziád sincs? szépen ráfestjük sablonbetűkkel az ajtajára, hogy ez a trafó, hogy a hülye is láthassa!

voltam a minap fent fateréknál, és valami reggeli műsor ment valamelyik kereskedelmi kanálison. a műsor meghívott vendége egy irodáját a zakója zsebében hordó milliomosképző szakember volt, aki elmondta, hogy ő sosem lesz milliomos, mert nem akar az lenni, de jó pénzért bárkit megtanít arra, hogy max egy éven belül legyen egymillió forintja. természetesen azt az elején megmondja a delikvensről, hogy van-e esélye, vagy nincs, így nem árul zsákbadollárt. de amit igazán érdekesnek találtam a mondókájában, hogy ő “felszabadítja a gátlásokat, és megmutatja az utat”. magyarán szólva mindenkiből, aki erre képesnek érzi magát, gátlástalan kapitalistát farag. és ekkor villant be nekem a szakmai menedzser tréningem, hogy “az első a profit, a cég, a vállalkozás, és csak utána jön az ügyfél és saját magunk”. tehát maximálisan a pénzkeresésre hegyezi ki a dolgot.
ebből azt a konzekvenciát vezettem le, hogy az összes milliomos kapzsi, gátlástalan, saját nyereségét előtérbe helyező kapitalista, aki minden szívfájdalom nélkül tapos el, ha véletlen az útjába állsz, vagy ha már nincs haszna belőled, és előzetesen kifacsart, mint egy citromot.
azt hiszem én nem akarok milliomos lenni.