a minap bóklásztam nagyfaluban, és meglepően szórakoztató játékomat játszottam a járókelőkkel. no nem a ki-fut-gyorsabban-a-sörétek-elől-t, hanem most kicsit szelídebbet. a mainstream fantasy világ szereplőihez hasonlítgattam őket. most jön szembe egy nőstény törpe, alacsony növésű dzsipónak álcázva. amott egy szőkehajú drabális ork szuka (csak nem zöld a bőre), a bethlen előtt sok kis vihogó tiritarka tünde, amott szőrös talpú hajléktalan-hobbitok, arrébb nehéz járású öreg goblinok ételhordós edényekkel. bemegyek a postára, és egy szemüveges gnómasszonyság adja át nekem a bélyeget. fejvadász sötét elfek cirkálnak a főtéren, kék közteres egyenruhában. amott egy mohos troll ül a fal tövében és kéreget. egy ideges zombi próbál kopottas szekerével parkolóhelyet keresni. egy hatalmas, kopasz gólem jön felém, kezében varázstávbeszélő, nyakában nemesfém védőtalizmánok, és bőszen ordít.
én persze nagyokat derülök rajtuk, miközben ők nem értik, hogy mi a faszér’ van olyan fenemód jó kedvem ilyen szar időben.

kint jártunk hétvégén “sógorék”nál falun egy kis friss levegőt szívni, és megnézni, mi újság feléjük. fellendítettük a falusi turizmust feléjük kétszemélyes kommandónkkal. a smarkkal támadtuk meg a vidéket, amit Bachterné vezetett, idegőrlően mazsola tempóban. köszönhető a csúszós-jeges útnak és a nyári gumival közlekedő pöcssipkáknak.
egyébként ők (“sógorék”) köszönik jól vannak, élik egészséges (városi léptékhez képest) hétköznapjaikat, és nagyokat játszanak a catan telepeseivel.
mivel ebédre is kaptunk meghívást, ezért meg kell említenem a menüt, ami igen finom volt és különleges (lalikirály a város bálján megirigyelte volna): meggyleves körtével dúsítva, töltött dagadó törtburgonyával és hamis béles. a dagadó töltelékében finom laskagomba volt, amit “sógorék” a közelükben lévő erdőben szedtek. hihetetlen ízvilágot adott a vadon termett gomba a kajának. sajnálhatjátok, hogy nem ettetek belőle.
ebéd közben szóba került, hogy mosogatógép. én panaszkodtam, hogy totál vízkövesen mos a cuccosunk, mire “sógorné” megkérdezte, hogy milyen sűrűn adagoljuk a vízlágyító sót a gépbe. én mondtam, hogy úgy kb fél évente egy doboz. erre ő azt mondta, hogy itt a baj, mert azt majd’ havonta kellene. mondta azt is, hogy otthon nézzem meg az adagolót, mert biztos ott lehet valami gond. nagyobbik fiuk meg is jegyezte, hogy igen, a vízkövet a nátrium klorid oldja. (neki mindenre van válasza, ő ilyen kis tudomka)
majdnem hétig maradtunk, és hazafelé már gyorsabb tempóban tudtunk haladni, hála a napnak, ami kisütött, és felolvaszotta kicsit a jeget az úton. otthon azzal keztem, hogy megnéztem a sóadagolóját a mosogatógépnek, és tényleg, totál le volt csavarva. gyorsan feltekertem tökig, hadd adja a sót, ne legyenek vízkövesek a poharaink. (akut gondot okozott idáig az elmosott üvegáru fátyolosodása) a mosogatás után szemrevételeztük, és szemmel látható volt az eredmény. egy halk hálát elrebegtünk ezért “sógorné” irányába, hogy rávezetett minket a megoldásra.
ja, hogy miért írom őket idézőjelbe? mert igazából nem a sógorom, hanem a nagybátyám, csak fater mindig sógorozza, (mivel neki valóban a sógora) és valahogy rajtamaradt a dolog. meg úgy jól is áll neki a sógorság.

winfost kellett hegesszek egy olyan laptopra, amiben sata-s vinyó volt és nem volt floppija. a gyengébbek kedvéért elmondom, hogy ha a gép nem támogatja natívban a vinyók elérését, akkor telepítés alatt heves f6-nyomkodás után meg kell vele etetni a gyártó eredeti sata illesztőprogramos floppiját. ilyen kis modern ez a winfos. a gyári driver nélkül szomorúan közli, hogy nem talált vinyót a gépben, tehát megnyomhatom az f3-at, és elmehetek a picsába. vagy telepíthetek rá opensuse 10.1-est, ami egy tök jó dolog, csak a kedves felhasználó winfost szeretne látni rajta, mert ő azt ismeri, és azon lehet játszani.
a probléma megoldását először egy win telepítőbe integrált sata drivercsomagban láttam, de sajnos nem akart összejönni a dolog. talán a lemez bootolhatóvá tétele körül volt a grimbusz. utána próbálkoztam pendrive-ok a meghatjóként történő áthekkelésével, de ez is hamvába halt ötlet volt. Bachterné (mint mindig) most is segített, és guglival egy olyan fórumot talált, ahol részletesen taglalják ezen hibaforrás (windows) telepítését. a technika az, hogy a bios-ban kik kell kapcsolni a sata native mód támogatását, és így, noha lassabb lesz a hdd elérési sebessége, de látni fogja az a rohadt winfos. és igen, a fórumon igazat írtak, tényleg látta. fel is passzíroztam rá a wxpee-t, mert az jau.
egyszóval a gond megoldódott, és én meg örömmel bezsebelhettem a jó munkáért járó kreditet. azazhogy mégsem, mert nem járt érte kredit. és annyira nem volt jó munka, mert a hp/compaq oldaláró az istennek sem sikerült értelmes, egyértelmű utalást találnom drivereket illetőleg. ugyanis két-háromféle drivert is felajánlott letöltésre ugyanahhoz a géphez. én meg szívhattam a fogamat, hogy akkor most melyik a jó. lényeg a lényeg: a wifi és a brútusz kivételével minden drivert sikerült telepíteni. egy nüansznyi apróság maradt a végére, amit nem tudtam megoldani. a ctrl és a fn gombokat valami oknál fogva felcserélte a gép (nem a gombokat, csak a működésüket), és fél órámba telt rájönni, hogy a numlock-ot nem a fn gombbal lehet kikapcsolni, hanem a bal ctrl-lal.

kettős úton halad az emberi élet
egyik a gyakorlat, másik az elmélet.
s minthogy az elmélet most ezúttal sáros
hadd lám, a gyakorlat most merre viszen mármost?


ezekkel a szavakkal kezdődhetne a brogírási technikáim taglalása. jóanyám megjegyezte, hogy mostanában nem sziporkázok annyit itt, mint szoktam volt régebben. talán kiégtem, vagy mi. hát tessék, itt egy kis sziporka: szip-szip.
szeretném leszögezni, hogy ez nem az az anyunak-írom-mert-én-vagyok-a-kedvenc-pici-fia blog. ráadásul nem is blog, hanem brog. tehát azt írok, ami eszembe jut. meg azt, amit akarok. a legbelsőbb családi dolgaim és a munkahelyi tragédiáim nem publikusak, pedig lehetne arról is írni még egy brognyit. csak olyat írok le, amit nem sajnálok tőletek. olvassátok sok szeretettel, mert én is sok szerettel készítem nektek.

Bachterman voltam

közös konferenciára utazik vonattal 10 jogász és 10 mérnök. dacára a mélyen gyökerező, antagonisztikus ellentétnek, beszélgetni kezdenek, és kiderül, hogy mind a tíz jogász megvette a teljesárú menetjegyét, a mérnökök összesen csak egy jegyet vásároltak.
izgulnak hát a jogászok, tenyerüket dörzsölgetve várják, hogy a mérnökök jól lebukjanak. amikor jön a kalauz a mérnökök berohannak a wc-be.
a kaller odaér és dörömböl: a jegyét, legyen szíves!, mire a mérnökök az ajtó alatt kidugják az egy szem jegyet. a kaller bekiált nekik: köszönöm, további jó utat!
égnek a jogászok, elhatározzák, hogy majd visszafelé ők is okosak és trükkösek lesznek. visszaúton úgy tesznek, mint a mérnökök odafelé, viszont a mérnökök most egy jegyet sem vesznek. ezt a jogászok végképp nem értik, és már előre várják a mérnökök tuti lebukását.
jön a kalauz a kocsi végében, ezért elindul a rohanás. jogászok az egyik wc-be, mérnökök a másikba. nyomorog mindenki, mikor az egyik mérnök odaoson a jogászok wc-jéhez, majd bekopog: a jegyét, legyen szíves

sort kerítettem erre a csoda teszkó gazdaságos könyvre, mert olyan sokan olvasták már előttem, és úgy gondoltam, hogy érdekes is lehet, és az a 150 oldal nem olyan érvágás idő tekintetében. nosza neki is feküdtem, és 5 óra alatt a végére értem. a végszót korpa attila a retekklub ügyeletes megmondóembere szolgáltatta, amitől kicsit úgy érteztem, mintha ő írta volna az egész könyvet. de igazából nem.
az egész könyv alatt éreztem, hogy ez az egész inkább egy jópofa feltáró blogba illett volna inkább, mint nyomtatott alakba. olyan ponyvaízű lett az egész. és a nyelvezete miatt igen szűk vásárlóréteg (a kockák) fogja megvenni/letölteni és elolvasni. még kevesebb korpa úr nagyfokú helyeslése miatt (nekem sem szimpatikus az ürge).
tudatos vásárlóként tudatában voltam elég sok disznóságnak, ami a tecsóban és más hasonló multikban történik, de a könyv letétele után kicsit megszélesedett látóköröm. az író (firkáló) egyfajta körképet tár elénk a magyar gazdaságról, a magyar mentalitásról és a panelparasztokról úgy általánosságban. arról, hogy mindenki kummant. nem azért, mert szar a fizetése, áh, dehogy! azért, mert megteheti. és meg is teszi. zsibong-forrong a dolgozók tömege a pultok mögött, és igyekszik minél jobban lehúzni multiját.
az a baj, kedves olvasók, hogy 1989-ben csak gengszterváltás volt, és megmaradt minden ugyanolyannak, csak most burkoltan mondják, így hátha nem akad a plebejus torkán a dolog. a hozzállás az maradt a régiben. örülj, hogy vásárolhatsz. örülj, hogy dolgozhatsz. ha meg nem tetszik, el lehet húzni. ja, az országból is. dj urcsány apánk is megmondta.
egyébiránt a könyv igazi feltáró olvasmány, ami jól adagolva olvastatja magát a végéig. ajánlom mindenkinek, akit egy kicsit is érdekel, hogy mi folyik körülötte és mit rak be a bevásárlókosarába nap mint nap. akit nem érdekel, azoknak meg úgy is mindegy.

kedves osztálytársam ajánlására megnéztük drappország fővárosában a litl-t, mint bótot, ahol lehet vásárolni. mert hogy ő azt mondta, hogy jó, meg ócsó, meg nincs olyan messze, és sokkal olcsóbb, mint a kishangya, ahova ő jár bótolni. (a kishangyánál minden olcsóbb, lévén, hogy héliker) a valóságban jóval többet és jóval értelmesebbet mondott, de nem tudom szó szerint idézni. mi ma be is pattantunk a smart-ba (kivételesen én vezettem a kis seggdugaszt), és irány hadház. úgy kábé belőttük az útirányt, hogy tirpákia felé van, és a kassain kell kifelé húzni a városból kövér gázzal.
a nagyfaluból ki óvatosan vezettem, mert bemondta a rédijó, hogy telepakolta trafikkal a várost és a bejövő utakat a fakabát rt. később bocskaikerten átsunnyogva (itt is vigyázva az árgus falusi rendőrökre) odaértünk a dzsipó metropoliszba. Bachterné persze még sosem járt itt, úgyhogy meglepetésként érte a sok barna bőr az utcákon. azt kérdezte, hogy biztos jó fele jöttünk-e, mert neki úgy tűnik, hogy elkanyarodtunk indiába. a smartot is jól megbámulták, mert ők nem nagyon láttak hasonló ótót feléjük. az pedig, hogy ebben a guruló kutyaólban még két vigyorgó idióta is ül, majdnem a cirkuszi látványosság szintjét verdeste. az ujjongó tömeget elhagyva a lidl táblákat megpillantva be is parkoltam a parkolójába, ami meglepően üres volt. a bolt is belül. na nem áruban volt hiány, hanem vevőben. hat pénztárból csak egy üzemelt. az egész outlet a penny market-hez hasonló kialakítású volt, csak az árukészlet volt teljesen exportra építve. még a polcátrendező papírjuk is németül volt. külföldi áru, külföldre kimenő pénz, teccik tudni. nem szeretem én az ilyet. a forint maradjon itthon.
gyermekkori emlékek a tolultak fel bennem: a bécs környéki kgm-eket juttatta eszembe a lidl. csupa német termék, német felirattal. kicsit olyan mariahilferstraße-i shopping hangulata volt az egésznek. csokik és mindeféle német felvágottak, csupa ismeretlen márkájú háztartási cikk. kicsit bevásároltunk, mert néhány dolog nem volt, amit felírtunk a bevásárlólistára.
hazafelé megpróbáltunk másfelé menni, nem a kátyús úton, amin ideúton jöttünk keresztül a falun. asszony pda-je itt most nagy segítség volt, mert nem akartuk a bennszülötteket zaklatni mindenféle bonyolult kérdésekkel, inkább megnéztük, hogy melyik bekötőúton tudunk kimenni az e573-ös főútra. az arany jános utcán indultunk el, ami olyan keskeny volt, hogy a szembejövő 1200-es ladás dzsipó családok azt sem tudták, hogy a kocsinkat bámulják jobban vagy inkább húzódjanak le a sáros, kátyús járdaszegélyre. a hazautunk eseménytelen volt, leszámítva a 60-as tempójú kocsisort 90-nel előző életveszélyes barmokat, akik maximális szembeforgalomnál is autónként próbáltak előzni-furakodni. az ilyet ólomterápiára kellene fogni. néhány deka ólom mindegyiknek, homlokmagasságba.

ma többször hívogatta Bachternét telefonon a studio online nyelviskola állásügyben. ő persze mondta, hogy ő nem jelentkezett angoltanárnak, mert hogy ő még most tanulja az angolt. gondolom volt egy jelentkezőjük (ez esetben horváth szilvia, mert megkérdezték, hogy ő-e), és a jelentkező amikor elbeszélgettek vele, rossz telefonszámot adott meg az interjú végén. azzal a szokásos klisével váltak el, hogy “majd értesítjük”, csak ebben az esetben tényleg értesítették – volna, ha a telefonszáma jó lett volna szerencsétlennek. úgyhogy az asszonyt zaklatták. én még sosem hallottam senkitől, hogy egy ilyen “majd visszahívunk” után ténylegesen is viszahívták volna.
kedves horváth szilvia, leendő angoltanár! ha netán olvasod brogomat, légy kedves, és hívd fel a studió online-t, mert nagyon szeretnének alkalmazni téged, és jól megtömni a bukszád pénztárcád pénzzel!

Bachter “english” man