∵ snɔsnɹoɔ snɹʇuǝɔoʃoɥ ∴




porszívózok. és már megint bebasztam a könyököm. rövidebbre kellene venni a porszívó szárát, mert mindenhova beleakadok ebben a kis lakásban. a hálószoba van soron. bemegyek az ágy alá is, mert gúnyosan nevetnek rám a porcicák. amióta megragasztottam a porszívófej gumiszoknyáját, azóta jobban szív. kikerülöm Bachterné kuckóját, itt nincs semmi szívnivaló számomra. porszívózok. kikanyarodok a fürdőszobába, összeszedegetem az elhullott hancúrozó bőrdarabokat és a hajvágás után maradt kóbor sörtécskéket. az előszobában az apám keresztanyjától örökölt rongyszőnyeget rázogatom, belőle a nyárvégi záporok megszáradt sárgombócai potyognak. porszívózok. a nappaliban kerülgetem a szobanövényeket. mikor is kaptak utoljára vizet? a konyhában a morzsák recsegve forognak a porszívó feje alatt, és utána vad vágtával egészen a portartályig szaladnak, ahol is őrült keringővel vetnek véget életútjuknak. visszakanyarodok a nappaliba, ahol az étkezőasztal alatt asszonykám elgurult gyöngyöcskéit szippantom fel, akik vidáman követik a morzsákat az enyészetbe. megfordulok az erkély felé, és már megint bebasztam a könyököm. porszívózok.

Hozzászólások kikapcsolva Kategória: Bachter életérzés



pöfög a kőolaj, ugyebár?

a képekre, vagy a linkekre kattintva több infóhoz juttok.
burj al arab, burj dubai, az óváros, a pálma szigetek, dubai sport city, the world szigetcsoport, trump torony és hotel.
nem győzöm bizonygatni magamnak, hogy az egyesült arab emirátus nem a világ turisztikai attrakciója akar lenni. ők csak munkát adnak a sok kreatív és ügyes embernek, hogy szépítsék meg szerény kis országukat.

Hozzászólások kikapcsolva Kategória: szörf



20070829a beosztott

“menjek dolgozni? mi van, ha nem akarok maguknak dolgozni, ha hányinger környékez a munkájuktól, képesek felfogni ezt? ha az ember dolgozik, akkor mindig valakinek dolgozik, rabszolga, semmi más, én pedig mindig magam akartam maradni, hogy köphessek mindenkire, a bánatukra, és arra, hogy unatkoznak…”

Hozzászólások kikapcsolva Kategória: kitekint



20070828csau#2

tudtátok, hogy a kárpátok géniuszának voltak országán kívül kevésbé ismert – a gazdasági fellendülést elősegítő – rendelkezései? például a kedvencem, amit csak mostanában ismertem meg, az, amikor kitalálta, hogy hétvégenként – a gépjárműforgalmat csökkentendő – páros héten csak a páros számra végződő rendszámú autók közlekedhettek, páratlan héten pedig a páratlanok. így volt olyan eset, amikor a fekete-tenger partján töltött kempingezésből nem tudtunk hazaindulni, mert bandiék rendszáma épp páratlanra végződött páratlan héten.
a másik okos rendelkezés az autógumi-mosó medence volt, amin a határnál minden magyar autónak át kellett hajtania, hogy nehogy behozzák az országba a magyar koszt. a románoknak külön kocsioszlop volt, ők nem mostak gumit. biztos a román gumira nem tapadt úgy a kosz. na mindegy, ez már a múlté, és a jelenben nincsenek ilyen abszurdságok és lehetetlen rendelkezések.

Hozzászólások kikapcsolva Kategória: ezvan



izé, szóval: egy családi drámát csináltak a jó kis speedzombis filmből. az elsőben legalább megvolt a suspense, hogy na vajon csak a szigeten, vagy a világon máshol is fertőzött a vírus. itt meg már azzal nyitnak, hogy fene nagy kontroll van. a president evil filmek már elsütötték ezeket a patronokat, így aki valami ijesztősre vágyik, az tekerjen a negroid pilóta éjszakai rádiózásához, amikor a helikopterben ül (00:26:00-nál van). a főszereplő is érdekes volt a skót-ír tájszólásával, alig értettem, hogy mit mond. szerencsére a film végére jócskán lecsökken a szókincse, így ezzel sem lesz baj.
a zimbes-zombis részek viccesek voltak, ezek a zombik rohannak ezerrel, mint a tüzelő kankutya a segglyuk látványára, és fogukat csattogtatva, szemforgatva csapdosnak a karjaikkal, mintha fel akarnának szállni.
egyébként is, mekkora hülyeség már, hogy a félig kipucolt londonba visszatelepítenek vagy 40 embert, de a zombózis után úgy megszaporodik a számuk, hogy a film végére eljutnak igen messzi tájakra is…
annyira nem tetszett a film, mert apuci és anyuci kapcsolatépítési tréningjéről szólt az egész, zombzimussal kendőzve. Bachterné megmondta, hogy többet nem fog velem filmet nézni, mert végigpofáztam a másfél órát. azért, mert a film kakás és érdektelen volt számomra. pedig nagyon kíváncsi voltam a 28 nappal később folytatására. az sokkal jobban bejött. kíváncsian várom a harmadik részt, aminek szerintem a 28 hónappal később lesz a címe, és a földönkívülieknek a kihalt föld újranépesítés-projektjéről fog szólni, amit zombi-nyulak és zombirépák galaxisszintű elburjánzása fog megzavarni. a fröcsögés garantált lesz, a nyúlon túl is.

Hozzászólások kikapcsolva Kategória: ajánló



20070826macskamosó

hogyan mosd meg a macskádat?
a válasz alant, kilenc egyszerű lépésben.

  1. hajtsd fel a wc mindkét ülőkéjét, és önts a vízbe egy fél flakon kisállatsampont.
  2. vedd ölbe a macskát, és nyugtatgasd, amíg a fürdőszoba felé viszed.
  3. egy gyors mozdulattal rakd bele a macskát a budiba, és gyorsan zárd rá mindkét fedelet. ha szükséges, állj rá a felélre.
  4. a macska felhabosítja magát, és tetemes mennyiségű szappanos vizet termel. ne aggódj a wc-ből jövő zajok miatt, a macska nagyon élvezi a mosdatást.
  5. húzd le a wc-t háromszor-négyszer. ez a művelet gondoskodik a macska szőrének öblítéséről.
  6. kérj meg valakit, hogy nyissa ki a lakásod bejárati ajtaját. győződj meg róla, hogy a fürdőszoba és az ajtó között senki nem tartózkodik.
  7. állj olyan messze a wc mögé, amilyen messze tudsz, és gyorsan nyisd fel a wc ülőkéket. használj partvisnyelet a felnyitásra, ha nagyon nagy kanmacskád van.
  8. a macska ki fog vágódni a budiból, keresztül fog száguldani a fürdőszobán, a lakáson, és ki fog szaladni a házból, ahol is megszárítgatja magát.
  9. a wc és a macska is ragyogóan tiszta lesz. két legyet egy csapásra.



voltam ma öcsémnél halo 2-t hegeszteni, mert az istennek sem akart a bolti, dobozos szoftver futni a gépén. de nem is ez a lényeg, hanem a tévé. mert öcsém bekapcsolta, és én meg kénytelen-kelletlen, de hallottam a műsor hangját (a képet nem, mert a háttal volt nekem a készülék). valami ereklyefosztogatás ment, és 10 per után már a fejemet fogtam a sok hallhatóan ostoba szereplő nyafogásától. utána hasonlóan színvonalas műsor következett. ekkor világosodott meg bennem a dolog, hogy a tévé mindig igyekszik a műsoraival a nézők értelmi színvonala alá, vagy épp a szintjébe találni, de semmiképpen sem fölé. mert ugye ami egyszerű, az könnyen fogyasztható és szórakoztat is. legalábis szerintük. ezért van főműsoridőben a sok agyatlan szemét, és ezért szorulnak az értéket közvetítő műsorok az éjféli-hajnali perifériára. mert az átlag tévénéző nem értené.
ebből azt a konzekvenciát vontam le, hogy ötven év alatt a béka segge alá csúszott be az értelmi színvonal kishazánkban. a televíziós műsorszórás terén legalább is. 200 csatorna és semmit sem adnak.

Hozzászólások kikapcsolva Kategória: kitekint



képzeljétek, hogy jártam a minap! sznobként chat-telek, így nem használok msn live messengert, sem icq-t, sem gtalk-ot, hanem csak egy progit, ami mindent kezel egyszerre. az a neve, hogy miranda gant. ennek az az előnye (a sznobérián felül), hogy nem annyira elterjedt, mint kereskedelmi társai, és emiatt nincs annyi szemét alatta, és reklámmentes és gyors.
naszóval úgy jártam, hogy egyszer csak felbukkant egy ablak, miszerint csákányi lászló barátom ékes angoltudással juttatja tudtomra, hogy nini, egy régi képet találtam rólad, és deciki, és már küldte is át a file-t, zippelve, csatolva, az msn-en keresztül. ebben az volt a furcsa, hogy a fiú nem tud társalgási szinten angolul, tehát ki van zárva, hogy ő küldte volna a szöveget. a másik pedig, hogy hülye képeket küldözget, ráadásul zip-ben. ez is csak növelte a gyanúmat, így jól elutasítottam a dolgot. mivel púderes barátom is fent volt a hálózaton, onnan is jött egy csatolt file kérelem, szintén angol szöveggel körítve. ennek fele sem tréfa! gondoltam, és lecsaptam a google-ra, hogy megnézzem a jelenség okát. ezeket találtam:

bropia.f: instant messengeren terjedő worm, 2006-os keltezéssel. további, bővebb információ itt található róla.

kelvir.hi a másik variáció, szintén féreg, és szintén im-en terjed. itt van cikk róla.

valójában nem tudom, a kettő közül melyik lehet, mert nekem kiszűrte a gép a dolgot, és amúgy sem engedélyeztem a letöltését. de úgy néz ki, hogy csákányi lászló barátom sikeresen benyelte a dolgot, mert azóta is köhög a veranda, hogy explicit képeket küldene, nyissam meg.

a féreg terjedésére jellemző, hogy aki benyeli, annak a gépén rezidensen futni fog, és rendszeres időközönként a felhasználó gépén lévő msn live messenger partnerlistájában található összes ismerőst megszórja a csatolt file-os üzenettel, hátha valaki rákattint.

úgy érzem, megint én fogom kiganézni a fertőzött gépet. :???: