biztos unalmas volt bámulni a tévés posztomat, amit egy hétig fenthagytam. itt az utánpótlás, lehet örülni. egy heti adag, egy hét után feltöltve. ilyen az, amikor nincs az embernek otthon netkapcsolata. az alábbiakban vegyes agyböffenéseket olvashattok:

itt rohadok bent a melóban és green dayt hallgatok, miközben kint süt a nap. hát van igazság? igen, odaát. mulder ügynök szerint.

nekikezdtem a lovecraft összesnek (második kötet), amit Bachternétől kaptam karácsonyra. annyira jó, hogy este is rendszeresen olvasom. vettem is egy olvasólámpát erre a célra.

a tavaszi nagytakarítás apropóján kitakarítottuk a lakást. a szunyihálót is kimostuk, mert nagyon szürke és poros volt. mosás után vettem észre, hogy biztos megette a por és a napfény, mert nagyon szakad az anyag. visszatenni már nem lehetett. két évet bírt. béke poraira. háló márpedig kell, mert a rohadt vészívók megesznek. tegnap este is besettenkedett két mocskos állat, amik hamarosan kilapítva kussoltak a falon. amennyire utálom a szúnyogot, annyira imádják az én édes ex-vasutas véremet.

megdöglött kipusztult Bachterné macskája, az öregebbik, pamacs forma. volt már vagy tizennégy éves. fulladásos halál. el kellett altatni. nagyon megviselte az asszonyt a dolog. engem is, de olyan furcsán zavart lettem tőle. Bachterné átjött, hogy vigaszt találjon nálam, de én valahogy nem boldogultam a dologgal. mint írtam, furcsán zavart lettem. és ideges. érdekes. ilyen még nem fordult elő velem.

május elsejére tervezünk öcsémékkel egy közös grillpartit a kertben, ha nem lesz eső. ez majd ott és akkor fog kiderülni.

játszottam az ankh-al, ami egy jópofa kis point-n-click kalandjáték.
terítéken volt még a stubbs the zombie, ami egy agyatlan (szó szerint) zombis mészároskodó, táncoló, csapatmozgató halo motoros akármi, indokolatlanul magas gépigénnyel.

az elder scrolls oblivionnal is próbálkoztam, razide leírása alapján kicsit félve az alacsony fps-től, de egész szépen ment. nagyon hamar el is varázsolt, talán pactrick “jean-luc” stewart szinkronhangja dobott nagyot a játékon.
volt egy kis tomb raider – legend is, amiben nem csalódtam, hála a fejlesztőknek (crystal dynamics). szép, jól játszható, letehetlen. két nap és vége is volt, 93%-os végigjátszással.
játszottam még két gagyival: the stalin subway és az übersoldier, de az elsőből csak a menüzenéje maradt meg (az tetszett), a másodikból pedig semmi, mert annyira kakás volt az egész.

kaptok majd képeket a critical mass-ról, mert razide és basahalom kivételével nem nagyon találtam mástól fotókat fent a neten. igaz, hogy bunkofonos képek, de azért ez is több, mint a semmi. nem volt merszem elvinni a “nagy” gépet.

akinek az agya döcögött: Bachterman

idéznék a mizó honlapjáról:
közkedvelt édesség a túrós rudi. az új-mizo rt. schobert norbival közösen létrehozta e finomság cukormentes változatát. sem a töltelék, sem a csokoládé bevonat nem tartalmaz cukrot – mégis édesség! a tejtermékek, így a túró is fontos szerepet tölt be táplálkozásunkban, segít pótolni a szervezetünk egészségéhez szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat, és teljes értékű fehérjéket. az update 1-es norbi rúd natúr túródesszerttel lelkiismeret furdalás nélkül kielégíthetjük édesség iránti vágyunkat!
értitek, nem? most már mindenki bűntudat nélkül szopogathatja norbi rúdját, mert a tej és a csoki nem tartalmaz cukrot. hanem valami mást, amitől kisebb a rúd és mégis édes. hmm hmm.
fruktózt tartalmaz. gyümőcscukrot. tehát nem cukorrépa-alapú cukrot. kipréselnek vagy három kiló cseresznyét (vagy más édes gyümölcsöt), kicsapják a levét, leszárítják, kristályosítják és íme a gyümölcscukor. aranyáron, hogy norbi (aki nyugalmazott fekvőrendőrként fogja öreg napjait tengetni) unokájának se kelljen dolgoznia, és a villájukat se kelljen eladniuk. a kövér malac testalkatú egyedek meg egyék a műtrágyás diétás kajájukat.
a magyar túró rudi ™ amúgy is hungarikum. a magyarok nagy pöcsét hivatott szimbolizálni. vagy méretarányosan a kis pöcsét. vagy azt, hogy mit szoktunk kívánni minden rosszakarónknak. nagy túrós lófasz névvel kicsit hülyén nézne ki ezen termék, ráadásul egy lószerszám-méretű csemege egy családnak is sok lenne ebédre.

heti aktuális szexista posztomat olvashattátok.

bachter-rudi

always remember you’re unique. just like everyone else

a critical mass-on találkoztam offline-ban makacs-csal, és említettem neki egy szép képeket gyártó korombeli lengyel srácot. nem jutott sz.m.-be az oldala címe, de azt mondta, blogoljam. kijavítottam, hogy én brogolni szoktam. de itt a link, lehet örülni és ámulni-bámulni:
andrzej dragan oldala
hasonló effektet lehet létrehozni photoshoppal, erre vannak megfelelő action-ök, csak rá kell keresni a guglival a “draganize” szócskára, és ömlik a sok találat. amióta frissítette az oldalát, nem lehet leszedegetni a képeket, de ha valamelyik kell valakinek, szóljon, elemilezem. vagy ha affinitást érez, akkor hackelje szét andrzej oldalának az swf-jét, és úgy is hozzájuthat a képekhez.

egy kis szössz a végére: nem értem, hogy miért kell mindent vakusra építeni? nekem olyan lassúnak és ormótlannak tűnik a weboldalak nagy része tőle. szerintem ez olyan, amikor a dizájn rovására megy a funkcionalitás. vannak persze remek, használható oldalak, (orneryboy a linkek között) de most azért, hogy valami zene menjen alatta, teljesen feleslegesnek érzem a flash használatát.
szösszenet vége.

the words of edward murrow, from good night and good luck:

…to those who say, “people wouldn’t look, they wouldn’t be interested they’re too complacent, indifferent and insulated” i can only reply: there is, in one reporter’s opinion considerable evidence against that contention. but even if they are right, what have they got to lose? because if they are right and this instrument is good for nothing but to entertain, amuse and insulate then the tube is flickering now and we will soon see that the whole struggle is lost.
this instrument can teach. it can illuminate, and it can even inspire. but it can do so only to the extent that humans are determined to use it towards those ends. otherwise, it is merely wires and lights in a box.
good night, and good luck.

ignorance is bliss, but horror to those informed

kritikus tömeg. ma. 14:00-tól a békás tónál. gyertek. minél többen. én is megyek.

mellesleg ma van a föld napja. ki a kocsikból, le a motorról és be a zöldbe!

összeszedtem a gondolataimat a pesti útról. íme:
az egész úgy kezdődött, hogy már régóta kíváncsi voltam a csodák palotájára. Bachternét meg el akartam vinni egy hétvégi kikapcsolódásra, mert a munkahelye nagyon igénybe veszi a neurális szinapszisait és a neocortexét. terveztem egy költségvetés-táblázatot is, hogy mennyibe lesz az egész. utazás, töm.közl., szállás, stb. 15 forint jött ki, plusz öt a kajára. (a kaja végül több lett) azért kellett a számolgatás, hogy eldönthessük, melyik éri meg jobban, mert vonattal kényelmesebb menni, viszont drágább. a kocsi mobilitást biztosít, viszont fárasztóbb vezetni és tárolni is kell valahol (pesti parkolás). a vonat maradt. Bachterné szólt indulás előtti nap, hogy (mivel hírfüggő) leste a hírkeresőt, és kiszúrta, hogy a vonatok a szolnoki híd lezárása miatt körbe mennek pestre, miskolc felé, plusz egy órás menetidővel. emiatt korábban is indulnak egy órával innen. nem baj, mondtam, majd lesünk árvizes tájat.

nyíregy után jött a sok víz, le is fotóztam, jól. utána miskolc, majd a keleti. az indulástól számított négy óra múlva már pesten is voltunk. tájékozódtunk tömegközlekedés ügyben, jól elbasztuk a 78-as villamost, mert pótlóbuszok mozogtak helyette, de elmetróztunk a szállásig.

becssekkoltunk, és nem találtam a százhuszonhetes szobát, mert azt hittem, hogy az első emeleten van. később sikerült rájönni, hogy a tizenkettediken leledzik. ez nem egy horizontális, hanem vertikális szálloda. lecuccoltunk és megcéloztuk a városligetet, ott is a közlekedési múzeumot. szépen átrendezték és felújították, mióta nem voltam. (majd tizenöt éve) néztünk mindenféle mozdonyokat, hajókat, szekereket, hidakat, autókat és motorokat. az autós részlegnél véletlenül felfedeztem a kupola kiváló akusztikáját, és szép ekhókat kavartam a lábam toppantásával. a teremőrök meg néztek hülyén, hogy mit csinál ez? tsókolom, tsekkolom a visszahangot.

a ligetben kicsit bólkásztunk még utána, láttunk egy szipust is, aki a saját belassult tempójához igazította a világ folyását, a ragacs segítségével. láttunk csöveseket is csövezni, minden mennyiségben. a kéregvasúttal elindultunk étkezőhelyet keresni, de a wesztendnél lyukadtunk ki. gondoltuk, mivel itthon sosem megyünk moziba, csak mindig idegenben, ezért együnk valamelyik dögkútnál és mozizzunk. éljen a neokonform konzumerizmus. a moziban a jégkorszak kettőt néztük meg. (ami egyébként nekem nem tetszett annyira, talán hiányzott az otthoni nézés intimitása. vagy a kellő hangulat a filmhez. vagy az újdonság varázsa tűnt el az első rész után. vagy az zavart, hogy az egész mozi hangosan röhögött minden szarságon, ami egyáltalán nem volt vicces. mindenesetre majd megnézem angolul is, hátha jobban fogom élvezni az eredeti szinkronnal.) utána hazacsavartunk a szállásra, és durmoltunk.

másnap mentünk a legendás moszkva térre, ami már nem is olyan legendás, ugyanis kipucolták az illegális munkavállalókat, és csak csövesek és részegek voltak fellelhetőek, azok is igen kis mennyiségben. gps segítségével megkerestük az ezeréves parkot, és leszurkoltuk a beugrót a bejáratnál. (Bachterné nem szurkolt, mert ő pedofil pedagógus. azért vannak előnyei is a szakmájának…) a csodák palotájával kezdtünk. nagyon tetszett, mert előbújt belőlem a gyerek, és kipróbáltam mindent. Bachterné már nem annyira gyerekeskedett, de ő is sok mindennel eljátszadozott. valahogy úgy érzem, hogy sikerült öveges profnak az örökségét megőrizni, avval, hogy a fizikát és a tudományt a pórnép számára elérhetővé és érthetővé tették. a thereminnel nagyon jól elszórakoztam, ha nem lett volna lebetonozva, azóta már itthon csücsülne a nappaliban…

átmentünk a jövő házába, ami igazából egy national geographic-os tévéadásra emlékeztett. csillagászat, az emberi agy, idegek, szív. ki lehetett próbálni a segway ht-ket is, öt percre ötszázért. dupla áron, mint a telephelyükön. ott egy óra három forint. mindegy, az az öt perc felejthetetlen volt. igaz, hogy csak a piros kulccsal volt aktiválva a legalacsonyabb sebesség, de így is nagyon tetszett. megfogadtam, hogy ha addig élek is, veszek egy ilyet. öreg koromra talán sikerül is összespórolni azt a másfél misit. majd nyolcvan éves vén szarként repesztek vele a kósa téren, riogatva a turistákat.

mivel Bachterné mestint-et is tanul az egyetemen, és hallotta, hogy itt a jövőházában van valami kérdezhető robot, ki akarta próbálni. de mivel olyan sokan voltak körülötte, nem volt türelme megvárni. néhány audiovizuális inger észlelése után után én arra a következtetésre jutottam, hogy a robot kamerájának másik oldalán egy wifis géppel felszerelt ürge válaszolgat a hülye kérdésekre. később, amikor kifelé jöttünk, a robot eltűnt. biztos tölteni kellett. kint még fotóztam egy kicsit, majd indultunk az egyik legfontosabb metabolikus testfunkciónkat fenntartani. (e.g. enni)

ismét pda-gps kombót vettünk igénybe, de nem nagyon tudtunk választani. én hasraütésszerűen egy kínai feliratos zászló felé vettem az irányt a moszkva téren. ez volt a ping kínai étterem. a pingelés alapján én valami számítógépes helyre számítottam, ehelyett egy csinos másodosztályú étterem fogadott vörös-arany dekóval. rendeltünk egy kétfős menüt (leves, meleg előétel, háromféle második és desszert négyezerötszázért), amit alig bírtunk megenni, mert olyan csípős és hatalmas adag volt. viszont amit kulinárisan érdekesnek találtam, az az volt, hogy hiába volt sok, végül is sikerült legyűrni mindent, és mégsem éreztük magunkat rosszul a sok zabálástól. ez talán annak tudható be, hogy több zöldség volt az alapanyagok között és jól volt összeválogatva a menü. Bachterné azt mondta, hogy többet nem fog a nagyfaluban enni kínait, mert azok a béka segge alatt vannak minőségben ehhez képest. meg is vitattuk, hogy azok kínai kajáldák, ez pedig kínai étterem. eddig azt hitte, hogy a bambuszrügynek direkt mosogatólé íze van, és emiatt nem is ette. de itt kiderült, hogy el lehet készíteni normálisan, más ízzel is a rügyeket. nagyon meg voltunk elégedve a kiszolgálással is, és jó vastagon megborravalóztuk a cincérgyereket.

mivel lassan indult a vonatunk hazafelé, ezért szedelőzködtünk, és kicaplattunk a dunapartra az éppen eleredő esőben, meglesve a londoni parlament majdnem tökéletes mását. még szerencse, hogy a két nap alatt jó idő volt ránk, és végül is nem feleslegesen cipeltük az esernyőt. a metróban még megnéztük a támpilléreket, amiket a felújítás következtében teljesen elfedtek trendi bézs burkolattal. amúgy tényleg szépen fel lett újítva a megállók többsége, amit kamerák és biztonsági orkok vigyáztak, nehogy összetaggeljék a kisköcsögök.

hazafelé a máv meglepetéssel szolgált, ugyanis a helyjegyeket duplán értékesítette, így minden ülőhelyre két ember jutott. nem csináltunk belőle problémát, oda ültünk, ahol volt hely. a vonat amúgy sem volt zsúfolt. még próbáltam az állomásokat a vonatablakból a sötétben fényképezni, de nem igazán sikerültek a fotók. tirpákia állomását valamikor szépen felújíthatták, amíg nem jártam arra az utóbbi öt évben, mert csak akkor vettem észre hogy új, amikor megálltunk ott. hazafelé “magán”taxival mentünk.

Bachterman, aki a hétmérföldes csizmában is tyúklépésben jár

(egy kis technikai infó a végére: sikerült meghegesztenem azt a fránya scrollert explorer alatt. most már nincs feleslegesen ott, csak ha kell. igaz, hogy elég kacifántosan oldottam meg (jávával), de legalább működik.)